Egy tanulságos párbeszéd

A szkíták életmódjáról és erkölcseiről nagyon sok ókori antik görög szerző készített feljegyzéseket, amelyekből kiderül, hogy milyen tisztességes és becsületes népeknek tartották őseinket. A Kr. u. 2. században élt Lucián Hermotim nevű művében Toxaris avagy a barátság fejezetben megörökítette a görög Mnesipp és a szkíta közrendű bölcs, Toxaris párbeszédét, akik azt a kérdést tárgyalták meg, hogy miért tisztelik elhunyt nagyjaikat a szkíták.

Hősi költemény

Toxaris elmondja, hogy náluk a dicső tetteket végrehajtó férfiakról hősköltemények születnek és a lírai változatokat éneklik fiatalok és idősek egyaránt. Hasonlót tapasztalhatunk a közép-ázsiai és belső-ázsiai türk és mongol népek között, akik mindmáig őrzik ezt az ősi szellemi örökséget, de nálunk is nyomokban megmaradt ez a szokás, nemcak regőseink daloltak a régmúlt dicsőségéről, hanem még a 16-17. századi végvári költők is majdnem szkíta módra dalban örökítették meg a győztes csaták emlékét.

Megbecsülés és tisztelet

A szkíta Toxaris görög vitapartnerének elmondta, hogy ők a legjobb és legtiszteletreméltóbb embereket már életükben megbecsülik és körülrajongják, haláluk után sem feledkeznek meg róluk, hiszen olyan ember, aki kivívja a közösség elismerését, tiszteletet érdemel holtában is. A szkíták úgy vélték- mondja Toxaris-, hogy a halottkultusznak oktató célja van, a mélyen tisztelt emberre sokan akarnak hasonlítani, így az erény és a jócselekedet eszméje terjed el közöttük. De a tisztelet és megbecsülés nem korlátozódik csupán a szkítákra, hanem ők megbecsülik a nagyszerű tetteket végrehajtó idegeneket is, akik jó példát mutatnak előttük. Toxaris a következőképpen fogalmaz: „Mi nem vizsgáljuk, hogy honnan valók, idegenek-e vagy szkíták, csupán a tetteiket értékeljük, hogy követhetőek-e. A hősiesség, a barátság szentsége számukra az, ami követendő példa.”

Fiatalok nevelése

A szkíták nemcsak a felnőtteknek szóló dalokban örökítették meg őseik hős tetteit, hanem örök emlékül oszlopot és áldozati szentélyt is emeltek tiszteletükre. Toxaris elmondja, hogy a szkíták Oresteumban egy nagy ércoszlopot állítottak fel őseik tiszteletére és azon megörökítették azoknak a kiváló férfiaknak a tetteit, akik példaképül szolgálhatnak a felnövő generáció számára. Olyan törvényt hoztak, hogy a gyermekek számára az ősök megismerése legyen az első tanulmány és az oszlopon írottakat tartsák meg elméjükben. Sajnos, nem tudjuk, hogy hol volt pontosan Oresteum, vannak, akik Olbiával, mások Kerccsel azonosítják a fenti települést, ahonnan előkerültek oszlopok, igaz, nem ércből, hnem kőből. Az előbbi rövid mondat a szkíta oktatási módszertan első írásos említése, amelyből kiderül, hogy a jó példák bemutatása milyen fontos volt az ókori tanárok számára. Az oszlop egy épületegyüttes része volt, talán olyan, melyet később a türk kagánok is emeltettek maguknak az Orhon-folyó partján. A szentély tehát egy templomot is tartalmazott, amelynek belsejében festmények jelenítették meg a szkíta harcosok bátorságát, ahogyan Toxaris fogalmazott, a szkítáknál a tettek hangosabbak, mint a szavak, az írást mindenki számára érthető képekkel helyettesítették. Az ókori beszámolót olvasva, önkéntelenül is eszünkbe juthat a Szent Lászlót ábrázoló templomi freskók sora, talán ő, a magyarok legvitézebb királya is oktató célból került a keresztény szentélyek falaira.

OB