De mi van akkor, ha a tudomány művelésére felszentelt intézmény áll útjába az igazság keresésének? Megfellebbezhetetlen tekintély és megkérdőjelezhetetlennek kikiáltott tudományos apparátus: ki merne szembehelyezkedni ilyen erővel? Ha tudós merészel mást állítani, mint a hivatalos vélemény, ő a karrierjével játszik és fizet a végén. Ha dilletáns a bátor ellenkező, akkor csúfos elbánásra számíthat, még szerencséje van, ha elkerüli az őrültnek bélyegzést és megússza egy kegyes lesajnálással.

Ha úgy tűnne, hogy általánosítani akarok, akkor már most elnézést kell kérnem a szerencsésebb nemzetek tiszteletre méltó intézményeitől és a magyar tudományos élet azon szereplőitől is, akik keresik és védik az igazságot. De mivel magyarázható az, hogy Petőfi Sándor életének és halálának körülményeit nem ismerheti meg a világ? És ha ez megtörténhet legnagyobb fiával a nemzetnek, akkor hol a határ a megtévesztésben, félremagyarázásban az élet más területein?

Tudom, hogy az igazság pillanata hamarosan bekövetkezik, és mindenkinek számot kell adnia tetteiről. A Magyar Tudományos Akadémiától Magyarország kormányáig, az elnököktől és igazgatóktól a tudományos vagy egyszerű munkatársakig.

Mert nem csak Petőfiről van szó. És nem csak a már sírba szállt Szuromi Lajosról, a Debreceni Egyetem verstan tanáráról, aki azonosította az orosz nyelven írt verseket, de teljes szakmai elszigeteltség kísérte haláláig, kedves tanítványa által megszégyenítve. Nem is csak Józsa Antal hadtörténészről, aki meggyőződéssel és őszinte bizalommal levélben kérte az MTA elnökét, hogy kutassanak a Szibériába  elhurcolt szabadságarcos honvédek és tisztek után, akikről bűnös módon feledkezett és feledkezik meg ma is a magyar állam. Vélhetőleg éppen Petőfi Sándor miatt. Hogy le lehessen söpörni az asztalról a Barguzinban feltárt Petrovics-sír csontjainak tudósok, szakemberek által dokumentált azonosítását.

Ma már a jövőnk a tét! Nem lehet új jövőt, országot építeni, ha lemondunk múltunk őszinte és tárgyilagos vizsgálatáról. Az egyenes beszéd nemcsak a magánélet, de a társadalom egészséges fejlődésének is alapeleme. A tudomány nem szegődhet a politika szolgálatába. A romokból csak az igazság ereje fakaszt új életet.

Hogyan juthattunk ide, kinek volt az érdeke az egész nemzet, sőt az egész világ megtévesztése? Legyen türelmünk, erőnk, szerencsénk kikutatni!

Fuksz Sándor

2012. április 15-én

(A szerző az MVSZ Petőfi Bizottságának koordinátora)

Szégyen és pirulás nélkül tovább nem tűrhetjük a bizonytalanságot s még jókor el kell magunkról hárítani a késő kornak bizonyosan bekövetkező vádját, hogy kortársunknak, a nemzet nagy költőjének sírját felkeresni restek valánk, s a helyett megelégednénk naponkint megújuló mendemondákkal, melyeket részint a jóakarat, de többnyire a rövidlátóság s nem ritkán szándékos áltatás koholt végnélküli ámításunkra. Tudni akarjuk, tudnunk kötelesség: Petőfi Sándor hol és mikor halt meg! – írta 1860-ban Pákh Albert, a Vasárnapi Újság alapító főszerkesztője.

„Behantozatlan áll                S hazám leányi közt

Hamvai fölött a hely.             Nincs egy Antigoné,

Hol, merre nyugszik ő,          Ki sírját fölkeresve

Nem mondja semmi kő,        Hantot föléje nyesve,

Nem mondja semmi jel.        Virággal hintené!”

(Arany János)

„Hamvaidnak elhozása végett
Elzarándokolnánk szívesen,
De hol tettek le a földbe téged,
Hol sírod? nem tudja senki sem!”

(Petőfi Sándor: Rákóczi)

MVSZ Sajtószolgálat

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés