Az orosz-kazak határ közelében, de még orosz oldalon a Zuratkulhoz (Zurat-tó) közel egy hosszúkás pofájú, négy lábú és két agancsú jávorszarvas képére lettek figyelmesek a helyi kutatók, akik nem terepbejárás segítségével, hanem a Google Earth műholdas képek tanulmányozásakor bukkantak a csodálatos alkotásra. Az állat hossza eléri a 275 métert, amely két amerikai focipálya méretnek felel meg. Az állat északra néz és ábrája jól kivehető a közeli hegygerincről.

A terepen orosz kutatók a múlt nyáron terepbejárást végeztek, hogy alaposan megvizsgálják a sziklarajz összetételét. Úgy vélték, hogy ez a mű az úgynevezett megalit kultúrának volt a része. Megjegyezték, hogy eddig több száz megalitikus lelőhelyet tártak fel a térségben, a legbonyultabbat a mostani lelőhelytől körülbelül 60 km-re találták meg északkeletre, a Turgojak-tó Vera nevű szigetén. Sztaniszláv Grigorjev, az Orosz Tudományos Akadémia Történettudományi és Régészeti Intézetének munkatársa, valamint Nikolaj Mensenin, az Állami Örökségvédelmi Intézet szakértője egy tanulmányt írt eddigi kutatásuk eredményeiről az Antiquity című folyóiratban.

Feltárás és keltezés

Alexander Sestakov találta meg ezt a különleges rajzot a Google alkalmazás segítségével, aki felhívta erre a figyelmet, ő még repülőgéppel a levegőből is megszemlélte ezt a különleges emléket. A terepre kiérkező szakemberek pedig régészeti expedíciót szerveztek a területre, hogy alapos vizsgálat alá vegyék ezt a hatalmas alkotást, megvizsgálták a hatalmas köveket, de nem akarták megbolygatni a kontúrokat, nehogy megsértsék a rajzot. A régészek még így is páratlan leleteket találtak, mintegy negyven, kvarcitból készült kőszerszám került elő a kövek közül.

A legtöbb a földmunkához használt csakányféle volt, melyet a szakértők csákánykapának neveznek, azzal ugyanis vágni és ásni is lehet. Ilyen eszközök a neolit és az eneolit (Kr. e. 6-3. évezred) kor között voltak használatban, bár a feltárást irányító Grigorjev szerint inkább az eneolit korszakban terjedtek el ezek a kiváló eszközök, a Kr. e. 4-3. évezred között. Szerintük még a pollenekből nyert minták tovább pontosíthatják a dátumot. Ha az eddigi keltezés pontos, akkor a szibériai rajz sokkal régebben készült, mint a híres dél-amerikai Nazca-vonalak, melyet a mai becslések szerint a Kr. e. 5. század környékén karcoltak bele a sziklafelszínbe.

A megalit kultúra nyomában

A paleozoologiai kutatások eredmények azt mutatják, hogy az Ural-hegység déli nyúlványánál egykoron kevés fa nőtt, a most jellemző sűrű erdők csak kb. Kr. e. 2500 körül kezdtek kialakulni a térségben. Ez azt jelenti, hogy az eneolit és a bronzkor idején még tágas területek álltak rendelkezésre az ott élő emberek számára, amely lehetővé tette, hogy a közösségek ilyen csodás figurákat alkossanak. A kutatók a hatalmas kövekből készült alkotásokat megalit kultúrának nevezték el, ezek között sok álló kőszikla van, melyet a szakirodalom menhírnek emleget. A leglátványosabb megalitikus építmények a fent említett Vera-szigeten vannak, ott bikákat és farkasokat ábrázoltak. A feltáráson elkőkerültek kerámia és kőszerszámok, melyeket az eneolit és a vaskor közé keltezték. A szakemberek úgy vélik, hogy sokkal több adatra van még szükség ahhoz, hogy ezt a kultúrát megértsék.

Keleti párhuzam

Talán különösnek hat, de a kőből kirakott ábrák nemcsak a régúltban, hanem ma is készülnek Közép-és Belső-Ázsiában, ahol feliratokat és vallási témájú ábrákat raknak ki kisebb-nagyobb kövekből. Tibetben például a buddhista panteon fő alakjait festik fel a hatalmas sziklákra, hogy a hívők előtte tudjanak imádkozni. Ezekkel a kővel kirakott feliratokkal az a céljuk, hogy szerencsét és nyugalmat biztosítsanak a környék lakói számára, a hatalmas képekhez pedig az év meghatározott napjaiban áldozati célból járulnak. Talán az Uralban élő ősi közösség is e célból készítette el menhírjeit vagy áldozati állat képeit.

OB