A szobánk közepén két gerenda közé függesztettem egy mexikói függőágyat, amit még a Yucatán félszigeten lévő Meridában vettünk az ottani indiánoktól. Ha kell, egy népes mexikói család is belefér. Tényleg kényelmes. A napokban is abban olvasgattam a lapokat, amelyek bő lére eresztve számoltak be arról, hogy amerikai tengerészgyalogosok vizeltek afgán tálibok holttestére.

Még este is ezzel a nyomasztó képpel aludtam el. Általában végigalszom az éjszakát, de hajnalban felriadtam, mert furcsa álmom volt.

Nem értem, hogyan történhetett, de valahogyan elsült a kezemben lévő pisztoly, és akkor láttam, hogy véletlenül lelőttem két izraeli turistát. Noha életemben nem találkoztam vele személyesen, de Martonyi János külügyminiszter állt mellettem, igencsak gondterhelten.

Hogy megvigasztaljam, a fejéhez tartottam a revolver csövét, és arra kényszerítettem, hogy levizelje a hullákat.

 

Nyüszített félelmében, hogy ez neki a karrierje végét jelentheti. Azzal nyugtattam meg, hogy ha netán kiderülne, védekezzen azzal, hogy az amerikaiak afganisztáni példáját követte.

A török politikai élet meglehetősen mozgalmas volt az elmúlt napokban is. Országos felháborodás követte az amerikai Foreign Policy folyóirat internetes kiadása január 11-én megjelent cikkét, amelyik a világ legbefolyásosabb török szellemi vezetőjét, az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülent támadta. Az érdekes az, hogy éppen ez a magazin volt, amelyik 2008. augusztus 13-án őt nevezte a világ legnagyobb hatású intellektuális személyiségének. Most hirtelen az a baj vele, hogy „iszlamista”. De hát 2008-ban is az volt. Mi változott? Csak nem az, hogy Törökország akkor Izrael stratégiai szövetségesének számított, most meg kérlelhetetlen ellenségének?

A másik nagy port felkavart ügy Nuri al-Maliki iraki miniszterelnök kemény kirohanása volt Erdogan miniszterelnök ellen, amiért az utóbbi szerinte beavatkozott a török belügyekbe, és ezzel polgárháborús hangulatot szít. Holott Erdogan csak arra kérte al-Malikit, hogy ne tartóztassa le Tarik Al-Hasemit, Irak szunnita alelnökét.

Eközben Törökország mély gyászba burkolódzott, mert pénteken 88 éves korában meghalt Rauf Denktas, az Észak-Ciprusi Török Köztársaság alapító atyja.

Észak-Ciprusról jut eszembe: ha bárkinek választási lehetősége van, ne Ciprusra menjen nyaralni. Észak-Ciprus jóval olcsóbb; az emberek sokkal kedvesebbek, és a vendéglők messze jobbak a tömegturizmusra állt görög résznél, amely annak az Európai Uniónak a tagja, amelytől a török közvélemény mind jobban elfordul.

Tegnap egy kis diákcsoport kereste fel Rodostóban II. Rákóczi Ferencünk házát. Éppen arra jártam, amikor megláttam őket. Gyorsan hazamentem, hogy elvigyem nekik emlékbe a Mein Kampfot török nyelven, bőrkiadásban. Többen is nyúltak érte. Ez annyira felvidított, hogy a szokott egy helyett két baklavát is megettem a török kávéhoz.

Következő levelemig güle güle:

Mikes Kata

 

Kapcsolódó:

Rodostói levelek II. - Hanije Erdogánnál és késem Fodor Gábor fejében