Viszont, míg az USA fő térségbeli szövetségesei jóléti és fegyverkezési kiadásaikra költik olajbevételüket és a világpiaci olajáraknak teljesen ki vannak szolgáltatva, az olaj utáni korszakban minden bizonnyal középkori szintre visszasüllyedve, addig Irán az olajbevételei jelentős hányadát műszaki-tudományos értelmiségének kiképzésére, és iparának fejlesztésére költi, ami révén az olajkorszak után már fejlett ipari gazdaság lesz.

Ezt a fejlődést nehéz számokban megfogni, de a modern ipari társadalmak egyik fő mutatószáma az autógyártás, ami komplex alkatrészgyártó háttéripar és sokrétű fejlesztési igénye miatt a gazdasági fejlettség egyik jelképe.
Míg a térségbeli országok egyáltalán nem rendelkeznek semmilyen autóiparral, addig Irán autógyártása az elmúlt 10 évben közel közel ötszörösére emelkedett és elérte az EU-s átlag 2/3-át (amit a tőlünk nyugatabbra lévő országok kicsit feljebb húznak).

Ezzel a fejlődési rátával néhány éven belül elérik az EU-s átlagot és fejlődés nagyságrendje csak az 50-es évekbeni német, és a mostani kínai gazdasági csodához tartozik
A legnagyobb iráni autógyártónak az Irán Khodrónak 4 kontinensen vannak gyárai és Irán már ahhoz hasonló nagyságrendben exportál autókat, amilyen nagyságrendben importál luxusautókat és nehézgépjárműveket, pedig 2006-ban még egyáltalán nem exportált.
Jelenleg Irán már a világ 12-ik legnagyobb autógyártója.
Ami egy magához az autógyártás felpörgéséhez fogható jelentőségű tény, hogy amíg régebben máshol kifejlesztett típusokat gyártottak licenszben, amihez a gyártóeszközöket is külföldről kellett venni, addig az elmúlt években már több teljesen hazai fejlesztésű típust is elkezdtek gyártani.

Irán más iparágak területén is tevékeny, például gyógyszeripari exportőr, emellett iráni cégek nemzetközi tendereket nyernek gát és erőmű építésekre, amelyekhez Irán saját gázturbinákat képes szállítani.

Irán már építi első teljesen saját tervezésű reaktorait, amelyekhez nem kell dúsított uránt használni, mivel nehézvizes reaktorok és nem szükségesek hozzá a nemzetközi kereszttűzben lévő urándúsító létesítmények.

Ez azért egy óriási tény, mert jelenleg a világon összesen négy ország exportál atomreaktorokat (USA, Franciaország, Oroszország, Dél-Korea)
és emellett további 4 ország képes magának atomerőműveket építeni (Kanada, India, Kína, Japán) Irán egy főre jutó áramtermelő kapacitása az évtized vége előtt meghaladja az EU-s átlagot, amiben a Sah idején sereghajtók voltak.

Irán az olaj funkcióját is átalakítja hosszú távú bevételeinél: a közlekedés területén kiváltható ugyan az olaj, viszont a mezőgazdasági vegyszerekre továbbra is hatalmas igény lesz, és Irán ezért olaját a jövőben egyre inkább műtrágyák és egyéb magasabb hozzáadott értékű formában fogja exportálni.

Az iráni hadiipar fejlődése sem gyenge: az amerikai haditengerészet rémálmát képezik az iráni törpetengeralattjárók, amelyeket a Perzsa-öböl sekély vizében a szonárok képtelenek érzékelni,
amik viszont fel vannak szerelve a világ leggyorsabb torpedóival:
a kavitációs torpedók az ellenállást a légbuborék létrehozásával csökkentik és rakétahajtóművükkel gyakorlatilag víz alatti rakétaként haladnak, a hagyományos torpedóknál 5-ször gyorsabban (100 m/s-el).
Így amíg ha egy hagyományos torpedót kilőnek egy hadihajóra 3-4 km-ről, akkor az akár megpróbálkozhat a lehagyásával, addig ebben az esetben egy anyahajó ennyi idő alatt
szinte csak elkezd fordulni, így egy Irán elleni támadást nem véletlenül az amerikai haditengerészet ellenez leghevesebben,
ami a több száz iráni hajó elleni rakétát is megszenvedné (ilyen számú célt már szinte nem képes követni a hajók légelhárító rendszere).
Az iráni hadiipar emellett a korszerű gyalogsági, páncél és légelhárító fegyverzet terén is komoly fejlődést ért el, ami egy amerikai szárazföldi támadás esetén lenne nagyon hasznos Irán nyugati hegyvidékénél egy gerillaháború szerű ellenállásban.

Más mutatók is azt sugallják, hogy Irán képes a jövőben az olajbevételek nélkül is megállni a lábán: az iráni gazdaság egyik legfontosabb reformját a következő évtized folyamán hajtják végre,
ami során az energia és élelmiszerár támogatásokat kivezetik a rendszerből (ami révén burkoltan egy átlagos iráni családnak jobban csökkentették a költségeit, mint amekkora annak jövedelme volt), és célzott szociális támogatásokkal váltják fel, mivel az iráni gazdaság fejlődése miatt egyre többen képesek lesznek majd megfizetni a világpiaci árakat.

Így a cionisták előtt a következő rémkép rajzolódik ki:
míg az olajkorszak végével Amerika (és Izrael) potenciális szövetségesei végletekig elgyengülnek az olaj szerepének csökkenésével, addigra Irán (legyen az olajkorszaknak vége akár 20, akár 40 év múlva), fennmarad a változások közepette és a térség ipari nagyhatalmaként befolyása és szerepe óriási mértékben megnő a csatlós monarchiákkal szemben, ami Izrael további terjeszkedése szempontjából elég kínos, tekintve, hogy Izrael először a 2006-ban szenvedett vereséget, mégpedig az Irán által támogatott gerilláktól, akik pénzelőinek látszólag nem fogy ki a pénztárcája.

 

Szebb jövőt!