A magas hegyek között megbújó település kiváló helyre települt: a Katun-folyó három oldalról ölelte át, megfelelő víz utánpótlást biztosítva, a negyedik oldalon pedig egy sánc állta útját az esetleges betolakodóknak. Dimitrij Papin, a barnauli kutatócsoport vezetője elmondta, hogy eddig csak ezt az egyetlen erődített települést tárták fel a környéken. Összesen 57 ház maradványa került elő, néhány rész elég jó állapotban konzerválódott. A tető és az azt tartó oszlopok 70 centiméter átmérőjűek voltak. A házak rekonstrukciójára még várni kell.

Ellentétes vélemények

Szkíta és hun őseink mindig kihasználták a folyók által nyújtotta védelmet, ezért sokszor telepedtek meg folyóközben vagy éppen jól védhető mocsaras területeken. Nem kifejezetten idegenek ellen kerestek menedéket, hanem a vadállatok támadásai elől próbálták megvédeni jószágaikat. Néhány orosz kutató mégis úgy véli, hogy a településen élők egy helyi, bronzkorból ott maradt lakosokból állt, akik megpróbáltak elkülönülni a szkítáktól, de már olyan gondolatok is felreppentek, hogy a Szrosztkijban letelepedett embereket a szkíták űzték el egészen a mai Kazahsztánból.

Szkíta emlékek sora

Az Altaj-hegység oroszországi részén szinte csak szkíta emlékekkel találkozhatunk: ősi áldozati központok és hatalmas kurgánok követik egymást, amely arra utal, hogy távoli rokonaink már régóta éltek a térségben, nem pedig véletlenül vetődtek oda. Valószínűleg tudatosan választották az ásványkincsekben és folyókban gazdag vidéket lakhelyül. A szkíták által is gyakorolt táltos hitet a ma az Altajban élő török és mongol népek is megörökölték és máig áldoznak a szent fáknak és folyóknak. Az egyik szent folyójukat Katunnak (asszony, kánasszony) nevezik, ugyanúgy, ahogyan az Észak-Kína területén hömpölygő Sárga-folyót hívják a hun-utód mongolok. A hegyekben élők vizeik tisztaságát annyira védik, hogy mederbe még egy követ sem szabad beledobni. A jeles ünnepek alkalmával rendszeresen elzarándokolnak a folyópartra és imádkoznak őseikhez és a folyó szelleméhez.

OB