De a millió sebből vérző főváros nyomban magára talált és felismerte kötelességét: a fasizmus elleni kíméletlen harcot, a náci pribékek példás megbüntetését. Budapest nem habozott, a pártok nem folytattak titkos tárgyalásokat, és nem bocsátkoztak mentőakciókba, hanem a Néptörvényszék elé állították a politikai büntetőszázadokba hurcolt keresztény és zsidó munkaszolgálatosok hóhérait. Nyilvános tárgyaláson, a hallgatóság felháborodásának viharai közben derült fény a szadista bizalmiak munkaszázadának szörnyűségeire, a tisztek és altisztek által agyonlőtt százhuszonnégy munkaszolgálatos embertelen sorsára.

Két hóhér elnyerte példás büntetését a Sztálin-tér akasztófáin. De ez csak a kezdet volt. Hasonló sorsra kell jutnia a munkaszolgálatosok valamennyi gyilkosának. Nem lehet megállni a számonkérés útját, amíg a sötétben meghúzódva, álnéven, vagy a demokratikus pártok valamelyikében bujkálva, szabadon jár a szadista munkaszázad-parancsnok, vagy legkisebb pribékje is. Akár tiszt volt, akár közlegény, népbíróság előtt kell felelnie az ukrajnai haláltáborok rémségeiért, a halálra korbácsolt munkaszolgálatosokért, az agyonlőtt katonákért, a véresre vert, negyvenkét-fokos hidegben meztelenre vetkőztetett, kifosztott áldozatokért, a sok ezer ártatlanul legyilkolt szovjet polgárokért. A budapesti ítéletben a társadalom lelkiismerete szólal meg. Hiába hallgat a vidék, Budapest kifejezi az egész ország demokratikus közvéleményének felfogását. A Sztálin-téri igazságtevés bevezetője a fasiszta gyilkosok elleni irtó hadjáratnak.

Mert sor kerül mindegyikre! Ne feledkezzünk meg a Macskássyakról, Gecsőkről, Potyondykról, Csizekeről, Csabkékról, Martinokról, Sachsokról és a többiekről, akik kegyetlenkedésükkel, barbarizmusukkal, visszaéléseikkel pokollá tették a fasizmus első számú áldozatainak, a munkaszolgálatosoknak életét, akiknek tág lelkiismeretén ezer és ezer ártatlan ember kínhalála szárad. Az ukrajnai hómezőkön sorra tűntek el a munkaszázadok, Nagykáta, Aszód, Szentendre, Monor gyűjtőtáborai kegyetlen gaztettek végtelen sorozatáról tanúskodnak. Hiába követték el ezerszámra a gyilkosságokat, a szemtanúk egy része mégis visszatért és terhelő tanúként jelentkezik a rövidesen sorra kerülő népbírósági tárgyalásokon. Hiába szökött meg Haynal vezérőrnagy és Murai alezredes, Nagykáta réme, nem kerülhetik el sorsukat ők sem, ahogy bíráik elé kell kerülniök a rosszemlékű aszódi, monori szentendrei, gödöllői, váci munkaszolgálatos kiegészítők bűnös parancsnokainak. Bizonyítékokban nem lesz hiány, mert a bíróság elé állanak majd a megmenekült munkaszolgálatosok, akik tanúskodni fognak a verésekről, botozásokról, puskatusról, megvesztegetésekről, rablásokról, lelki és testi gyötrelmekről. Sor kerül végre rájuk is, a négyévi munkaszolgálat alattomos és perverz hőseire, a fasiszta rezsim méltó kreatúráira. Népbíróság elé kell állítani őket is, éppen úgy, mint a többi háborús bűnöst, a politikusokat, a közigazgatási tisztviselőket, a parasztverő szolgabírókat.

Budapest példát mutatott és az egész országnak habozás nélkül és haladéktalanul követnie kell ezt a példát, ha őszintén és radikálisan meg akar szabadulni a nemzetgyilkos fasizmus mételyétől.

Délmagyarország, II. évf. 31. sz., 1945. február 8., Szeged

Budapesten megtartották az első népbírósági tárgyalást. A bíróság egy tiszthelyettes és egy szakaszvezető felett ítélkezett, akik ellen nem kevesebb, mint 124 rendbeli rablógyilkosság bűntette miatt emelt vádat az ügyészség.

Múlt év tavaszán, amikor a német fasiszták megrohanták az országot, honi bérenceik közreműködésével összefogdosták és elhurcolták mindazokat, akik nem értettek egyet a náci politikával. A baloldali munkásság vezetőinek legnagyobb részét szintén ez a sors érte. Ezekből a munkásvezetőkből, akik között számos író, újságíró és tudós is volt, két büntető munkásszázadot alakítottak. A két századot azzal a titkos paranccsal küldték ki a harctérre, hogy onnan a század tagjai közül élve senki sem kerülhet vissza. A parancsot szinte száz százalékig végrehajtották, kegyetlenséggel gyilkolták le a két század tagjait és a gyilkosságot végrehajtó keretlegények tagjai a legyilkoltak minden értékét elrabolták és azt hatalmas csomagokban küldötték haza családjuknak.

A budapesti Zeneakadémia kistermében megtartott tárgyaláson a népbíróság elnöki tisztségét Dr. Major hadbíró százados töltötte be. A bíróságba a pártok négy tagot küldöttek ki. A közvádat Dr. Szabó Ferenc ügyész képviselte, valamint a népvádló. A két vádlott védelmét hivatalból kirendelt védők látták el.

A vádlottak, akik a 401-es büntető munkásszázad keretlegénységéhez tartoztak, a bűncselekmények legnagyobb részét beismerték. Murai alezredestől, a nagykátai tábor hírhedt parancsnokától kapott parancs értelmében jártak el, odakint a hadszíntéren dr. Haynal vezérőrnagy, a 22. gyalogezred parancsnoka, a nyilas uralom későbbi közellátási kormánybiztos rendelkezésére cselekedtek.

A népbíróság a perbeszédek után mindkét vádlottat bűnösnek mondotta ki, 124 rendbeli rablógyilkosság bűntettében és mindkettőt kötél általi halálra ítélte. A pör két másik vádlottjának, Murainak és Haynalnak az ügyét elkülönítette a bíróság, mivel ezek szökésben vannak, de számítani lehet közeli elfogásukra.

Hír szerint a két halálos ítéletet már végre is hajtották, mégpedig az Oktogon-téren a nyilvánosság előtt.