Pubicisztika : Mi az igazság? Viszlát az EU-keleti partnerségi csúcsnak |
Mi az igazság? Viszlát az EU-keleti partnerségi csúcsnak
Ordosz műhely 2011.02.18. 12:26
A magyar uniós elnökség tegnap jelentette be, hogy május 27-én mégsem tartják meg Magyarország fél éves EU-elnökségének legnagyobb szabású rendezvényét Gödöllőn, az EU-keleti partnerség csúcsot.
Az ötlet 2009-ben Prágában öltött alakot, amikor az a döntés született, hogy rendszeresen tartsanak csúcstalálkozót Brüsszel és a volt Szovjetunió hat egykori tagállama, Ukrajna, Fehéroroszország, Moldova, Azerbajdzsán, Grúzia, valamint Örményország között.
A mostani találkozóra került volna sor a gödöllői kastélyban, de ennek időpontját most eltolták a lengyel elnökség idejére anélkül, hogy pontos dátumot szabtak volna meg.
Az uniós elnökség közleménye szerint azért kellett ejteni a május 27-i csúcstalálkozót, mert a franciák már kétszer is módosították a G8-ak Párizs által elnökölt találkozóját és a másodszor módosított időpont (május 26-27) pontosan egybeesett a gödöllői csúccsal.
A balliberális sajtó természetesen azonnal diadallal és kárörömmel kürtölte szét: ismét hatalmasat bukott a magyar uniós elnökség.
Nem tudjuk még – és talán később sem tudjuk meg, de ez nem valószínű -, hogy mi az igazság. Azaz, hogy valóban a hivatalos kommünikében adott ok, vagy más indíték, vagy egyszerre több tényező keveredése okozta az időpont- és helyszín változást.
De egy biztos. A Fidesz-kormány ismét hűbelebalázs módjára viselkedett. Már előre szószátyárkodott arról is, milyen porcelánt (Herendit) kapnak a vendégek és előre a valóságosnál is nagyobb feneket kerített az ügynek.
A Fidesz-kormány kommunikációja úgy ahogyan van, csapnivaló. Átgondolatlan, meggondolatlan, esetleges, ad-hoc, az események után rohanó. A végeredmény az öngólok sora.
Ez sem véletlen. Hacsak az emberi tényezőt nézzük: a külügyminisztérium élén az MSZMP egyik legutoljára csatlakozott tagja áll: Martonyi a Németh-kormány privatizációs biztosa volt. Nagykövetei sora a korábbi kormány megbízható tagjai voltak. Apparátusában hemzsegnek az MSZP-SZDSZ elkötelezettjei.
A Fidesz-kormány most ismét azt a levest kortyolgatja, amelynek alkotóelemeit saját maga rakta az üstbe. Jobban mondva saját maga hagyta ott annak ellenére, hogy választóitól a változtatásra kapott mandátumot.
Ordosz műhely
|