Nem árulunk el titkot azzal, hogy még nagyszüleink is hasonló rendben élték szoros mindennapjaikat.

Hold és Nap járása

Őseink tisztelték a természet erőit, különösen a két égitest járását követték figyelemmel. A hagyományos kalendáriumban a Hold változása jelezte, hogy mikor érdemes valamihez hozzákezdeni és mikor kell halogatni döntéseket. Szima Csien, kínai történetíró hun őseinkről feljegyezte, hogy újholdkor indulnak el hadjáratra, fogyó holdkor viszont tartózkodnak az ütközetektől.

A legnagyobb ünnepeiket az újhold első három napján ülték meg, mely máig a belső-ázsiai népek legszenteltebb időszaka. A sarló alakú égitesthez nálunk betegek imádkoztak „újhold, újkirály” ráolvasással kérték, hogy gyógyítsa meg őket bajukból.

A hét első fele

A magyar nyelvben a hétfő a hét „feje” vagyis a legelső nap, ennek megfelelően kiválóan alkalmas új munkák megkezdésére. Az asszonyok ilyenkor mostak, a férfiak tavasszal ezen a napon fogtak hozzá a szántáshoz-vetéshez. Az utazóknak is hétfőn volt tanácsos hosszú útra indulni. A kedd egy nagyon különös nap volt a magyarság életében, régen általános tilalmi nap lehetett, ennek nyomai az egész magyar nyelvterületen ismert. Néhány helyen egyesen a Kedd Asszonyának napját látták benne, aki az asszonyoknak aznapra megtiltott bizonyos feladatokat, aki nem tartotta be, azt az ősi istenasszony megbüntette. A régi hiedelem szerint nem volt szabad fonni és hajat vágatni, tilos volt mosatlan edényt az asztalon hagyni. Kedvezőnek tartották viszont tyúk ültetésre, illetve kender vetésre. A hét közepének számító szerdán az asszonyok nem fonhattak, de elültethették a zöldségféléket. A csütörtökről azt tartották, hogy amit nem sikerült hétfőn elvégezni, azt három nap elteltével meg lehetett ismételni. Aki az nap sem tudta dolgát bevégezni, az végleg csütörtököt mondott, vagyis kudarcot vallott. A régi szólás állítólag arra vonatkozott, aki nem tudta puskáját elsütni.

Pénteki babonák A legtöbb babona a pénteki naphoz járult, egyesek úgy vélik, hogy azért, mert Jézus Krisztust ezen a napon feszítették meg. Az is elképzelhető, hogy a hét ötödik nap vívta ki magának a baljós előjelet. Az ötös számot régen nem sokat használták őseink, inkább a három és a hét volt a szerencsés előjelű. Sok vidéken ezen a napon rendszeresen böjtöltek. A legelterjedtebb, talán ma is ható babona, hogy a pénteken megkezdett munkán nincs szerencse, éppen ezért csak a legszükségesebb napi teendőket végezték el. Nem volt szabad ruhát mosni, hosszú útra indulni, de még szántani sem. Ismert volt az a mondás, aki ősszel pénteki napon fűt be először, annak leég a háza. Kenyeret sem volt szabad sütni, nehogy kővé váljon. Szinte máig emlegetjük azt a mondást, hogy aki pénteken nevet, vasárnap sírni fog.

Hétvégi pihenés

A hétvége első napja, a szombat szerencsés volt, az asszonyok akkor sütöttek kenyeret és egyéb finomságokat, így lepényeket vagy bodagot. Ezen a napon tilos volt a varrás és a fonás, aki ezt a tilalmat megszegte, annak görbe lábúak lettek a csirkéi.

A vasárnap, a hetedik nap már az ókorban sok vidéken - a kereszténység felvétele előtt is - munkaszüneti napnak számított és a városokban akkor tartották a vásárokat. Ezt őrzi a mi ünnepnapunk elnevezése, a vásár napból rövidült vasárnap, de a törökök is ugyanúgy nevezik ezt a napot: bazar günü. Ezen a napon a családtagok csak a legszükségesebb házimunkát végezték el, hogy a nap a pihenésről szóljon, amikor végre összegyűlhet a család egy finom ebéd mellett.

OB