Különös nevek

A kukoricafosztásnak különböző elnevezése volt ismert a magyar nyelvterületen, hívták tengerihántónak, máléfejtőnek, a székelyek bontónak nevezték el. A közösség tagjai hol meghívás alapján tudták meg, hol lesz a faluban ez a jeles esemény, hol pedig egy kapura tűzött zöld gally jelezte, hogy a portán hamrosan kukoricafosztás lesz. Nagy megtiszteltetés volt ilyenen részt venni, hiszen a munka közben és utána jól szórakoztak a falusi közösség tagjai.

Munka és szórakozás

Régen, a magyar falvakban pezsgő élet volt, az embeek nem zárkóztak be otthonaikba, hanem várták, hogy mikor mehetnek át egymáshoz beszélgetni és szórakozni. A kukoricafosztás jó alkalom volt, hiszen ott összejöhetett fiatal és idős, előbbiek párt is választhattak maguknak. A legények a nekik tetszó lány arcát játékból üszkös kukoriácval feketére kenték, vagy elrabolták a kukoricacsöveket, és azt csak csókkal lehetett kiváltani.

A kukoricafosztás lényege, hogy a ház udvarába felhalmozott takarmányt megtisztították, összekötötték és eltették télire. A munka közben énekeltek, majd a munka befejeztével nagy mulatságot csaptak, bár a férfiak már egy-egy adag kukorica összefonását követően is táncot roptak, hogy az egyhangú munkát élvezetessé tegyék a többiek számára. A fiatalok sokszor vicces jeleneteket adtak elő, de volt olyan vidék, ahol maskarába bújva szórakoztatták a fosztókat.

Finom ételek

A kukoricafosztásra érkezőket finom ételekkel várta a gazda és a felesége, először főtt vagy sült kukoriácval kínálták őket, munka közben gyümöcsöt is kaptak, majd következett a zsíros pogácsa és a bor kínálása. Ha elhúzódott a munka és hajnalig tartó mulatságba torkolott az ünnep, akkor sülteket vagy frissen sült ételeket is felszolgáltak. A végén a gazda nem engedte el a munkás kezeket üres kézzel, kukoricát és gyümölcsöt kaptak útravalónak, így köszönte meg áldozatos munkájukat.

OB