Szent György a hagyomány szerint a 3. század második felében élt és Diocletianus császár idején, 303 körül szenvedett vértanúságot. Az egyház hamar szentjeinek sorába emelte, majd 692-ben, a trullai zsinaton apokrifnek nyilvánította György híres, sárkányölő hőstettét, ennek ellenére nagyon népszerű védőszent maradt az egész középkoron át. Ő volt a lovagoknak, lovaskatonáknak, a fegyverkovácsoknak, valamint a lóval is foglalkozóknak a patrónusa. Legtöbbször lovon ülve vörös keresztes zászlóval, dárdával ábrázolják éppen akkor, amint legyőzi a sárkányt. Nagyon valószínű, hogy alakjában a szkíta Hadurat kell látnunk.

A sárkányölő lovag

A legelterjedtebb keresztény legenda szerint Szent György megmentette az egyik királylánynak az életét, akit egy sárkánynak ajánlott fel apja. A hatalmas szörny a főváros melletti tóban élt és mindig áldozatot kívánt. Az ország népe előbb jószággal rótta le adóját, de amikor már nem maradt más, embereket ajánlottak fel. Legvégül a király lányára került a sor. Akkor ért oda a szent, aki megküzdött a sárkánnyal, ezért kapta a sárkányölő nevet.

A történetet mi, magyarok nemcsak a keresztény legendáriumokból ismerjük, hanem a magyar népmesékből is, hiszen ott többször előfordul az a fordulat, hogy egy bátor hős ifjú megmenti a király lányát a tóban élő dühöngő szörnytől. Bár a nyugati kutatók valamiféle ősi „indoeurópai” motívumnak vélik ezt a legendát, annak korai magva éppen a belső-ázsiai hun népek között mutatható ki. A kínai krónikák megemlítenek egy különös esetet, vagyis, amikor a hunok Kucsa városát uralták és oda helyezték fővárosukat, ott volt egy különleges tó, abban lakott egy sárkány. a hunok minden év tavaszán áldozatot mutattak be számára. Sajnos, azt nem tudjuk meg, hogy mit áldoztak fel neki, annyi azonban bizonyos, hogy a megemlékezés a sárkány havában történt, amely április közepe és május közepe szokott esni. Az ősi hun hagyomány nem felejtődött el, a mongolok a Góbiban még ma is végeznek engesztelő áldozatotkat ekkortájt.

Történeti adatok

A harcias Szent György tisztelete már nagyon korán elterjedt a magyarság körében, minden bizonnyal őseink még a Kaukázus előterében ismerkedtek meg vele, ott máig nagyon erős ennek a kultusznak a hagyománya, a grúz és az oszét népek között. De nemcdak a ma is keresztény népek őrizték meg a harcias szent alakját, hanem az bekerült a muszlimok közé is, ők szintén kitüntett figyelmet fordítak egy harcosra, Kadir/Hadir prófétára, akiben talán a magyar Hadurat találjuk meg.

A kereszténység államvallássá tétele után Szent István királyunk is védőjévé tette és hozzá imádkozott, hogy legyőzze a „pogányság” erőit. A híres ókori szent képe rajta van a magyar Szent Koronán is. A szkíta-hun mitológiai elemek a magyar főnemesek körében is továbbéltek, a Báthoriak címerében sárkányfog látható, ami arra utal, hogy egyik ősük, Bátor Opos a 13. században legyőzte az Ecsedi-lápban élő félelmetes sárkányt.

Égzengés ellen

A magyar hagyományban Szent Göyrgy volt a bevonuló katonák védelmezője. A Tápióságban sokáig élt az a hagyomány, hogy az ifjak bevonulásuk előtt a lovagszentnek áldoztak, majd kimentek a határba, ahol kalapjukkal a négy világtáj felé suhintottak.

A mennydörgés és a villámlás a tavasz egyik égi jelensége, talán éppen ezért kapcsolták a legjelesebb naphoz, április 24-hez ezeket az ősi szokásokat. Elképzelhető, hogy a régen a hunok között is meglévő villámisten (Kuar) keresztény megfelelője volt a kappadókiai eredetű szent, György. A magyar hagyomány szerint az első tavaszi mennydörgés idején meg kell hemperegni a földön és akkor egész évben nem fáj a derekunk. A fejet pedig a falba kell verni, hogy megelőzzük a fejfájást. A magyar vidékeken találkozunk a keresztény szent szobrával, amely elhárította az égiháborút és a vihart. Régen Szent György naptól egészen Szent Mihályig hajnalban és este is harangoztak, hogy elriasszák a nyári viharok idején feltűnő sárkányokat.

Termékenységvarázsló szokás

Az egyik gyermekmondóka a szent nevét is magába foglalta: „Süss föl nap, Szent György nap, kertünk alatt egy kis bárány majd megfagy”. Bálint Sándor gyűjtése alapján Szegeden még hozzáteszik: „terítsd le a köpönyegöd, adjon Isten jó melegöt. Happ!” Ebben a mondókában valószínűleg az ősi hun napüdvözlő szertartás maradt meg, mely legteljesebben a csíksomlyói búcsúban figyelhetünk meg.

Hagyományosan ezen a napon terelik ki az állatokat a legelőre. A pásztorok, gulyások zöldellő ágakkal terelték ki a jószágokat, még az indulás előtt megcsapkodták őket vesszővel, hogy biztosított legyen a termékenység és a bő tej- és húshozam. Az istállóból kiérve megfüstölték őket, ami elhárította a gonosz erőket. Ugyanígy tettek a szkíta és hun népek, akik az idegeneket is füstön át vezették, hogy megtisztuljanak a betegségektől, illetve a gonosz erőktől.

OB