Korai évek

Hazánk legnagyobb és talán egyik legjobban elhallgatott kutatója egy kis háromszéki faluban, Kőrösön látta meg a napvilágot 1784-ben. Kezdetben a falu iskolájában tanult, majd a tehetséges ifjú a híres református nagyenyedi Bethlen kollégiumban szívta magába a tudást. Kiváló tanulmányi eredményei lapján sok helyi ösztöndíjban részesült, ezen kívül ő tanította az alsó osztályosokat. Hét évet töltött a nagynevű kollégium falai között, ahol filozófiát és teológiát tanult és talán az ott lévő történeti források keltették fel érdeklődését a magyar nép eredetkutatása iránt.

Göttingeni tanulmányok

Csoma 1815-ben elnyerte a nagyenyedi kollégium külföldi ösztöndíját és lehetősége volt a Göttingeni Egyetemen tanulni. Az akkor Európa egyik olyan egyeteme volt, ahol már akkor komolyan foglalkoztak keleti nyelvekkel és népekkel. Kőrösi Csoma Sándor kinti mentorától és tanárától, Gotfried Eichhorntól megtanult arabul és törökül, ezután eredeti nyelven tanulmányozta az arab történeti munkákat, amelyekben sok értékes adat volt a magyarok régi történetét illetően. Ezen a német egyetemen tanított Julius Heinrich Klaproth, a korszak legjelesebb keletkutatója, a turanizmus egyik előfutára, aki - többek között - a magyarok nyomait kimutatta a Kaukázus északi peremén, de ő rokonította először őseinket a távoli ujgurokkal. A fiatal székely tudós tehát nagyszerű tanárok útmutatása révén ismerkedett meg a kelet világával és ott fogalmazódott meg benne a vágy, hogy maga is elutazik a messzi tájra, hogy további adatot gyűjtsön a magyarok elődeinek, a hunoknak a történetéről. 1818-ban hazatért Nagyenyedre és előadta utazásának tervét. Senki sem tudta lebeszélni veszélyes küldetéséről. Egy év előkészület után, 1819 késő őszén keleti nyelvek tudásának birtokában elhagyta otthonát, hogy megkeresse a magyarok elődeinek nyomait a messzi keleten, a hunok egykori hazájában.

A nagy út állomásai

Csoma a Balkánon át vágott neki a hosszú útnak, Bukaresten át Szófiába, majd onnan Plovdivba tartott. Járványok miatt azonban sem Isztambulban, sem Egyiptomban nem tudott megállni, így nem volt lehetősége arra, hogy az ottani levéltárakban és könyvtárakban gyűjtsön adatokat őseinkről. Kalandos úton, Mezopotámián át előbb Bagdadba, majd Teheránba érkezett, ahol perzsa és angol tudását tökéletesíti. Csomát a helyi brit nagykövet támogatja, valószínűleg a lelkes ifjúban felismerte a jövő nagy tudósát. 1821-ben elindult a közép-ázsiai Buharába, a szakák és a szkíták ősi földjére és végiglátogatja a kusán birodalom nagyvárosait. Végül Pesavárban, a kusánok és a fehér hunok fővárosában pihen meg, ahol két brit katonatiszt társaságához csatlakozva India északi részébe, Kasmírba megy. Onnan akart ugyanis Turkesztánba, a dzsungárok és az ujgurok hazájába eljutni. Élete azonban hirtelen fordulatot vesz. India északi részében találkozik William Moorcrofttal, aki azzal bízza meg a fiatal Csomát, hogy készítsen egy tibeti-angol szótárat. A magyar ifjú elvonul a zanglai kolostor magányába és megírja a több mint 30 ezer szavas szótárat. A székely-magyar tudós azonban nem ezt tartja élete fő művének, számára a világ egyik legjobb szótárának elkészítése csupán idő-és pénzpocsékolás volt, az ő igazi célja a dzsungáriai tanulmányút, ahol a hunok utódaival, az ujgurokkal is találkozhatott.

Akadémiai támadások

Vajon mi hajtotta a székely fiatalembert, hogy távoli földrészen keresse a magyarok eleit? Hatalmas tudásával itthon kényelmes állás és megélhetés várta volna, ehelyett idegenben kutatta őseink történetét. Olvasmányaiból értesülhetett arról, hogy India északi része a fehér hunok, vagyis a heftaliták központja volt, majd azt is megtudta, hogy az egykori keleti hun birodalom központját akkoriban mongol törzsek uralták, akik buddhista-lámaista hitet vallottak. Egyes vélemények szerint azért akarta megtanulni tibeti nyelvet, hogy velük szót értsen, illetve, hogy a tibeti könyvtárak feljegyzéseiből megismerje a belső-ázsiai hunok történetét.

Sajnos, a hazai „szobatudós” akadémikusok, akik kényelmes foteljeikből írták meg őstörténeti esszéiket és folyamatosan ócsárolják és gyalázzák Kőrösi életművét, olyan feltevésekre alapoznak, hogy Csoma úgysem talált volna semmi figyelemreméltót a helyszínen. A Magyar Tudományos Akadémia könyvtárának honlapján a következőt olvashatjuk: „Kitűzött célját nem sikerült elérnie, nem tudhatta meg, hogy az ujgurok, akikhez annyira hőn áhított eljutni, valójában egy török nyelvű nép, amelynek semmilyen szerepe nem volt a magyarság történetében.” Sajnos, éppen az ő hagyatékát „ápoló” könyvtárban írnak erről, ahol tudniuk kellene néhány, alább ismertetett tényt.  
Csoma igaza

Az elmúlt másfél évszázad tudományos eredményei Csoma feltételezését igazolták. Vegyük először a  kora középkori kínai krónikákat, ezen belül a Vej-su-t. Abban arról van szó, hogy a Belső-Ázsiában birodalmat létrehozó türkök és ujgurok a hunok utódai voltak, akiknek nyelve alig különbözik a hunokétól. Már ez az adat cáfolja azt a fenti megjegyzést, hogy a turkesztáni ujgurokkal a magyaroknak nincs semmi köze. Éppen csak a szkítákon és a hunokon keresztül rokoni szálak fűznek egybe.

Tibet is a szkíták és hunok hazája volt, az utóbbi évtizedben számos régészeti bizonyíték került elő, ezen kívül a nagy könyvtárakban búvárkodó tibetológusok is sok történeti adattal támasztották alá a sztyeppei népek ottlétét. Csoma tehát tibeti tanulmányai alatt alaposan felmérte, hol lehetnek a magyar hun történetnek a forrásai, munkássága nem volt hiábavaló.

Kőrösi Csoma életművét legalább két kutató folytatta. Nyelvészeti feltevéseinek bizonyítója éppen földije, Szentkatolnai Bálint Gábor volt, aki ugyan –betegség miatt – szintén nem jutott el az ujgurok közé, de komoly nyelvészeti vizsgálatokkal rendszerezte a turáni (szkíta-hun) nyelveket, kimutatta a dél-indiai dravida nyelv közép-ázsiai kapcsolatait és a távoli mongolt a hunon keresztül a magyar nyelv egyik közeli rokonának tekintette. Másik utóda Stein Aurél volt, aki feltárta Dzsungária elfeledett városait és az onnan előkerült írásos emlékek és régészeti leletek ismét Csomát igazolták: Ujgurföld egykoron a szkíta és a hun népek hazája volt!

OB