A szent élete

Dorottya a négy szűz vértanú egyike volt a keresztény hagyományban. Legendája úgy tudja, hogy a kisázsiai Kappadókiában látta meg a napvilágot egy keresztény polgár harmadik lányaként. A lány fiatalon megismerkedett a keresztény tanítással és odaadó hívéül szegődött. Az antik világ e szegletében nagyon sok híve volt Jézusnak, talán nem véletlen, hogy nagyon sok szent és vértanú innen, a mai Törökországból származott. Dorottya halálát az okozta, hogy elutasította a helyi uralkodó közeledését, arra hivatkozott, hogy ő Krisztus jegyese. A király mérgében el akarta pusztítani a lányt. Először forró ónnal teli kádba vettette, de Dorottya sértetlen maradt. Ezután kilenc napra börtönbe vetette, de a lány ott sem tört meg és éhen sem halt, mert angyalok táplálták. Miután továbbra sem engedett hitéből, sőt, azt állította, hogy Krisztus kertjében szokott rózsát és almát szedni, kínzói vasgerebennel szaggatták húsát. Ezek után bíró elé hurcolták, aki halálra ítélte. Elítélője gúnyosan azt kérte tőle, hogy égi jegyesétől küldessen néki azokból a rózsákból, almákból. Dorottya a feljegyzések szerint 303. körül halt meg. Lefejezése után csoda történt: egy égi gyermekküldönc jelent meg a bíró előtt egy virágokkal és gyümölcsökkel teli kosárral. Ez a jelenet olyan nagy hatást gyakorolt Dorottya bírájára, hogy ő is felvette Jézus hitét.

Egy középkori kultusz

Dorottyát tavaszi rózsának emlegették a hozzá esdeklők. A csoda révén a kertészek és a virágárusok őt választották védőszentül. Jelképe a virágos, gyümölcsös kosár, a középkori freskókon így jelenítették meg. A csodára emlékezve február 6-án régen virágot és almát szenteltek a templomokban. Sokan úgy vélik, hogy Dorottya napját azért helyezte az egyház erre a napra, mert az közel esik a régi római istennő, Flóra ünnepéhez, mely a tavasz kezdetét jelezte az ókorban. Ez az ősi kultusz a középkori magyarság körében is élt, régi kódexeinkben szó esik róla, ezen kívül a régi templomaink freskóin is feltűnik a kappadókiai szent ábrázolása.  

Dorottya-napi szokások

Február 6-a a Felvidéken dologtiltó nap volt, az asszonyok nem varrhattak, nehogy megfájduljon az ujjuk. A régi szentet hívták segítségül a várandós asszonyok és a szülésznők is. Máshol a következő hónapok időjárására próbáltak következtetni. Ha ezen a napon esett az eső, annak a juhászok örültek, mert úgy vélték, hogy akkor bőséges tejhozamra számíthatnak.  Létezett egy jól ismert mondás is: „Ha Dorottya szorítja, Julianna tágítja.” Ez azt jelenti, hogyha Dorottya-napkor fagy, akkor Julianna napjára, február 16-ra megenyhül az idő.

OB