Az izraeli miniszterelnök száját ritkán hagyják el ilyen igaz szavak. Mert Izrael valójában nem az arab országok demokratikus átalakulásában érdekelt, mint ahogy az „Arab tavaszt” az USA és a nyugati államok beállítani igyekeznek, hanem a zűrzavarban.

Amíg az arab országok belső konfliktusaikkal vannak  elfoglalva, amíg az erőviszonyok ki nem alakulnak az adott országon  belül, addig Izrael békében érezheti magát, hiszen a belviszályoktól meggyengült arab államok egyáltalán nem veszélyesek rá. Ráadásul mindezt „el lehet adni” a demokratikus átalakulás jeleként. Végül is az „Arab tavasz” megdöntött négy diktatúrát ( Tunéziában, Egyiptomban, Jemenben és Líbiában), és az USA támogatásával előbb utóbb megdől az ötödik is, Szíriában.

Az is igaz, hogy szabad választásokat tartottak Egyiptomban és Tunéziában, amit felfoghatunk a demokratikus átalakulás jeleként, a kialakult viszonyokat tekintve azonban kétséges, hogy lesz e következő szabad választás ezekben az országokban. A demokratikus intézmények igencsak gyöngék maradtak, és Egyiptomban újra fenyeget az elnöki hatalom kialakulása, Morsi-t csak a népharag tántorította vissza attól, hogy ugyanolyan teljhatalmat adjon magának, mint elődje Mubarak. A ma elfogadásra kerülő alkotmány sem azt a „demokratikus” utat szabja meg az országnak, amit a vezető nyugati nagyhatalmak elképzeltek neki.

Izrael természetesen örül annak, hogy az egyiptomi hadsereg, amellyel Mubarak bukása előtt igen feszült volt a kapcsolata, nagymértékben meggyöngült. Azzal Izrael azonban nem számolt, hogy a jelenlegi kaotikus helyzetben olyan szélsőséges csoportok erősödnek meg, amelyek ugyan jóval kisebb fenyegetést jelentenek a zsidó államra, mint az egyiptomi hadsereg, de mivel nehezebb tevékenységüket nyomon követni, elég komoly károkat okozhatnak.

Azért támogatja most az izraeli vezetés a szír felkelőket, azért szeretné megbuktatni Bassár al-Aszad elnök hatalmát, mert a szír hadsereg ugyanis legalább olyan fenyegetést jelentett rá nézve, mint az egyiptomi. A zsidó állam soha nem felejti el az 1973-as jom kippuri háborút, amikor a szír csapatok 1000 harckocsival és  30 000 gyalogossal indultak el a Golán-fennsík visszaszerzésére, míg az egyiptomi csaptok 70 000 gyalogossal átkeltek a Szuezi-csatornán és elárasztották a Sínai- félszigetet.

Az „Arab tavasz” beindításával Izrael mindenek előtt azt kívánta elérni, hogy a szíriai és az egyiptomi határa biztonságban legyen. A terv majdnem a visszájára fordult. Fennállt a veszélye annak, hogy a novemberi nyolcnapos „Felhőoszlop" hadművelet során a Hamasz belerángatja a Muzulmán Testvériség által vezetett Egyiptomot a harcokba. Nem véletlenül repült Hillary Clinton Kairóba. Még időben közölte az egyiptomi vezetéssel: amennyiben Egyiptom az Izrael által megtámadott palesztinok megsegítésére indul és beavatkozik a hadműveletekbe, az Egyesült Államok megvonja a katonai, és azt a pénzügyi támogatását az országtól, ami nélkül gazdasága összeomlana.

Az Izrael által kiagyalt, és a CIA segítségével lebonyolított „Arab tavasz” végül nem hozta meg a várt eredményt, a demokratikus átalakulás helyett az érintett arab országok  káoszba süllyedtek. De Izraelnek még ez is jobb, mint egy diktátor által irányított erős arab állam.
Az arabok megint Izrael biztonsági érdekei miatt szenvedhetnek.
     

Ordosz műhely

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés