Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
menü
 
Ajánlott oldalak!

morvaikrisztina.hu

domonyi.aries.hu

Pro Hungaria

Betyársereg

HVIM

 
Örökségünk
Örökségünk : Szkíta telep Dzsungáriában

Szkíta telep Dzsungáriában

barikad.hu  2013.01.23. 13:00

Egy kora bronzkori települést és egy temetőt találtak Kína nyugati részén, Hszincsiang Ujgur Autonóm Tartomány Bortala járásban. A szakértők szerint az akkor ott élt nem-kínai népek páratlanul fejlett civilizációt teremtettek.


Az ujgurok lakóhelyén, az Altaj-hegység vonulatain belüli mongol autonóm járást a mongolok Arihangnak, a kínaiak Vencsüannak nevezik. A különleges leletet egy olyan virágzó völgyben találták, ahol különleges kövek emelkednek ki a földből, ezt a helyi mongolok lónyáj formájú köveknek hívnak.

Temető és település

 A területen a régészeti kutatások 2010-ben indultak és 2011-ben kezdődött meg a feltáró munka. 2012 június és szeptember között egy települést és a hozzá kapcsolódó temetőt találtak. A településen eddig három házat tártak fel, amelyek egymással kapcsolatban álltak. Ezen kívül sírokat is felfedeztek, többek között kilenc, kőlappal kirakottat.

Nagyjából 1500 négyzetméteren találtak kerámiákat, köveket, réz és bronz és arany fülbevalókat és kőszobrokat, stb. A temetőt és a települést a kora bronzkorban, a Kr. e. 19-17. században használták. A feltárt település gondos építészeti tervezésről és kivitelezésről tanúskodik, amelyet csak egy magasan fejlett civilizáció teremthetett meg. Valószínűleg a magas hegyek által körülzárt termékeny völgy volt a környék központja. A régészek nem tartják kizártnak, hogy a helyi törzsek szakrális központja a közeli Bortala-folyónál volt, ahol évszakonként szertartásokat végeztek.

A temető titka

A temető feltárása után kiderült, hogy a halottakat koporsóban helyezték örök nyugalomra, kettőben megégetett emberi csontokat találtak. Volt olyan, ahol a holttest viszonylag ép állapotban őrződött meg. Az egyik ilyen maradvány egy 25-30 éves nőé lehetett, aki oldalán feküdt, összehúzott testtel. A holttest majdnem teljes volt, csupán combcsontja és a koponyája hiányzott. Ugyanebben a koporsóban egy csecsemő feküdt, akinek bordacsontja és a koponyája a felnőtt csontoktól északra hevert. Valószínűleg a csecsemőt anyjával együtt hantolták el.

A sírokból előbukkanó kerámiák és ékszerek, arany gyűrűk és egyéb különleges ékszerek, valamint a temető környékéről előkerült kőszobrok arra utalnak, hogy a Dzsungáriai-medencében már a kora bronzkor idején virágzó közösségek éltek. Korábban hasonló jellegű temetkezést és leleteket fedeztek fel az Alatau-hegység északi részén, ezen kívül a szomszédos Kazahsztán keleti határvidékén fekvő Csihe-ben és Begaziban, ami arra utal, hogy Dzsungária már nagyon a kora bronzkorban egységes civilizációt teremtettek és a térség fontos kézműipari központ volt az ókor korai szakaszában. A szakértők remélik, hogy ennek a leletnek a segítségével sikerül jobban megismerni a kora bronzkort Hszincsiangban és Közép-Ázsiában.

Kik voltak a fejlett népek?

A kora bronzkori leleteket megvizsgálva ki kell térni arra a fontos kérdésre, vajon kik hagyták hátra ezt a virágzó telepet?

Az eddigi kutatás alapján bizonyos, hogy nem kínaiak voltak, hiszen ők akkoriban nem jutottak el az északi, dzsungár területekre. Maguk a kínaiak is úgy hívják magukat, hogy a Középső-síkság népei, vagyis akkoriban ők a Kínai-alföldet népesítették be, az északi térségben pedig a szkíták és hunok elődei legeltették állataikat. Az eddig rendelkezésre álló bizonyítékok (antropológiai, DNS vizsgálat) alapján minden bizonnyal europid jellegű szkíta népek éltek a területen, akik a bronzkortól egészen a mai napig meghatározzák a modern Kína nyugati felének embertani jellegét. Az altaj nyúlványától délre, a Tarim-medencében találták meg úgynevezett a turfáni múmiákat, amelyek vizsgálata révén kiderült, hogy a fenti időpontban, vagyis Kr. e. 1800 körül az ujgurok elődei, szakák, szkíták, vagy a kínai források jüecsi szövetsége élt ezen a területen. Van olyan feltételezés, miszerint ők ötezer évvel ezelőtt, vagyis kb. a Kr. e. 3000 körül érkezhettek a Pamir-hegység mellől.

 

OB

 
Ajánlott videók

 
Ősi jelképeink és zászlóink

Ez a magyar címer.

Esztergom zászlója

A Fekete sereg zászlaja

Árpád-házi királyi zászló

Honfoglaláskori

fejedelmi zászló

Az Árpád-házi királyok

családi zászlaja

 

 

Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!