Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
menü
 
Ajánlott oldalak!

morvaikrisztina.hu

domonyi.aries.hu

Pro Hungaria

Betyársereg

HVIM

 
Pubicisztika
Pubicisztika : Égnek az amerikai, német és brit követségek

Égnek az amerikai, német és brit követségek

barikad.hu  2012.09.16. 05:31

Égnek az amerikai nagykövetségekDylan Thomas, az angyali walesi költő egyik csodálatos versében írja le azt, milyen felemelő érzés látni, ahogyan az embernek a saját csónakja ég.

Hogy a briteknek milyen érzés azt látni, amikor követségük ég, nem tudjuk. De hogy az amerikaiaknak milyen, azt tudjuk, mert napok óta elég hangosan kiabálják a világ fülébe.

Márpedig égnek az amerikai követségek Közel-Kelet-szerte azután, miután egy Kaliforniában élő izraeli ingatlanspekuláns iszlámgúnyoló videóját arab nyelven is láthatóvá tették a youtube-on.

 


Azóta persze egész iparág létesült arra, hogy bizonyítsák, nem is az az izraeli készítette a filmet – holott maga mondta – mintegy száz zsidó bajtársától kapott pénz segítségével, de most nem ez a fő kérdés. Hanem az, hogy miért nem érti meg a nyugati világ a televíziós csatornákon látható, főként fiatalok iszonyú dühét, ahogyan az amerikai, brit és német missziókat támadják, kővel, gyufával, botokkal, puszta kézzel.

Akik Nyugaton azt mondják, egy ilyen film nem válthatott ki ekkora dühöt, azoknak tudniuk kell: ezt a dühöt a nyugati hatalmak szították hosszú ideje. Azzal, hogy lerohanták Irakot, Afganisztánt és segítik a Közel-Keleten élő emberek által a legvisszataszítóbb gyarmati hatalomnak feltétel nélküli segítését. Arról az Izraelről van szó, amely legutóbbi, libanoni hadjáratának utolsó napjaiban 4 millió taposóaknát dobott le csak azért, hogy Dél-Libanonban végtag nélküli gyerekek maradjanak és hogy nehogy kimerészkedjenek a gazdák földjeikre. Mert a bosszúnál nincs édesebb ízű érzés. Arról az Izraelről van szó, amely naponta alázza meg iszonyatos módon az általa megszállt palesztin területek lakóit.

Az első Orbán-kormány idején a balliberális oldal azzal támadta az Országimázs Központ felállítását, hogy ide nem imázsközpont kell, hanem olyan politika, amelynek jó az imázsa.

Ugye idézhetjük ezt az érvelést most mi?

Ordosz műhely

Még nincs hozzászólás.
 
Ajánlott videók

 
Ősi jelképeink és zászlóink

Ez a magyar címer.

Esztergom zászlója

A Fekete sereg zászlaja

Árpád-házi királyi zászló

Honfoglaláskori

fejedelmi zászló

Az Árpád-házi királyok

családi zászlaja

 

 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!