Hír:

Az ENSZ népesedési szervezete szerint 1900-ban a Föld lakóinak 21 százaléka élt Európában, ma kevesebb, mint 12 százaléka, 2050-ben alig hét százalék és becsléseik szerint az évszázad végén alig 4 százalékos lesz ez az arány.

E számítások alapján a jelenleg 82 milliós németországi lakosság az évszázad végére 32 millióra zsugorodik, az 57 milliós Olaszország 15 millióra, a 40 milliós Spanyolország 11,9 millióra. Még drámaibbá válik a lakosságszám csökkenése Kelet- és Közép-Európában, Ukrajna lakossága 2050-ig 43 százalékkal, Bulgáriáé 34 százalékkal csökken, a balti államokban negyedével kevesebben élnek majd. Ezek a tendenciák lesznek érvényesek Oroszországra is. A XXI. század végén többen élnek majd Jemenben, mint Oroszországban. A helyzet Közép-Európában alig valamivel lesz kedvezőbb, Lengyelországban, Csehországban és Magyarországon, a csökkenés 17-18 százalékos lesz. 2040-ben – de lehet, hogy valamivel korábban – lakosságszámban az Egyesült Államok megelőzi Európát. (Akkor az átlagos életkor Amerikában 30 év lesz, míg Európában ennek a duplája.)

Tömören: A világméretű aktivitás koordinátái megváltoznak, előbb lassan, majd egyre gyorsabb tempóban, végül drámai sebességgel. Komolyan vehető, hogy egy földrész kevés, töpörödő és ráadásul gyorsan öregedő emberanyaggal a XXI. század meghatározó tényezője legyen? Egy ilyen Európa az emberi jogokon kívül lehet még valamilyen területen nagyhatalom? S, ha tényleg létezik a demográfiai időzített bomba, akkor vajon nem lehet időben hatástalanítani? A demográfiai előrejelzések az elmúlt évszázadban meglepő megbízhatóságot mutattak. Például az ENSZ 1958-as, 2000-re vonatkozó népesedési előrejelzése csak 2 százalékot tévedett. Ugyanez érvényes a demográfusok előrejelzéseire is, akiknek a módszerei egyébként az idő múltával egyre finomabbá és pontosabbá váltak.

Forrás: http://www.mno.hu/index.mno?cikk=300996&rvt=3

Kommentár:

Az európai keresztény civilizáció tehát – ne áltassuk magunkat – vesztésre áll. Szívesen bíztatnánk magunkat azzal, hogy ekkora időtávon még bármi történhet, akár kedvező fordulat is. Fel lehet hozni példaképpen, hogy 1905-ben Európa lakossága még dinamikusan növekedett, az arab világ stagnált, Afrika meg labdába sem rúgott. Ki gondolta volna akkor, hogy ez lesz száz esztendő múlva?

Ez önmagában igaz is. Elvben bármi történhet, de ez akkor lenne csak meggyőző, ha legalább felvázolni tudnánk, hogy mi is lenne az, ami fordulatot eredményezne. Jelen pillanatban nem látni ilyen erőt. Amit érzékelhetünk, és amiről tudunk, az éppen a fordulat ellen hat.

Márpedig a folyamatok lassúsága miatt már most kellene látni annak az előjelét, ami fél évszázad után fordulópontot jelentene. Ilyen pedig nincs. Az Istentől való eltávolodás és a gazdasági racionalitás egyaránt a gyerekvállalás ellen hatnak a modern jóléti társadalmakban. Paradox módon az egyik legerőteljesebben ható tényező a nyugdíjrendszer, ami - éppen a mindenre kiterjedő gondoskodása révén - a generációk közötti szolidaritást olvasztotta fel.

A tradicionális társadalmakban a vallásos meggyőződés mellett a gazdasági racionalitás is a gyerekvállalás mellett szólt. Falun régen a gyerek erőforrásnak számított, akit hamar be lehetett fogni a ház körüli munkára, felnőtt korábban pedig gondoskodott idős szülei ellátásáról. A jóléti szint tehát nem csökkent, hanem nőtt a nagyobb gyerekszámmal.

Ma éppen fordítva van: a gyerek - ha az elemzés kedvéért eltekintünk az érzelmi és a morális tényezőtől - gazdasági értelemben kizárólag költséget jelent, ráadásul – a tankötelezettség és a növekvő felsőfokú tanulmányi lehetőségek miatt - akár huszonegynéhány éves korig. A nyugdíja meg senkinek nem lesz több attól, hogy gyermekeket nevel. Sőt, szociológiai vizsgálatok is megerősítik azt a közkeletű megfigyelést, hogy minél több a gyerek, annál nagyobb az esély a szegénységre. Ezt pedig csak igen erős morális elkötelezettséggel lehet vállalni, ami az európai társadalomnak csak a töredékére jellemző.

Szigorúan gazdaságilag értelmezve: társadalmi szinten ma kifizetődőbb bevándorlókat beszippantani, mint a gyermekvállalást támogatni. Ami persze illúzió, mert távlatilag a migrációért sokkal magasabb árat fizetünk. De a jelenbeli döntéseknél a távlati következmények igen kevés szerepet szoktak játszani. (Hasonlóan az ökológiai krízishez, illetve ennek lehetséges megoldásaihoz.)

A fordulat tehát két forrásból származhat. Egyrészt meg kellene változtatni a jóléti rendszereket, beleértve a nyugdíjrendszer átalakítását olyan módon, hogy az figyelembe vegye a felnevelt és iskoláztatott gyermekek számát. Generális problémát jelenthet ugyanakkor egész Európában az, hogy demokratikus körülmények között lehetetlennek tűnik minden olyan átalakítás, amely a jóléti juttatásokon belül a gyermeket nevelők javára csoportosítana át forrásokat a nyugdíjasoktól. Ennek egyszerű az oka: mindenhol – és egyre nagyobb mértékben - a nyugdíjasok adják a legtöbb szavazót.

A fordulat másik forrása lehetne egy olyan spirituális fordulat, amely istenfélővé és az élet feltétlen tisztelőjévé tenné az embereket. Ebben muszáj bíznunk, mert más megoldás nincs. De a pillanatnyi realitás az, hogy ennek igen kevés az esélye. Ráadásul nem kerüljük meg, csak odébb toltuk az alapvető kérdést: ki vagy mi az, aki vagy ami elindítaná a spirituális fordulatot?

Remélni persze nem szűnünk meg. De a meccs egyelőre nem nekünk áll.

Kuruc.info