A múzeum épületét még nagyságos Bethlen Gábor fejedelem építette, és a vezérlő fejedelem II. Rákóczi Ferenc megújította. Valószínűleg azóta is újítgatták, javítgatták, mert hát volt benne kolostor, tán még oskola is, az udvarán lévő kosárlabda pálya, fűvel benőtt játszóhely erre utal. Jó néhány éve már, hogy rozsdás pirosra kenték, megszokta ezt is. Eleinte szégyellte, de látva, hogy senki nem nevet rajta emiatt, megszokta. Talán meg is szerette, s úgy gondolja elég öreg ahhoz, hogy úgy öltözzön, ahogy neki tetszik, illetve ahogy egyszer felöltöztették, Bethlen és Rákóczi pedig nem fog szólni a szín miatt, bár ők nem mázoltatták volna ilyenre, de ha az égből letekintenek, ők így is szépnek találnák, és örülnének neki, hogy megmaradt magyarnak, még ha a határ átvándorolt rajta, akkor is.

Ami régi az épületben, a tetőzet gerendázata, kéményei, nyikorgó padlója. És ami a legősibb: falai. Vastagok és erősek. Nem számít neki, hogy erdélyi, magyar, török, császári, kuruc, labanc, román, cseh, orosz, ukrán, ruszin katona háborgatja, tudja ő, hogy egy se marad sokáig, ő pedig itt fog állni akkor is méter vastag falaival, miközben fogadást köt a múló idővel, hogy ki lesz a következő látogató

Az épület maga az utcával párhuzamos. Ablaki az utca síkra és az udvarra néznek, három egymásba nyíló nagy terem, az udvar felőli oldalon hosszú az épületen végig vezető folyosóval, a termekben az évszázadok emlékei összezsúfolva, gyufaszálakból, vesszőkből, szalmából készült kis fatornyos templomok, kis ruszin faház, melléképülettel, tutajosok egyszerű vízi járművükön. Zászlók, árpád-sávos, magyar, beregszászi, népi eszközök, pásztorkodással, oktatással, mosással, vasalással, sütéssel, főzéssel, szántással, vetéssel, fuvarozással, állattartással, szőlőműveléssel, tejfeldolgozással kapcsolatban. Közöttük régi írógépek, a szövés, fonás, kender- len feldolgozásának eszközei, bilincsek, kínzóeszközök, cipész-, kovácsszerszámok, famegmunkáló eszközök, díszes vaskályhák, tetejükön mellszobrokkal, régi számítógépekkel keverve. Rádiók, szódás üvegek, petróleumlámpák, szőttesek vegyesen. Rengeteg kép, versek Trianonról, dokumentumok, egyesek csak magyarul, mások csak orosz nyelven.

„Oh, vén Európa, nincs mit ünnepelned,

Míg a szíved közepén él egy olyan nemzet,

Mit szétmarcangoltál vérengző fogaddal,

Húsát, vérét tépted éles karmaiddal”

A fenti vers nem kaphatna helyet csonka ország egy múzeumában sem, a szoclib hisztériázása nélkül, a szomszéd országok eltolvajolt területein, még azzal együtt sem. A Beregszászi Múzeumban megfér. Ukrajnában a magyarok nagyon kevesen vannak az ukránokhoz képest, igaz ebben a városban még fordított az arány. Így hát nem fáj az ukránnak, még akkor se, ha Kijevben a magyarokat ősi ellenségnek tekintik, itt ezen a magyar szigeten minden piros, fehér, zöld, a szó valódi értelmében meg máshogy is. A múzeum hatalmas fénykép anyagán láthatjuk a 39-44 közötti dicső napokat. Láthatunk egy másfél méter széles két méter magas nehéz, vastag, hímzett zászlót, melyet a kecskeméti MOVE asszonyai hímeztek 1939-ben És hát, persze ott van a megtorlás is, a máig vérző nép büntetése, azért a vétkéért, hogy magyarnak született. A málenykíj robot, mely megtizedelte a kárpátaljai magyarságot és eltüntette a svábokat, Szibéria, Kelet-Ukrajna gulágjai, lágerei, ahonnan kevesen jöttek haza, és az ott maradók rokonai mai napig nem tudják, hol van eltemetve apa, testvér, fiú, férj. Szóval a Beregszászi Múzeumban e dokumentumok mind ott lehetnek, hisz a bűnöket nem a mai ukránok, hanem a nagy szovjet nép követte el Sztálin generalisszimusz elvtárs atyai oltalma alatt.

A múzeum dolgozói Ausztráliából szereztek meg néhány nekem ismeretlen filmet, ezek közül az egyik a felvidéki országrész visszaszerzésének történelmi filmje. Számunkra filléres áron megvehető. Érdemes megvenni és megnézni.

Ha már Beregszászon járunk, nézzünk szét a városban.

Megnéztük a templomot kívülről, mert az ajtaja éppen zárva volt. Falán tábla emlékezik a várost alapító Lampert hercegre, aki nem egész köztudottan Szent László testvére volt. Azon tűnődtem, miért is épített város pont ide. Az Alföld gazdagsága mellett a szőlő, a szőlődombok, a Kárpátok közelsége, az arany, a Tisza, mint épületfa szállító vízi út, Út az őshazába, kapcsolat a keleti magyarokkal, kellő távolság Rómától, és a hozzátapadó mocsoktól.

Beregszász nevétől eltérően magyar volt és az is maradt. Példája a magyar történelemnek és befogadó szeretetének. A ruszinok, Rákóczinak kedves népe volt, nem akarták elüldözni azokat, kikkel évszázadokon keresztül együtt éltek.

Az 1830-as évektől a szovjet időkig működött az a jótékonysági szervezet, mely biztosította, hogy a rászorulók egy tál meleg ételt kapjanak naponta. Nézegetem a fenntartók neveit. Gazdag polgárok, arisztokraták. Ezt a nyakas kuruc népet meghagyták olyannak, amilyen volt, nem hiába e vidék nagy része református maradt, 150 ezerből legalább is 120 ezer.

Beregszászon lépten nyomon találkozunk magyar emléktáblákkal, Petőfi szobrával, emléktáblájával, Szent István szobrával, az Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházzal, Kazinczy emléktáblával, a Magyar Egyetemmel és ki tudja még hány emlékkel pár perces sétánk alkalmával. Nincs messze, tessék megnézni!

Liszkay Károly