Az 1100-as években a porcelánkészítés féltve őrzött titka átszivárgott Koreába, majd az 1500-as évekre Japánba is elérkezett.

 A Nagy Fal országának kultúrájáról a hírek a XIII. századtól kezdve érkeztek gyakrabban, olykor olyan nagyszerű beszámolók formájában, mint amilyen a világutazó velencei Marco Polo-é volt.  A hírekkel együtt műkincsek is érkeztek, közöttük porcelánok, amelyek szépsége, sokfélesége talán a legjobb bizonyíték a régi Kína művészetének páratlan gazdagságára.

Kereskedők az 1100-as évek elején szállítottak először kínai porcelánokat Európába, ahol ezek azonnal csodálat tárgyává váltak. Ám ritkaságuk és drágaságuk miatt csak az igazán kiváltságosak engedhették meg őket maguknak.

Az európai kézművesek igyekeztek lépést tartani a versennyel és megpróbálkoztak ők is a porcelánkészítéssel, de a kutatók hosszú évszázadokon át hiába igyekeztek megismerni előállításának titkát. Az első európai - még lágymasszájú - porcelán az olaszországi Firenzében készült 1575 körül. Az 1576 és 1620 között gyártott edényekből csak néhány darab maradt fenn, ezek az európai múzeumok féltve őrzött kincsei közé tartoznak.

Az igazi európai porcelán feltalálása Johann Friedrch Böttger (1682-1719) német alkimista keramikus és Ehrenfried Walter von Tschirnhausen matematikus-fizikus nevéhez fűződik. A keményporcelán összetevőit 1707-1708 körül fedezték fel, s ezen felfedezésük vezetett 1710-ben a meisseni porcelángyár megalapításához.  Az 1770-as évekre Európa-szerte (elsősorban Németországban, Angliában, Franciaországban és Olaszországban) kialakuló manufaktúrák már képesek voltak versenyezni a kínai porcelánnal.

A magyar porcelán gyártása csak a XIX. században indult meg. Az elsők között alapított porcelángyárat 1827-ben Bretzenheim Ferdinánd regéci birtokán, Telkibányán. Negyvenkét féle edényt gyártottak a helybeli kaolinból. A formák között megtalálhatók voltak a magyarságra utaló formák, például a kulacs is. Eleinte a máz színe zöldesfehér, később fehér volt. A festés eleinte hideg úton készült. 

Az egyik legjelentősebb magyar porcelángyár, a Herendi Porcelánmanufaktúra alapítása a nemzeti önállósodás, a magyar polgárosodás időszakára esik; 1826-ban alapította Stingl Vince keramikus. A herendi gyár kedvelt készítményei általában barokk és empire formaadásúak voltak. Az üzem új tulajdonosa 1839-tol Fischer Mór, aki új elképzelésekkel, óriási ambícióval kezdett hozzá a művészi porcelán előállításához. A XIX. században a gyár leggyakrabban előforduló prototípusai közé tartozott az ún. szász virágcsokor, kerti és mezei virágok különféle változataival, természethű színezéssel. Ezt szorította ki később a tulipános csokor. Az Elso Magyar Iparmű Kiállítás, az 1845-ös bécsi kiállítás, az 1851-es Londoni I. Világkiállítás, az 1853-as New York-i, az 1855-ös Párizsi Világkiállítás Herend számára a legmagasabb elismerést jelentették.

1874-től a manufaktúra vezetését Fischer Mór átadta fiainak. Ezt követően a művészeti szempontok háttérbe szorításával a gyártás színvonala, elismertsége erősen visszaesett.  A művészeti irányzattól való eltávolodás a csőd szélére sodorta a gyárat. Fellendülés csak a század végén következett be, amikor az alapító unokája, Farkasházy Jenő lett a gyár új tulajdonosa (1896). Farkasházy Jenő képzett keramikus, aki külföldi gyárakban szerzett tapasztalatai alapján az alapító nyomdokain kívánt járni.  Az 1900-as párizsi és 1901-es szentpétervári kiállítások nagydíja igazolta törekvéseit. A két világháború között ismét a hagyományos Fischer Mór korabeli termékek reprodukálását folytatták és emellett figurális téren a kor szobrászainak legjobb alkotásaiból magyaros figurák gyártását kezdték meg.
1948-ban a Herendi Manufaktúra állami tulajdonba került, majd 1993-ban privatizálták.

A pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. története 1853-ra nyúlik vissza. Zsolnay Miklós a lukafai keménycserép manufaktúrából megalapította a Zsolnay Keménycserép Manufaktúrát. Fia ,  Zsolnay Vilmos indította el a manufaktúrát a világhír felé 1865-ben.  Zsolnay Vilmos számára a kínai porcelán anyagának finomsága, mázainak gazdag színvilága meghatározó példa volt. A massza finomítására törekedett, éveken át kutatott új anyagok után, és kísérletezett a mázak számtalan fajtájával. 1877 végére kidolgozta az újfajta, magas tűzön égetett zománc előállításának módját, és megszületett az áttetsző, elefántcsontszínű mázzal bevont, gazdag színezéssel dekorált Zsolnay-porcelán. Ez a mázfestés minden más technikától eltér, még a festék felvitelének módjában is, mivel nem ecsettel, hanem tollal történik. A Zsolnay Vilmos által kidolgozott technika azóta is egyedülálló a világon.

1870-es évek közepén tehát a Zsolnay család tagjainak, mind Vilmosnak, mind pedig gyerekeinek: Teréznek, Júliának és Miklósnak is kiemelkedő szerepe volt a gyár fejlődésében. Szívós kitartásuknak köszönhetően az elefántcsontszínű máz és a magastűzű díszítés tökéletes technikájával és szépségével felzárkóztak a kor élvonalbeli kerámiaiparához. 1874-től a Zsolnay Teréz és Zsolnay Júlia által tervezett magyaros és perzsa stílusú díszítmények, melyek az 1880-as évek végéig a Zsolnay legjellegzetesebb mintái voltak, igen nagy hírt szereztek a magyar kerámiának kül- és belföldön egyaránt. 1900 márciusában apja halálakor Zsolnay Miklós vette át a gyár vezetését.

Zsolnay Miklós irányítása alatt az ipari termelés került túlsúlyba.   1910 körül a művészi díszmű-gyártás egyre inkább háttérbe szorult. A termelésben a korabeli infrastruktúra fejlesztési igényeinek megfelelően az építészeti kerámia, a kályha-, a cső- és szigetelőgyártás játszotta a főszerepet.  A két világháború között a termelés visszaesett, majd mivel a fennmaradást a porcelánra való átállás jelentette, a porcelánszigetelők mellett 1926-tól megkezdték az étkezési porcelánedények gyártását. A második világháború alatt a termelés ismét visszaesett, majd szünetelt, a pesti gyárat ugyanis bombatalálat érte.

A romok eltakarítását követően a gyár 1948-ban állami tulajdonba került. Az 1991 végén részvénytársasággá alakult gyárat 1995-ben privatizálták.

A Hollóházi Porcelángyár is Magyarország nagy múlttal rendelkező manufaktúrái közé tartozik. Magyarország keleti csücskében, az erdők között megbúvó kis manufaktúra pályafutása 1777-ben üveghutaként indult. A XIX. század elején, 1831-ben állt át a kőedénygyártásra, mellyel egy évszázadon keresztül sok száz kilométeres körzetben látta el a háztartásokat ízléses edényekkel. Az akkori termékeket a funkcionalitás és az egyszerűség jellemezte, díszítésük kezdettől fogva igényes kézi festés volt.

A hosszú kerámiamúlt után századunk közepén, 1949-ben tért át a gyár porcelángyártásra, kezdetben kisfeszültségű villamos szigetelőket készítettek, majd 1957-től bővítették a kínálatot az edény- és díszmű-porcelángyártással is. A gyár 1992-óta részvénytársaságként működik. A ma gyártott termékek legjellemzőbb csoportja a gondos kézi munkával előkészített, barokk hatású Pannónia termékcsalád. A gyár mindennapi használatra szánt, finoman megformált, ízlésesen dekorált termékei a hétköznapi környezetbe is eleganciát és igényességet visznek.   A Hollóházi Porcelán Rt. mindennapi használatra szánt, finoman megformált, ízlésesen dekorált termékei a hétköznapi környezetbe is eleganciát és igényességet csempésznek. A nagy múltra visszatekintő hagyományok, a munkatársak gyakorlata és szakmaszeretete, a felhasznált nemes anyagok és a magas minőségű kézi munka révén tudott ez a cég az európai porcelángyárak között mindmáig fennmaradni, és sokat ígérően fejlődni.

gourmandnet.hu