A magyar katonai vezetés a jugoszláv katonáról igen elismerően szólt, akit önmagával szemben igényesnek, a harcokban keménynek, a nehézségek és a fájdalom iránt érzéketlennek és feltétlenül engedelmesnek tartott. Kiemelték továbbá, hogy jellembeli tulajdonságai miatt, - amit a történelem során számtalanszor bizonyított - igen erős ellenfél. Az ország terepviszonyai és a hagyományok miatt saját területét, települését a végsőkig védi.

A jugoszláv határt Magyarország felé több megerődített vonal is biztosította. Az első ilyen megerődített vonal maga a határ volt, ahol a karaulák (megerődített határőrállások) jelentették az első nehézséget. Ez a határ teljes hosszában kiépített rendszer kőépületekből, magasfigyelőkből, beton- és föld-fa fedezékekből, tüzelőállásokból állt. Az épületeket, figyelőket, tüzelőállásokat és pihenőházakat 3-4 soros tüskésdrót akadályokkal vették körül. Jellemző volt a határ- és útzárak alkalmazása. Több helyen gépkocsi- és harckocsiakasztókat (földbe süllyesztett síneket) is elhelyeztek.
A jugoszláv védelem valódi alapját azonban az erődítési rendszer képezte. Ezeket a védelmi építményeket már a 20-as évek közepén elkezdték építeni, majd folyamatosan fejlesztették és erősítették a rendszert. A teljes magyar határszakaszon folytak a munkák, és 1940 végére már elkészültek a védelmi vonalak. A Duna-Tisza közén két erődövet építettek ki. Az első, egyben az erősebb, a határtól 3-5 kilométerre Bezdán, Gádor, Őrszállás, Bajmok, Szabadak, Palicsfürdő, Horgas, míg a második Pacsér, Csantavér és Zenta magasságában húzódott. Az erődöveket különböző mélységekben építették ki. Nagy gondot fordítottak a jól járható irányok, utak, vasutak lezárására. Egy-egy erődövben két erődsort építettek ki, amely a következő elemekből állt: harckocsiárok, beépített egyes és kettes oldalazó művekkel, süllyesztett drótakadály öv (harckocsiakadály), helyenként beton baksorral, erődsor, kiserődökkel és betonkupolás erődökkel. Az erődöv mélysége 600-700 méter között volt.

Vasúti őrháznak álcázott közepes vasbeton erőd

Az erődövben elhelyezett, már kész, vagy építés alatt álló vasbeton erődök különböző típusúak voltak. A kiserődök általában 5 méter hosszúak és 2 méter szélesek voltak. Magasságuk több mint 3 méter volt, de ebből csak 1,8 méter emelkedett ki a földfelszín fölé. Bejárata nem a szokványos vasajtós megoldás volt, hanem úgynevezett bejárati aknán jutottak be a kezelők az erődbe. Falvastagsága 0,6 és 0,8 méter között változott. Fegyverzetét 2 darab géppuska vagy golyószóró jelentette. Az iker kiserődök adatai megegyeztek a kiserőd paramétereivel annyi különbséggel, hogy két kiserődöt építettek össze különböző variációkban. Építettek kiserődöket aknavető és páncéltörő ágyú számára is, igaz, kisebb számban.
A betonkupolás erődök voltak az erődöv legmasszívabb részei. Alapterületük elérte a 30 négyzetmétert, falvastagságuk 1,2 és 1,8 méter között változott. Szellőztető rendszerrel és jelzőrakéta-kilövő nyílással is rendelkeztek. Fegyverzetük 2 db páncéltörő ágyúból és 3 darab géppuskából, esetleg golyószóróból állt.
Az erődövekben óvóhelyek, futóárkok (lövészárkok), különböző típusú figyelők, járműterelők, útszorítók voltak nagy számban kiépítve. Az erődöket föld- vagy kőhányással, illetve burkoló hálóval álcázták, sőt legtöbb helyen gyeptéglával fedték az erődöket, így nehezítve azok felderítését. A legjellemzőbb a kiserődök földburkolattal való ellátása volt, hiszen azok így szinte teljesen a terephez simultak. Az erődök tűzrendszerét úgy szervezték meg, hogy azok teljesen lefedjék az előttük lévő területet. Figyeltek arra is, hogy az építmények egymást is biztosítani, támogatni tudják. Az erődöveket az erőd-zászlóaljak szállhatták meg, kiegészítve különböző más erőkkel.

Határmenti többsoros harckocsiakadály

A Duna-Tisza közén elhelyezkedő 1. jugoszláv hadsereggel szemben a 3. magyar hadsereg, valamint a Fővezérség közvetlen alakulatai vonultak fel. A magyar erők döntő többségét a három hadtest, valamint a 19. dandár gyalogsága tette ki. Állományukba összesen 20 gyalogezred, három közelfelderítő repülőszázad, két kerékpáros zászlóalj és egy önálló huszárszázad tartozott. A magyar szárazföldi haderő legkorszerűbb kötelékét jelentő Gyorshadtest két gépkocsizó dandárral, két lovasdandárral és egy közelfelderítő repülőszázaddal rendelkezett. A tüzérség a dandárok vegyes tüzérezredeiből, a hadtestek és a fővezérségi közvetlenek tüzérosztályaiból tevődött össze.
A magyar légierő harcos állománya az 1. repülődandárba, valamint a magasabb-egységek közelfelderítő repülőszázadaiba szerveződött. A repülődandár állományába az 1. és a 2. vadászrepülő-ezred, a 3. és 4. bombázóezred, az 5. közelfelderítő repülőezred, az 1. önálló távolfelderítő repülőosztály és az 1. ejtőernyős zászlóalj tartozott, amelyek 84 vadász, 68 bombázó, 24 távolfelderítő és 6 szállító repülőgéppel rendelkeztek. Egyedül a bombázóezredeknél volt 42 repülőhiány. A repülőezredek századaiba egységesen 12 gép tartozott. A gyaloghadtestek 1-1, a Gyorshadtest 2 közelfelderítő repülőszázadot kaptak, egyenként 10 repülővel. így a hadtesteknek összesen 80 közelfelderítő repülőgépük volt. Ezen kötelékek I.-tőt VIII.-ig a gyaloghadtestek számát kapták, míg az 1. gyorshadtesthez a IX. és a X. század tartozott. A vadász- és bombázógépek egy része elavult olasz típusú volt. Alkalmazhatóságukban gondot jelentett az is, hogy a jugoszláv határ mentén alig volt használható repülőtér. A meglévő hiányosságokat szinte teljesen megszüntette a hazánkba áttelepült német vadász- és bombázóosztályok jelenléte.

A 3. hadsereg még számíthatott a folyamerő-dandár támogatására is. A két folyó lezárására a folyamzár-ezred I. és III. zászlóalja készült fel, míg az őrnaszád-ezred zöme a Dunán álltak készenlétben, hogy a támadás megindulásával egy időben fedezzék a támadó 3. hadsereg jobbszárnyát.

Erőviszonyok 1941. április 10-én a Duna-Tisza közén (az előzetes tervek szerint!):

Hangsúlyozom: a fenti táblázatban szereplő adatok csupán előzetes számításokat és nem a valós helyzetet tükröző erőviszonyokat mutatják be! Ugyanis a német támadás következtében a jugoszlávoknak már nem volt esélyük tartalékokat felvonultatni a térségbe, sőt a Duna-Tisza közének védelme stratégiai szempontból már nem is bírt döntő jelentőséggel. Ezen kívül a légierejük megsemmisült, míg ütőképes páncélos kötelékeiket a németek ellen fordították inkább. Magyar részről pedig a már ismertetett okok miatt a tervezett erőknek csupán alig 70%-ára lehetett számítani. Ugyanakkor a kialakult hadászati helyzetből adódóan a Magyar Királyi Honvédség jelentős tartalékokkal rendelkezett. Mindezt összevetve a magyar túlerő így biztosított volt, elsősorban a légierő és a páncélosok vonatkozásában.