Az ujgurok lakóhelyén, az Altaj-hegység vonulatain belüli mongol autonóm járást a mongolok Arihangnak, a kínaiak Vencsüannak nevezik. A különleges leletet egy olyan virágzó völgyben találták, ahol különleges kövek emelkednek ki a földből, ezt a helyi mongolok lónyáj formájú köveknek hívnak.

Temető és település

 A területen a régészeti kutatások 2010-ben indultak és 2011-ben kezdődött meg a feltáró munka. 2012 június és szeptember között egy települést és a hozzá kapcsolódó temetőt találtak. A településen eddig három házat tártak fel, amelyek egymással kapcsolatban álltak. Ezen kívül sírokat is felfedeztek, többek között kilenc, kőlappal kirakottat.

Nagyjából 1500 négyzetméteren találtak kerámiákat, köveket, réz és bronz és arany fülbevalókat és kőszobrokat, stb. A temetőt és a települést a kora bronzkorban, a Kr. e. 19-17. században használták. A feltárt település gondos építészeti tervezésről és kivitelezésről tanúskodik, amelyet csak egy magasan fejlett civilizáció teremthetett meg. Valószínűleg a magas hegyek által körülzárt termékeny völgy volt a környék központja. A régészek nem tartják kizártnak, hogy a helyi törzsek szakrális központja a közeli Bortala-folyónál volt, ahol évszakonként szertartásokat végeztek.

A temető titka

A temető feltárása után kiderült, hogy a halottakat koporsóban helyezték örök nyugalomra, kettőben megégetett emberi csontokat találtak. Volt olyan, ahol a holttest viszonylag ép állapotban őrződött meg. Az egyik ilyen maradvány egy 25-30 éves nőé lehetett, aki oldalán feküdt, összehúzott testtel. A holttest majdnem teljes volt, csupán combcsontja és a koponyája hiányzott. Ugyanebben a koporsóban egy csecsemő feküdt, akinek bordacsontja és a koponyája a felnőtt csontoktól északra hevert. Valószínűleg a csecsemőt anyjával együtt hantolták el.

A sírokból előbukkanó kerámiák és ékszerek, arany gyűrűk és egyéb különleges ékszerek, valamint a temető környékéről előkerült kőszobrok arra utalnak, hogy a Dzsungáriai-medencében már a kora bronzkor idején virágzó közösségek éltek. Korábban hasonló jellegű temetkezést és leleteket fedeztek fel az Alatau-hegység északi részén, ezen kívül a szomszédos Kazahsztán keleti határvidékén fekvő Csihe-ben és Begaziban, ami arra utal, hogy Dzsungária már nagyon a kora bronzkorban egységes civilizációt teremtettek és a térség fontos kézműipari központ volt az ókor korai szakaszában. A szakértők remélik, hogy ennek a leletnek a segítségével sikerül jobban megismerni a kora bronzkort Hszincsiangban és Közép-Ázsiában.

Kik voltak a fejlett népek?

A kora bronzkori leleteket megvizsgálva ki kell térni arra a fontos kérdésre, vajon kik hagyták hátra ezt a virágzó telepet?

Az eddigi kutatás alapján bizonyos, hogy nem kínaiak voltak, hiszen ők akkoriban nem jutottak el az északi, dzsungár területekre. Maguk a kínaiak is úgy hívják magukat, hogy a Középső-síkság népei, vagyis akkoriban ők a Kínai-alföldet népesítették be, az északi térségben pedig a szkíták és hunok elődei legeltették állataikat. Az eddig rendelkezésre álló bizonyítékok (antropológiai, DNS vizsgálat) alapján minden bizonnyal europid jellegű szkíta népek éltek a területen, akik a bronzkortól egészen a mai napig meghatározzák a modern Kína nyugati felének embertani jellegét. Az altaj nyúlványától délre, a Tarim-medencében találták meg úgynevezett a turfáni múmiákat, amelyek vizsgálata révén kiderült, hogy a fenti időpontban, vagyis Kr. e. 1800 körül az ujgurok elődei, szakák, szkíták, vagy a kínai források jüecsi szövetsége élt ezen a területen. Van olyan feltételezés, miszerint ők ötezer évvel ezelőtt, vagyis kb. a Kr. e. 3000 körül érkezhettek a Pamir-hegység mellől.

OB