S ebben a külső körülmények, ellenségeink, a történelmi végzet mellett jócskán felelősek vagyunk mi magunk is. Már akik a magyar húsvétot és feltámadást várjuk, illetve ezért szerény tehetségünkhöz mérten valamit teszünk is. Hiszen ahelyett, hogy összefognánk, gyakorta egymás torkának esünk, vádaskodunk, gyűlölködünk, noha ugyanazon a keskeny és meredek hegyi úton haladunk egyazon magaslati cél felé. E ténynek azonban semmi szín alatt nem szabad szakításhoz vezetnie, hiszen azzal csak ellenségeink malmára hajtjuk a vizet. S azok vannak szép számban. Bajok, robbanással fenyegető társadalmi feszültségek szintúgy.

S máris egy tisztázandó alapfogalommal kell szembesülnünk. Mi az, hogy nemzeti tábor, kik tartoznak bele, miképpen szolgálhatják a nemzet felemelkedésének, ha úgy tetszik, a 21. századi „haza és haladás” ügyének nemes célját? S kik azok, akik nem szolgálják, vagy csak retorikai szinten – valójában épp az ellenkezőjét cselekedve – művelik ezt? A legteljesebb naivitás volt azt hinnie bármely polgártársunknak, hogy a kétharmados Fidesz-uralom bármiféle kedvező változást eredményezett vagy fog eredményezni a jövőben a magyarság alapvető létfeltételeit és gyarmati alávetettségét illetően. No, természetesen a retorika kissé nemzetibb és keresztényibb lett, a harácsuzsora rémuralma azonban változatlanul fennmaradt. Kissé póriasan fogalmazva: a cégért átfestették, ám a kocsma ugyanaz maradt. Meggyőződésem szerint a Fidesz a globális uzsorástőke és a cionista körök érdekeinek kiszolgálója, s az elmúlt két évben semmit nem tett a gyarmati szolgaság kötelékeinek lazításáért, mindenben az IMF, az Európai Unió és a kozmopolita zsidó-szabadkőműves gazdasági érdekcsoportok elvárásainak, illetve utasításainak megfelelően cselekedett a magyar nemzet kárára. A hazai föld- és vízkincs nemzeti tulajdonban való megtartása nem került bele az alaptörvénybe, a lakáshitelezés területén semmiféle, az érintettek érdekeit szolgáló törvényi szabályozás nem született, ehelyett évről évre kilakoltatási moratóriumot vezetnek be. Metaforikusan kifejezve, olyan kormányzati döntés ez, mintha a sürgős műtét előtt álló beteg számára néhány hónapra elegendő fájdalomcsillapítót írna fel a doktor, majd ezen időszak leteltével közölné a szerencsétlennel, hogy az operáció mégis elmarad, mert a finanszírozási keret kimerült. A gazdaság agonizál, a munkanélküliek és a depressziósok száma növekszik, a népesség általános egészségi állapota egyre katasztrofálisabb. A közbiztonság tovább romlott, az ország legveszélyesebb – jelentős cigány etnikumú kisebbséggel rendelkező – régióiban a polgárok önvédelmi szervezeteket, gárdákat, helyi csendőrséget kénytelenek létrehozni, minthogy az állam erőszak-monopóliumának letéteményesei csak virtuálisan vannak jelen az itteni településeken. Valódi feladatuk helyett a tisztességes állampolgárt zaklatják. Válaszként Gergényi volt üzlettársa, a 2006-os tömegbe lövetéseket törvényesnek tekintő egykori MSZMP-titkár, jelenlegi belügyminiszter nem a bűnözőknek, hanem az említett civil szervezeteknek – s ezen keresztül a helybéli, törvénytisztelő állampolgároknak – üzen rendre hadat, no meg a neki, illetve a Fidesznek, s nemzetközi megbízóiknak nem tetsző médiumoknak. Tehát korántsem a tudat- és ízlésromboló különféle szennycsatornáknak (TV 2, RTL Klub, Sláger Rádió jogutódok stb.), hanem hírportálunknak. Technikai vonalon a kirívóan ocsmány, beteges, pornográf „verseiről” elhíresült L. Simon (Pocok) László már a hatalomátvétel után fél évvel felvetette, hogy az amerikai jogalkotóknak el kellene komolyan gondolkodniuk azon, hogy jogilag lehetetlenné tegyék „szélsőséges tartalmakat közvetítő” hírportálok ottani szerverekről történő működését. A simoni felvetés nevetségesen ostoba mivolta ellenére is javaslatunk a következő: előbb talán hiteles, adekvát angol műfordításban fel kellene olvasni a szenátusban Pocok erotikus lírájának gyöngyszemeit az amerikai honatyák számára, ezt követően ők levonhatnák a megfelelő konzekvenciákat a megalkotandó határozatukat illetően. Jogi vonatkozásban pedig Pintérék a Kuruc.info vélelmezett szerkesztőit vegzálják és fenyegetik folyamatosan 2010 óta. Hiába, no, ez a legégetőbb társadalmi, morális és jogi probléma ma Magyarországon. Legalábbis a cionisták szemszögéből tekintve a dologra.

