A germán mitológiában a világfa koronájában négy szarvas legelész, s közben megeszi a bimbókat, a virágokat és az ágakat. Utóbbiak sorrendben az órák, a napok és az évszakok jelképei.

Mivel az emberek úgy tartották, hogy a szarvasnak van olyan energiája, amely megvédi az embert az ártalmas varázslatoktól, ezért előszeretettel készítettek agancsából védő amuletteket. Állítólag a szarvasagancs jobb oldali ágában több az erő, mint a bal oldaliban.

A szarvas húsa a fáma szerint lázcsillapító hatással bír. A Bestiarium szerint a diptam nevű gyógynövényt szarvasok fedezték fel: amikor nyíl fúródik a testükbe, megkeresik ezt a növényt, esznek belőle, s csodák-csodájára annak hatóanyaga meggyógyítja őket és a nyilat is kihajtja belőlük.

Az alkímiában a szarvas a fémmegmunkálás és a fémátalakítás szimbóluma. A szarvas elsősorban lunáris (Holdhoz kötődő) jelkép. Ugyanakkor a szarvas Artemisz istennőhöz is kapcsolódik, aki egy Aktaión nevű vadászt változtatott szarvassá.

A keltáknál égi közvetítő a szarvas. Cernunnos istenség például a fején szarvasagancsot visel. A kelta korban úgy vélték, hogy a szarvasok a „tündérek marhái”. Ezt nem szabad félreérteni. Számos kultúrában a beavatott és a sámán agancsokkal ékesített fejdíszt visel.

A keresztény források arról számolnak be, hogy amikor a sárkányok előbújtak a földből, egy szarvas széttaposta őket. A sárkányok ez esetben a sátán megszemélyesítői. A heraldikában gyakorta feltűnik a szarvas motívum sokrétű jelentéstöbblettel: egyrészt az erőt jelképezi, másrészt a szelídséget és a lágyságot.

A szarvast a középkorban többször szőlőt majszolgatva ábrázolják, ami azt fejezi ki, hogy a hívő még ebben a világban is részesülhet a mennyei élvezetekből.

A görög és a római korból ered a felszarvazás szokása. Ez a szokás arra vezethető vissza, amikor az uralkodó együtt hált az asszonyokkal, s ennek jeléül szarvakat tétetett a házukra. Megjegyzem, a középkorban az asszonyok uralkodóval való légyottjai a férjeik számára többnyire igen magas tisztség megszerzését jelentették.

Közép-Amerikában a kalendárium hetedik pecsétje ábrázol szarvast. Aki e jelben született, annak az volt a sajátossága, hogy nem szerette az állandó otthont, szinte folyamatosan vándorolt és a természetet járta. Amúgy a szarvas több eurázsiai népnél és egyes észak-amerikai indián törzseknél is a csillagos ég jelképe.

Szent Hubertushoz (†727), a vadászok, az erdészek és a lövészcéhek védőszentjéhez kötődik egy szarvassal kapcsolatos legenda. Hubert egy hercegi család elkényeztetett sarja volt, akinek az életét teljesen kitöltötték a világi örömök. Az egyik nagypénteken elment vadászni. Ekkor váratlanul egy szarvas tűnt fel előtte, amely agancsai között egy keresztet viselt. Az előkelőséget annyira megrendítette a látomás, hogy annak hatására döntött úgy, hogy abszolút új alapokra helyezi az életét.

Ami a mítosz valóságtartalmát illeti, Hubert ténylegesen Lüttich első püspöke volt. Állítólag maga a pápa szentelte fel. A felkenés aktusa közben azonban hiányzott a stóla, s egy másik legenda szerint ekkor egy angyal jelent meg, aki egy stólát nyújtott át neki. A mai napig ereklyeként őrzik a kultikus ruhadarabot, amelyet a veszett kutya harapta emberre szoktak ráteríteni.

A magyarság számára a szarvas szakrális állat, ezért aki oltalma alatt áll, az különleges tulajdonságokkal bír. Az örök megújulás, a Nap, illetve Krisztus szimbóluma. A hosszú életnek és a halhatatlanságnak a jelképe, mivel a szarvas megkeresi az élet forrását és iszik annak vizéből. A szarvas a bőség és a teremtő erő egyik attribútuma.

Csodaszarvasmondának egyik változata szerint Hunort és Magyart a csodaszarvas vezette Meótisz mocsaras vidékére, ahol Dul király lányait vették feleségül.

A csodaszarvas mondája megtalálható a Képes krónikában. Csodaszarvas szerepel Anonymus Gesta Hungarorum (A magyarok viselt dolgai) című művében is. A csodaszarvas monda irodalmi feldolgozásai közül kiemelkedik Arany Jánosnak a Buda halála című művének 6. éneke: Rege a csodaszarvasról.

A regösénekekben a csodaszarvas mindig hím állat, ezért csodafiúszarvasként is emlegetik. Az egyik,

Dozmaton feljegyzett változatban a csodaszarvas homlokán a fölkelő fényes Nap, oldalán a szép Hold, jobb veséjén az égi csillagok vannak.

Egy másik monda szerint a Csodaszarvas homlokán viseli a hajnalcsillagot, vagyis a Vénuszt, szügyén a Holdat, két szarva között pedig a Napot.

Jankovics Marcell kutatásai alapján a Csodaszarvast az égen a következő csillagképek alkotják: Ikrek (Gemini), Szekeres (Auriga), Orion, Fiastyúk (Pliades), a Perseus és a Cassiopeia.

A szarvas a gyorsaságáról is híres. Mint csodaszarvas transzcendentális tulajdonságok hordozója: ő a magyarság egyik lélekvezető állata, ezenkívül ismeri a gyógynövények és az örök ifjúság titkát.

Spirituális szempontból a csodaszarvas feladata az, hogy életet vigyen mások életébe. Ezen kívül a szarvas a mozgásnak, a hódításnak és az életnek a szellemiségét hordozza magában.

Szerkesztette: Mereteiné-Matosics Ágnes