Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
menü
 
Ajánlott oldalak!

morvaikrisztina.hu

domonyi.aries.hu

Pro Hungaria

Betyársereg

HVIM

 
Örökségünk
Örökségünk : Párizs hun kori védőszentje

Párizs hun kori védőszentje

barikad.hu  2013.01.04. 11:51

A nyugat-európai történetekben sokszor ábrázolják vérengző szörnyetegnek Attilát, a hunok királyát, holott nem ő, hanem a rómaiak, valamint a hunok alattvalói, a vandálok és a gótok viselkedtek igaz barbár módra. Szent Genonéva, Páriz védőszentjének a története is erről tanúskodik.

gen


Gallia végnapjai

A szent életű keresztény hitre tért Genonéva római szülők gyermekeként látta meg a napvilágot 422-ben Nanterre környékén és 502-ben Párizs környékén halt meg. Nagyon mozgalmas időben született. Az utolsó római tartományban, Galliában az 5. század első fele nagyon kemény időszak volt, miután a rómaiak odatelepítették a gótokat és az alánokat, az új lakók teljesen felfordították a békés római provincia életét. A birodalmon belül saját királyságokat hoztak létre, elhanyagolták a régi középületek karbantartását, helyette a saját maguk által emelt hajlékokban éltek. A gótok és vandálok kegyetlenkedésükről voltak híresek, melyet szerettek később a hunokra hárítani.

A tartományt sokáig Attila egykori bajtársa, Aetius kormányozta, ő próbálta meg lecsendesíteni a lázongó és függetlenedő gótokat. Amikor Rómában megölték a catalaunumi csata vesztes parancsnokát és majdnem egyidőben, 453-ban Attila király is az égbe távozott, akkor a gótok egyik ága, a frank emelkedett fel, Klodvig vezetése alatt, ő próbálta meg összefogni a mai észak-franciaországi törzseket. A frank király is hun mintát és divatot követett, de könyörületben messze elmaradt Attilától és a hunoktól.

cat

A védőszent élete

Szent Genovéváról sok színes történet maradt fent, ismert egy kézzel írt életrajza a 6. századból. Az ismeretlen szerző első csodájának azt tudják be, amikor kútvízzel gyógyította meg anyja vak szemét Nanterre városban. Azóta az ott élők tisztelik ezt a csodatévő helyet. A lány tizenöt éves korában tett szüzességi fogadalmat és apácának állt. Előbb a szülővárosában gyakorolta hitét, majd szülei halála után Párizsba költözött, és ott gyógyította a rászorulókat, vigaszt nyújtott a szenvedőknek.

Attila híre

Szent Genonéva élete kereszteződött a hunokéval. 451 tavaszán Attila lovas hadaival átkelt a Rajnán, majd Katalóniában, a catalaunumi csatatéren legyőzte a közös római-gall sereget. Visszafelé Gallia északi része felé vette útját és sorra foglalta el a még meglévő városokat. Amelyik város ellenállt vagy megtámadta a hun hátvéd csapatokat, azokat a lovas népek elfoglalták és felgyújtották. A hun veszély hallatán Párizsban pánik tört ki és mindenki fejvesztetten menekült a városból, hogy vidéken találjon menedéket. Genovéva viszont nem ijedt meg és éjszakai imádságra összegyűjtötte a városban maradt nőket, prédikációt tartott a férfiaknak, és Istenbe vetett bizalmat kívánt tőlük. A szent ájtatosság azonban nem tetszett a felbőszült gótoknak, egyszer levonszolták a Szajna partjára, hogy megkövezzék, és a folyóba vessék. Csakis a város püspökének közbenjárására menekült meg a szent. Attila végül elkerülte Párizs városát és Orleans ellen vonult. Sokan éppen Genonéva imájának tudják be a csodát. Sokkal valószínűbb, hogy Attilának nem volt szükséges bevonulni az akkori kisvárosba, inkább Kölnbe ment, ahol a meghódoló gótok küldöttsége várt rá.

Félelmetes úr

Egy barbár csapat Attila meghagyta a párizsiak életét és nem nyúlt a városukhoz. Sokkal több bajuk adódott a városlakóknak Klodvig apjával, Kilderikkel, aki a hunok kivonulása után meghódította Közép-Galliát és székhelyét Párizsba tette. A korabeli források erőszakos és veszedelmes férfinek jellemezték, a szent legendája szerint egyedül Genonéva szállt vele szembe és hosszú tárgyalás után sikerült kiszabadítania a hadifoglyok nagy részét és megkönnyíteni a városlakók sorsát. Lehet, hogy visszasírták Attilát, aki kegyes módon elkerülte városukat! Egy másik történet úgy tudja, hogy Kilderik és katonatársa, Syagrius között háborúskodás tört ki. Bekerítették Párizst és minden utat elzártak az élelmiszerszállítás elől. Ekkor ismét pánik tört ki a városban és Genovévának köszönhették, hogy megmenekültek. Ő ugyanis fáradtságot nem ismerve néhány hajónyi legénységet toborzott össze, és felhajózott velük Champagne-ba, hogy kenyérgabonát vásároljon és vízi úton vigye az élelmet az ostromlott városba.

 

OB

 
Ajánlott videók

 
Ősi jelképeink és zászlóink

Ez a magyar címer.

Esztergom zászlója

A Fekete sereg zászlaja

Árpád-házi királyi zászló

Honfoglaláskori

fejedelmi zászló

Az Árpád-házi királyok

családi zászlaja

 

 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.