Íme, a szép új, nemzetinek és forradalmian újnak hazudott neonarancs világ Magyarországon! Amelynek ideológiai vezérfonalára a következő mondatot fűzhetnénk fel egyfajta eszmei iránytűként: „A Likud egy nemzeti párt, kormányzó párt és nemzeti párt Izraelben. Mi is nemzeti párt vagyunk Magyarországon, az elveink is közel vannak egymáshoz, szeretnénk, hogy ha a jövőben az együttműködésünk még szorosabb lenne, mint a múltban volt. Ennek a jövőre nézve lehet jelentősége.”

Eme nevezetes Orbán-beszéd 2005 júniusában hangzott el Izraelben. Azóta az a bizonyos jövő – belekódolva a pereszi felvásárlást is – elkezdődött. A nemzeti erők számára a kihívás adott. Csak rajtunk múlik, tudunk-e rá történelmileg is értékelhető és helytálló választ adni. Hiszen egy civilizáció, s benne egy nemzet – miként azt a nagy angol historikus, Toynbee megfogalmazta – csak abban az esetben maradhat meg, élhet tovább, ha ezt képes megtenni. S azok, akik ugyanazt a feleletet adják egyazon a sáncon belül állva korunk nagy kérdéseire, nem engedhetik meg önmaguknak azt a nemzeti mazochizmust, hogy egymás ellen forduljanak. S ha ez így lesz, vagyis a nemzeti tábor nem töredezik ezerfelé, abban az esetben elkövetkezhet végre a magyar húsvét, a magyar feltámadás is. Ebben a küzdelemben azonban mára már értelmét veszítette a modern korban kialakult politikai jobboldal-baloldal ellentétpár. Az egyik oldalon áll ugyanis a bolygónk természeti és humán erőforrásait is elpusztító globális pénztőke, a másik oldalon a legnemesebb értékek letéteményeseként a tradicionális közösségek és értékek. A Megváltó, miként azt az adóbehajtóból lett apostol, Máté evangéliumában elmondja, kiűzte a templom udvaráról a kereskedőket és a pénzváltókat: „Meg van írva, hogy az én házamat az imádság házának fogják nevezni, ti pedig rablók barlangjává teszitek”. E mondat világosan mutatja, miként vélekedett Jézus a kereskedésről, illetve a pénzváltásról. Ahogyan Buji Ferenc Az elfelejtett evangélium című kiváló művében kifejti, az ókorban a templomi pénzváltó kamatra vagy zálog ellenében kölcsönzött pénzt, illetve a rábízott pénzösszegek kamatoztatásával is foglalkozott. Gyakorlatilag tehát ugyanazt a funkciót látta el, mint egy újkori bank. Mindezt Krisztus egyáltalán nem saját magasrendű tanításainak fényében ítélte bűnösnek, hanem a hétköznapi társadalmi gyakorlat vonatkozásában. Nem tanítványait tiltotta el az efféle jövedelemszerzési módtól – hiszen nekik egyáltalán nem is lehetett jövedelmük – hanem általában bélyegezte rablásnak a kereskedést és a pénzváltást – amit még csak súlyosbított az a körülmény, hogy mindez a Templom területén, vagyis a templomudvarban történt. Mindez két dolgot is világosan mutat. Az egyik az, hogy a középkori kereszténység ellenérzése a kapitalista jellegű pénzgazdálkodással szemben magára Jézusra vezethető vissza, s míg a középkor ez irányú érzékenysége teljes összhangban volt az evangéliumi felfogással, addig a modern kereszténységnek a modern pénzgazdálkodással szembeni toleranciája az evangéliumtól való eltávolodás félremagyarázhatatlan jele. A másik, hogy a zsidóság „monetáris” szférába való nagyarányú benyomulását nem a kényszer szülte – a hivatalos történettudomány közkeletű hazug tanításával ellentétben –, hanem már Jézus korában is szoros kapcsolatban volt az ilyen banki típusú tranzakciókkal. Sőt a zsidóság pénzkölcsönzésen keresztül megvalósuló hatalomgyakorlási módjának egészen mély, ószövetségi gyökerei vannak: „Az Úr, a te Istened megáld téged, amint megígérte, úgyhogy minden népnek kölcsönözhetsz, neked azonban nem kell kölcsönt kérned, így számos népen uralkodhatsz, ők azonban nem uralkodhatnak rajtad”. (MTörv 15,6). Íme a vallásilag szentesített judeokrata pénzügyi-gazdasági materializmus foglalata! Ebben a körülbelül kétezer-nyolcszáz éve megfogalmazott rövid isteni ígéretben benne van mindaz, ami a zsidóságot azóta is jellemezte és jellemzi: a többi nép feletti hatalomra törekvés egy sajátos gazdasági módszer, a pénzkölcsönzés révén. Ennek rabigáját nyögi nemzetünk ma is, s fogja mindaddig, ameddig nem alakul meg egy nemzeti kormány. Mert magyar feltámadás csak ez esetben lesz.

 

Lipusz Zsolt