A Bozar kazamataszerű kiállítótermeibe szombaton ellátogatókat kellemes meglepetés fogadta már a bejárat utáni csarnokban: mintegy másfél százan várakoztak a jegypénztárnál, ami azt a benyomást keltette, hogy óriási az érdeklődés a magyar művészek iránt.

A feliratok figyelmes elolvasása után derült ki azonban, hogy a magyar művészek kiállítása ingyenes, így a belépéshez nem kell sorban állni.

Férjemmel úgy döntöttünk, hogy a magyar művészeket bemutató tárlatok közül a bejárathoz legközelebb eső kiállítással kezdjük, amelynek félhomályban lévő termeihez lépcsőn gyalogoltunk le két szintet, miközben elolvastuk, mi vár ránk.

Izgalmas kalandnak ígérkező címmel – A dunai exodus – hirdette a múzeumi főcím a kiállítás fő attrakcióját. Továbblépve már kiderült a turpisság. Az, hogy Forgács Péter – egyben a Bozar művészeti válogatásának kurátora – zsidó exodusra invitál bennünket, mégpedig egy korabeli hajóskapitány 1939-ből saját maga által készített eredeti filmkockái felhasználásával.

A bejárat előtti folyosó falának utolsó méterein már kitárulkozott előttünk a projekt lemeztelenített témája: hatalmas, kék feliratokkal és nyilakkal ellátott térkép mutatta be a Palesztinába tartó zsidó kivándorlást Ausztriából a Fekete-tenger felé tartva, míg ugyanazon az úton, de ellenkező irányban és egy évvel később, ugyanazon kapitány hajóján felvett filmen a Besszarábiába korábban bevándorolt német gazdákat láthattuk, akik a területnek a Szovjetunióhoz történő visszacsatolása után, a mai Ukrajna és Moldávia területéről menekültek vissza a III. Birodalom által nyújtott biztonságba.

Az érintőképernyővel is irányítható képsorokat teljes nyugalommal nézhettük végig, ugyanis egy odatévedt látogatón kívül senki nem volt kíváncsi a show-ra.

Forgács Péter ügyes kurátor, ugyanis a pénteki vernisszázs napjára három saját filmjét válogatta be. Elsőként a Dusi és Jenőt, amelynek prospektusbeli ismertetése így kezdődik: „Jenő jó katolikus. Bankár, és feleségével Budapest előkelő negyedében lakik.” Átlátszó trükk Forgácstól: a zsidó bankár sztereotípiák elleni átlátszó harcot „filmileg” propagálta a cionista filmes.

Forgács második filmje a zsidó származású holland Peerebooms család krónikája a harmincas évek végén és a negyvenes évek elején, míg a harmadik film, az El Perro Negro (A fekete kutya), a spanyol polgárháborúból mond el történeteket, ugyancsak magánarchívumból való képek segítségével.

A magyar uniós elnökség alkalmával zsidó témákkal árasztják el Brüsszelt a „magyar” művészek? Hát persze. Business as usual. Semmi rendkívüli.

Kritikusan azért megjegyezhetjük – mert a vélemény szabad, ugyebár? –: mi lett volna, ha a minden csapból folyó holokausztosdi helyett a Dunai exodus néven a Dunán a Benes-dekrétumok révén Csehszlovákiából áthajtott magyarok sorsáról készült eredeti felvételeket mutattak volna be e fórumon először?

De hát mit is akarnánk egy olyan kormánytól, amely érinthetetlenekként kezeli a Csapodi Miklós felesége által a külföldi magyar kulturális intézetek élére kinevezett cionistákat, és amely Such Györgyöket nevez ki filmes vezetőknek?

Al Zavahiri Rózsa