48-as tábornokainkkal, különös kegyetlenséggel végeztek. Az ítélet azonban nem érte váratlanul a vezetőket, hiszen már a forradalom kezdete óta sejthették, hogy ha nem sikerül kivívni a függetlenséget, akkor halálos megtorlásban részesülnek. A tábornokok és a szabadságharcosok kivégzése azonban nem csak Haynau bosszúja volt: a szabadságharc leverése utáni tömeges megtorlással a császár és az egész udvar egyetértett. Érdekes módon az osztrákoknak segítséget nyújtó Miklós cár volt az, aki önmérsékletre intette a Habsburgokat, a megtorlás helyett a magyarok megbékítését tanácsolta, sőt, felháborodásának is hangot adott az első kivégzések után.

A kivégzéseket azért időzítették tudatosanoktóber 6-ára, mert 1848-ban október 6-án kötötték fel Bécsben a forradalmárok Theodor Baillet de Latour hadügyminisztert. 

Az aradi vértanúk kultuszának története a kivégzés napjával kezdődik, szemtanúk elbeszélése szerint már egy-két órával a kivégzéseket követően roppant tömegek zarándokoltak arra a helyre, amelyet a zsarnokság "Golgothává avatott". Mindenki sírt, imádkozott, és ezen a napon minden boltot, nyilvános helységet bezártak. "Az aradi vértanúk" című ponyvafüzet szerint már a kivégzés napján elkezdték az áldozatok tárgyi hagyatékának összegyűjtését.

Október hatodika ünneplése még közvetlenül a kiegyezés előtt is tiltott volt: 1867-ben a kormány rendelettel tiltotta meg a honvédegyletek e napra tervezett országos gyűlését. A kiegyezés légkörében később szabadon - bár kellő politikai tapintattal - lehetett emlékezni a szabadságharc hőseire és áldozataira. 1868-ban aztán összeülhetett a honvédegyletek országos közgyűlése is, s a Vasárnapi Újság 1870. évi 1. száma címoldalán rajzban mutatta be Izsó Miklós önvédelmi harcunkat megjelenítő A haldokló honvéd című alkotását. Vidéken sorra emelték a honvéd emlékműveket, sőt 1870. október 6-án a Kerepesi temetőben is felavatták a "kilencek síremlékét", a kevéssé ismert és Pesten 1849-1853 között kivégzett személyek közös emlékművét.

80 éve: A Batthyány-örökmécses felavatása

Trianon után megszűnt a Bécstől való függés, így az 1848-as forradalom ünneplése is szabaddá vált. Ennek keretében 1926. október 6-án avatták fel Budapesten a Batthyány-örökmécsest. Egykor a helyén a hírhedt Újépület árka volt, mellette helyezkedett el a `Garnison Arrest No.5`, amely nemcsak építése, de a fogvatartás módja miatt is a legsötétebb börtönök egyikének tartották. Itt őrizték, majd az árokban lőtték főbe gróf Batthyány Lajost, az első független felelős magyar kormány miniszterelnökét. Holttestét titokban vitték a Belvárosi templomba, és csak 1870. június 9-én temethették el nyilvános tiszteletadással, majd 1874. május 26-án a Kerepesi temető mauzóleumában helyezték el.

Az Újépület lebontása után a főváros képviselőtestülete 1905. október 6-án úgy döntött, hogy azon a helyen, ahol Batthyányt kivégezték, nem szobrot, hanem örökmécsest fognak állítani. A kiírt pályázatot Pogány Móricz építész nyerte, aki obeliszket tervezett, felső részében, rács mögött égő örökméccsel. 1909-ben elkészült a műépítész részletes terve, s megszavazták a szükséges pénzt, de a kivitelre - részben a tervezett változtatás, részben a háború miatt - nem került sor. Csak 1925-ben vették ismét elő a terveket, Pogány Mórictól új tervjavaslatot kértek, s az általa készített változatok közül a klasszicizáló, egyszerű talapzatra helyezett lámpa mellett döntöttek. Az 1926 januárjában elfogadott végleges terv alapján megkezdődhetett a kivitelezés.

Az emlékmű felavatására a Báthori utca és a Hold utca kereszteződésénél, egy kis tér közepén a kormányzó, a kormányt képviselő Klebelsberg Kúnó, Batthyány fia, Batthyány Elemér, valamint unokája, Batthyány László, a törvényhozás és a főváros küldöttségének, a hadsereg, a politikai és a kulturális élet képviselői és az utolsó, még élő 48-as honvéd, Lebó István jelenlétében 1926. október 6-án került sor. Az ünnepi beszédet Pekár Gyula államtitkár, a Petőfi-társaság elnöke tartotta.

Nemzeti Gyásznap lett

2001-ben a Nemzeti Kegyeleti Bizottság előterjesztése alapján fogadta el a Kormány a nemzeti gyászról szóló 237/2001. (XII.10.) Kormányrendeletet, amely október 6-át, gróf Batthyány Lajos miniszterelnök és az aradi vértanúk kivégzésének napját - állandó jelleggel - nemzeti gyásznappá nyilvánította.

Meghatározták, hogy nemzeti gyász meghirdetése esetén a Magyar Köztársaság lobogóját ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadással az Országház előtt fel kell vonni,  majd félárbocra kell ereszteni; meghatározott középületekre zászlóhasználat esetén gyászlobogót kell kifüggeszteni, lobogóhasználat esetén az állami lobogót félárbocra kell ereszteni; az iskolákban tanóra vagy külön diákrendezvény keretében méltó módon megemlékezést kell tartani; a nyilvános szórakozóhelyeken a zene- és műsorszolgáltatás korlátozható. A Batthyány-örökmécses a szabadság jelképe lett, s már 1941-ben antifasiszta tüntetést tartottak itt, a kádárizmus utolsó éveiben pedig a március 15-i ellenzéki tüntetések rendszeres színhelye volt.