Egy lázadás története

A szkíta és hun beltengernek számító Fekete-tenger északi partját és az ott található ásványkincseket a nagy hun birodalom felbomlása után a kelet-római császárság akarta megszerezni, ezért folyamatosan szemmel tartották az ottani eseményeket. Két korabeli bizánci krónika, Theophanesz és Malalasz feljegyzett egy fontos történelmi eseményt Kercs városában, nevezetesen azt, hogyan űzték el onnan a hívek a boszporuszi hun királyt. A történet szerint Kercsben élt egy testvérpár, Gordasz és Muagerisz (Malalasznál: Mugel). Gordasz volt a hunok törvényesen megválasztott királya. Ő egyszer elutazott Bizáncba és felvette a kereszténységet. Hazatérve erőszakosan államvallássá akarta tenni az új tant. Második lépésként beolvasztotta a hunok aranyból és ezüstből készített bálványait. Alattvalói nagyon felháborodtak cselekedetein, ezért megölték őt és testvérét, Muageriszt választották meg a hunok királyává. Uralma sajnos nem tartott sokáig, mert Gordaszért bosszút kiállítottak a bizánciak és egy hatalmas hajóhaddal megjelentek Kercs előtt, a Meotisz-tó és a Fekete-tenger találkozásánál. Muagerisz valószínűleg nem érezte elég erősnek magát, hogy megütközzön velük, ezért a Tamany-szoroson át a meotiszi ingoványok közé, hun rokonaihoz menekült.

Muagerisz, a hungár?

A fenti történet immáron másfél évszázada foglalkoztatja a hazai és a külföldi történészeket. Annyi bizonyosnak tűnik, hogy Muagerisz király 528-530. körül uralkodott. Hazai történészek közül Szabó Károly volt az első, aki a király nevében a magyarság névadó ősét látta. Ugyanúgy vélekedett Thúry József kiváló történész és turkológus is. A 20. században Hóman Bálint is elfogadta ezt a lehetőséget, Később a bizantinológus Moravcsik Gyula mutatott rá arra, hogy a Muagerisz név megegyezik Anonymus mogerjével, szerinte a bizánci írók ’g’-vel jegyezték fel a magyar ’gy’ hangot. Az egyezéseken túl élénk vita zajlik arról, hogy a krími hunok melyik hun szövetségbe tartoztak. A külföldi kutatók egy része azt feltételezi, hogy a Fekete-tenger térségében kiemelkedett onogur (hungár) szövetség keretei között éltek, akik nemcsak a meotiszi-ingoványokat, hanem az Azovi-tenger keleti felét is ellenőrzésük alatt tartották. Ezt az álláspontot fogadta el a magyar Hóman Bálint, aki az 1920-as években Gombocz Zoltánnal együtt kiállt a hun-magyar rokonság mellett. Hungária vagy a bizánciaknál Onoguria jelentős uralmi központnak számított még a 8. században is, így elképzelhető, hogy Muagerisz az erős rokonoknál keresett és talált menedéket.  Valószínűleg a hungár szövetségbe tartozókról nevezték el a dagesztáni Kicsi Madzsar és Ulu Madzsar erődöket. A Kaukázus északi peremén húzódó erődvonalat a perzsák az ott élt hun népek ellen emeleték.

Utigur és kutrigur

Egy másik elmélet a kutigur és utigur népekkel kapcsolja össze Muagerisz királyt. A két hun törzsről azonban csak töredékes adatok állnak rendelkezésre, legfőbb tudósítónk a bizánci Prokopiusz, aki úgy tudta, hogy a Krím-félszigetet, Kerszontól Kimmer Boszporuszig (ma: Kercs) húzódó sávot még az 530-as bizánci megszállás után is ezek a hun népek népesítették be. Ugyanő említ egy történetet egy Kimmer nevű hunról, akinek fiait Utigurnak és Kutigurnak neveztek. Míg történészek nemzedékei vitatkoztak azon, hogy vajon Muagerisz utigur vagy kutigur király lehetett, addig elfeledkeztek egy fontos tényről: mindegy, hogy milyen néven is szerepelnek a bizánci krónikákban, az a lényeg, hogy a térséget a 6. században a hunok népesítették be! Az utigurok és a kutigurok egyébként ugyanúgy Attila örököseinek számítottak, mint a hungárok. Prokopiusz a perzsa háborúról szóló művében nem törzsekről beszél, hanem egységesen hunoknak emlegeti a Meotisz-vidékén élő népeket, akiket valószínűleg a mi Csaba királyfink egyesített újból.


OB