Nagyon kevet hallunk arról, hogy Mongóliában, valamint az Oroszországhoz tartozó Altaj Köztársaságában ipari méretekben folyik a szkíta kurgánok feltárása. A környéken Rudenko végzett először feltárásokat még az 1940-es évek végén, ő volt, aki megtalálta az első paziriki királyi szkíta kurgánsírt. Azóta a környéken még körlbelül 120 hasonló korú sír került elő, ezeket a páratlan leleteket a régészek besorolták az úgynevezett paziriki kultúrába. A térségben 2006 óta újabb kutatások folynak, orosz és német kutatók bevonásával. A paziriki királyi kurgánsírnál kevésbé látványos, de fontosnak mondható harcosok sírjai kerültek elő Bajan-Ölgij megyében, Mongólia legnyugatibb tartományában. A magas hegyek közötti völgyekben, 2400 és 2600 méter tengerszint feletti magasságban lévő sírok a kazak-kínai-orosz határ közelében fekszenek. Az Ojgor- és a Kürin-folyók völgyében, jól védhető, ’u’ alakú hegy völgyében találtak rá a szakemberek a páratlan emlékekre.

Áldozati nyomok

Az Ojgor-folyó völgyében, az Ulan Davanak nevezett helyen a kutatók több nagy kurgánsírt vizsgáltak meg. A legtöbb lelet a 10-es számú sírból került elő, ahová egy harcost temettek el, melléje faragott griff fejekkel díszített lószerszámokat helyeztek. A harcos holtteste viszonylag jó állapotban maradt meg, még ruhája is épen vészelte át az évszázadokat. Testét oldalra fekve helyezték örök nyugalomra. A sírban még egy nőt is találtak, akit gyermekével együtt helyeztek el a sírban, mellettük csontfésű, kerámia edények, valamint fafaragványok hevertek. A sírhoz közel kőkupacokra figyeltek fel a régészek, melyek a kurgánok sorába illeszkedtek. Azokban nem voltak emberi maradványok, hanem csak kis tárgyak. Az egyikben kerámiaedényt és vas akinakést helyeztek el bőrtokban, előbbi tárgyat a hun-szarmata korszakra keltezték (Kr. e. 2-Kr. u. 2. század). A kutatók úgy vélik, hogy ezeket a kis halmokat áldozati célból emelték, hogy azoknál az elhunyt ősöknek végezzenek áldozatot. A kőhalmok talán a mai mongol obókkal, vagyis szent halmokkal mutatnak hasonlóságot.

Egy nevezetes kurgán

Az Olon Kürin-gol 10-es számú kurgánjából sok különleges lelet bukkant elő. Közülük kiemelkedtek a jó állapotban megmaradt lovak, melyeket fekete nemez takaróval takartak le. A sírban teljesen felszerszámozva, nyereggel és zablával temették el őket gazdáik társaságában. A ló gazdája harcos volt, egy szőke hajú férfi, akinek testén tetoválások díszelegtek. A halott mormota szőrmebundát viselt, mely a mai mongolok között is kedvelt téli viselet. Találtak rajta gyapjú nadrágot, valamint fehér nemez csizmát, melyen piros csíkok húzódtak. Talán a gonosz elleni védekezésül helyezték oda őket. A férfi fején csúcsos fehér nemezkalap volt, melyre állatfigurákat rögzítettek, egyesek aranyozottak voltak, néhány helyen megint piros díszítést láthatunk. A harcos fa nyakpántot viselt, melyet gyakran hordtak férfiak. Míg az előkelők ranyból és ezüstből készíttették ékszereiket, addig a közrendű harcosok fából faragtak maguknak ilyet. A halott mellé egy kis nemez tokban bronz tükröt, valamint csontfésűt helyeztek. Ezek védhették meg a férfit a túlvilágra menő úton. Hasonló tárgyakat kap a magyar népmesék hőse, hogy megszabaduljon az őt üldöző gonosz erőktől. A halott fegyveresen vonult a másvilágra, bundája alatt övére fatokban akinakés és egy vasbalta fanyéllel volt függesztve. A délnyugati falon tegez és íj lógott. A szkíták félelmetes fegyvere, az összetett íj 1,2 méter hosszú volt és aszimmetrikusan alakították ki. Ez az első íj, melyet a paziriki kultúrában teljesen épen találtak, ezen kívül ez az első, teljesen ép állapotban megmaradt íj a szkíta korból. A sírt a Kr. e. 3. századra keltezték, az emberi maradványokat a Göttingeni Egyetem kutatói vizsgálják, míg a tárgyakat a Novoszibirszki Egyetem Régészeti és Néprajzi Intézetének munkatársai restaurálják. A jövőbeni tervek között szerepel az, hogy a Mongol Nemzeti Múzeumban kiállítsák az ókori szkíta sír mását.

Áldozati ételek

Az Olon Kürin-gol 10-es kurgánjában nemcsak kiváló fegyverek és különleges tárgyak kerültek elő, hanem az étkezési kultúrával kapcsolatos maradványok is. A kurgán keleti felén a régészek egy nagy ovális asztalra lettek figyelmesek, melyen szarvból, fából és kerámiából készült kupák sorakoztak. Az asztalon juh- és kecskecsontok hevertek, a kutatók még zsír maradványokat is találtak. A csontok mellett egy vas kés feküdt. Talán éppen olyan ételt készítettek az Altajban, melyről Hérodotosz is készített leírást, amely nem más, mint a saját bőrében párolt bárány receptje, melyet ma is készítenek Mongóliában. A belső-ázsiai nép máig úgy készíti ünnepi ételeit, mint az Altajban élt szkíták: a nagy ünnepeken egész birkát tálalnak fel, a hús mellé azért helyeznek kést, hogy előbb a házigazda ossza szét a falatokat a résztvevők között, majd mindenki maga is szelhet az ételből.

Kiterjedt kapcsolat

A német és orosz kutatók megvizsgálták a pazirikinak mondott szkíta kultúrát és kiderítették, hogy a Kr. e. 5-3. század közötti fejlett műveltség az Altaj-hegységen túlra is kiterjedt, hasonló tárgyakat mutattak ki a dél-szibériai szkíta művészetben. A kutatók felhívták a figyelmet arra, hogy a mai Észak-Kínában is találtak hasonló tárgyakat, de azokat ők kínai hatásnak vélik és Keleti-Csou hatásnak tudták be, holott sokkal valószínűbb, ahogyan az ókorban a kínaiak sztyeppei hatások tucatjait fogadták be északról, úgy jelen esetben is ők vettek át idegen hatásokat. A régészek arra is rájöttek, hogy hasonló ruhát viseltek a paziriki szkíta előkelők, mint a turfáni-medence híres szkíta múmiái, mely a területi kapcsolatok szoros voltát bizonyítják.

OB