A magyar gazdaságban 1935-től, 1937 őszéig bizonyos fellendülés volt érezhető. Mégis 1937 végétől ismét depressziós jelek mutatkoztak egy kiemelten fontos stratégiai ágban, a könnyűiparban. A termelés 15-20%-kal esett vissza. Ettől függetlenül az 1936-37-es évet a pénzügyi egyensúly éveként lehetett értékelni, hiszen a nemzeti jövedelem 10,7 %-al nőtt. Ezzel lehetőség kínálkozott egy régóta húzódó és tervezett katonai program elindítására. Ennek egyik legfőbb szorgalmazója Rátz Jenő altábornagy, a vezérkar akkori főnöke volt, aki már 1936-ban vizsgálva az európai fegyverkezés ütemét, arra a magállapításra jutott, hogy 1940 körül háború lesz, és ebből Magyarország - területi elhelyezkedése miatt - eleve nem tud kimaradni. A revíziós célokat figyelembe véve pedig, Magyarországnak Németország mellett kell részt vennie ebben a lehetséges konfliktusban, hiszen csak tőle várhat érdemi segítséget a vitatott területek visszaszerzésével kapcsolatban.

Az úgynevezett HUBA-hadrend, végcélként egy 107.000 fős békelétszámú, 3 hadseregre és 7 hadtestre tagozódó, 21 hadosztályból, 2 gyors- és 2 lovas dandárból, 1 repülő hadosztályból és 3 hadosztály erejű határbiztosító erő szerepelt. Mindezt három ütemben tervezték megvalósítani:
A kormány végülis elfogadta a katonai vezetés által benyújtott tervet azzal a megszorítással, hogy a kért 1.700 millió pengő helyett 1.000 milliót biztosít, amit 5 év alatt használhat fel a hadsereg. Darányi Kálmán miniszterelnök 1936. március 5-én Győrben tartott beszédében hozta nyilvánosságra az 1 milliárdos haderő-fejlesztési programot. Ennek értelmében 600 milliót a haderő fejlesztésére, míg 400 milliót az ország véd-képességének (hadiipar-, infrastruktúra, légoltalom stb.) növelésére kellett fordítani.
Ezek a döntések katonai szempontból szükségesek voltak. A honvédség létszámában, felszereltségében és kiképzettségében - mindenekelőtt a trianoni békediktátumnak köszönhetően - még az önvédelemre sem volt képes, miközben Európa a háború felé sodródott.

Darányi Kálmán miniszterelnök, a "győri program" kihírdetője

Németország befolyása egyre nőtt, amelyet a nyugati demokráciák nem tudtak visszatartani. Ausztria bekebelezése (Anschluss - 1938. március 13.) és a müncheni egyezmény (1938. szeptember 29.) után a Harmadik Birodalom és a Szovjetunió közötti térségben elhelyezkedő államok kiszolgáltatott helyzetbe kerültek. Nem volt véletlen tehát, hogy ezen országok többsége a német "igényekhez" próbált alkalmazkodni pozíciójuk megőrzése, vagy éppen az új lehetőségek kiaknázása érdekében. Ebben Magyarország sem volt kivétel. A politikai vezetés célkitűzése az volt, hogy az országot távol tartsa a háborútól, a területi revíziót békés úton valósítsa meg, mégpedig úgy, hogy Magyarország nemzetközi megítélése és presztízse nem szenved csorbát. Ezen gondolatok gyakorlati megvalósítására azonban ilyen formán semmi esély nem volt. Ennek tudható be, hogy a mindenkori kormány mindvégig kétarcú politikát folytatott.

A tartózkodási törekvést jól példázzák az alábbi események: 1938. augusztus 20-29. között Hitler meghívására Horthy, Imrédyvel Kielbe utazott, ahol Hitler bizalmasan közölte a kormányzóval Csehszlovákia katonai lerohanásának tervét, és ehhez magyar segítséget kért. Tervei szerint Magyarország egy fegyveres konfliktus erejéig provokálná a cseheket, azonban azok támadása esetén Németország azonnal beavatkozna a magyarok oldalán, így a magyarok is megkaphatnák az óhajtott felvidéki területeket. "Más színben tűnne fel Németország a világ előtt, ha nem mindig ő játszaná a támadó és kezdeményező szerepet" - mondta Hitler.
Nagy meglepetésére azonban Horthy kitért a kívánság elől, bár tudta, ez visszaüthet a felvidéki területi igényekre is. A kormányzó a következőkkel indokolta döntését: 1920 óta a magyar álláspont, a területi revízió békés megoldása és Magyarország tart a nemzetközi közvélemény esetleges megbélyegzésétől. Ezen túlmenően a magyar haderő egyáltalán nem ütőképes, valamint kiszámíthatatlan a másik két Kisantant állam; Jugoszlávia és Románia reagálása.
Amíg Horthyék Kielben tárgyaltak, egy másik nagyon fontos esemény is történt. A Kisantanttal 1936 óta folyó tárgyalások eredményeként 1938. augusztus 23-án Bakach-Bessenyey György belgrádi követ Bledben egy kommünikét írt alá. Ennek tartalma szerint: Magyarország és a Kisantant országok erősítik a jószomszédi viszonyt, az említett országok elismerik Magyarország fegyverkezési egyenjogúságát, és a két fél kölcsönösen lemond az egymás elleni fegyveres erőszak alkalmazásáról, valamint az említett országok vállalják a nemzetiségek jogainak biztosítását.

Vitéz nagybányai Horthy Miklós,
a Magyar Királyság kormányzója

Alig telt el egy hónap, amikor a magyar diplomáciai tevékenység új fordulatot vett. A müncheni egyezmény Németországnak ítélte Csehszlovákia szudéta-németek lakta területeit, és záradékában lehetőséget kínált a magyar, illetve a lengyel területi igények kielégítésére is. A magyar kormány szinte azonnal lépett: jegyzékben követelte a magyarlakta területek visszaadását és a magyar származású politikai foglyok szabadon bocsátását. Követelte továbbá a csehszlovák hadseregben szolgáló magyarok leszerelését és vegyes parancsnokság alatt álló rendfenntartó erők felállítását. A csehszlovákok elismerték a német és a lengyel követeléseket, de teljesen szembehelyezkedtek a magyar igényekkel. Nyomatékul még jelentős haderőt is felvonultattak a közös határon.
Horthyék nem merték felvállalni a nyílt fegyveres fellépést (nem is lett volna esélyük a sikerre), ezért nagy titokban felállították a "Rongyos Gárdát". A zömében megbízható, tényleges szolgálatot ellátó állományból válogatott és civilbe (spanyol polgárháborús mintára overálba) öltöztetett szabadcsapat feladata a Csehszlovák közigazgatás fellazítása, megbénítása, szabotázscselekmények végrehajtása volt. Így kívánták bizonyítani, hogy a csehek önállóan nem képesek rendet tartani és nem tudják biztosítani a nemzetiségeket megillető jogokat. Ezt hidak, vasutak, katonai objektumok elleni támadásokkal, a magyar nemzetiségű lakosság felkelésre történő buzdításával kívánták elérni, összhangban a lengyel szabadcsapatokkal. A félkatonai szervezet hivatásos katonák vezetésével működött. Homlok Sándor vk. (vezérkari) ezredes a vezérkar 5. osztályának vezetője és Kozma Miklós irányította tevékenységüket. A csapat kb. 900 főből állt, amelyet 19 zászlóaljba, ezen belül 57 akciócsoportba szerveztek. Október 6-án, még a komáromi tárgyalások megkezdése előtt, Tarpánál átdobták a határon az első járőröket. Összességében balul sikerült akciók jellemezték tevékenységüket, és a cseh katonaság határozott fellépésének eredményeként sokan kerültek fogságba. Stefán Valér százados végül december 31-én vette át Gányon a csehektől a hadifoglyok egy nagy csoportját, majd 1939. január 15-ig Komáromba települt "Műszaki irodájával", ahol a további hazatért foglyok ellátását felügyelte.

Közben Csehszlovákia belső szerkezete is átalakult. Szlovákia és Kárpátalja széles körű autonómiát kapott, és kormányaik németbarát politikát folytattak. Így nem véletlen, hogy az október 9-én Komáromban (pontosabban egy hajó fedélzetén) megkezdődő szlovák-magyar tárgyalások nem jártak sikerrel a területi hovatartozást illetően. A revíziós politika kudarca és a tehetetlenség eredménye az lett, hogy a magyar vezetés olyan ígéretet tett a német vezetés felé, amin még Hitler is meglepődött. Felvállalta, hogy Magyarország kilép a Népszövetségből, csatlakozik az antikomintern paktumhoz, kész a gazdasági kapcsolatokat kiszélesíteni, és szorosabbra fűzi tevékenységét a tengellyel. Hitler ezzel elérte célját.

1938. november 2-án a bécsi Belvedere palota Aranytermében kihirdették az ún. "első bécsi döntést". A Kánya Kálmán külügyminiszter által vezetett küldöttség a következő szerződést írhatta alá:

"A magyar királyi kormánynak és a csehszlovák kormánynak a német és királyi olasz kormányhoz intézett felkérése alapján, hogy a Magyarországnak átengedő területeknek a két állam között függőben lévő kérdését döntőbírói határozattal rendezzék, továbbá az ezt követően az érdekelt kormányok között 1938. október 30-án váltott jegyzékek alapján Ribbentrop Joachim úr német birodalmi külügyminiszter és őfelsége az olasz király és Etiópia császára külügyminisztere gróf Galeazzo Ciano, ma Bécsben összejöttek, és kormányaik nevében Kánya Kálmán úr magyar királyi külügyminiszterrel folytatott utólagos megbeszélés után a következő döntőbírói határozatot hozták:
A Csehszlovákia részéről Magyarországnak átengedendő területeket a csatolt térképen megjelölték. A határok helyszíni megvonása a magyar - csehszlovák bizottság feladata.
A Csehszlovákia által átengedendő területek kiürítése és Magyarország részéről való megszállása 1938. november 5-én kezdődik és azt november 10-éig végre kell hajtani. A kiürítés és megszállás egyes szakaszait, úgyszintén annak egyéb módozatait magyar-csehszlovák bizottságnak kell haladéktalanul megállapítania.
A csehszlovák kormány gondoskodni fog arról, hogy az átengedendő területek a kiürítéskor maradjanak rendes állapotukban.
A területátengedésből adódó részletkérdéseket, különösen az állampolgársági és opciós kérdéseket a magyar-csehszlovák bizottságnak kell rendeznie.
Hasonlóképpen magyar-csehszlovák bizottságnak kell megállapodnia a Csehszlovákia területén megmaradó magyar nemzetiségű egyének és az átengedett területeken megmaradó, nem magyar nemzetiségű egyének védelmére vonatkozó közelebbi rendelkezésekben. Ez a bizottság fog különösen arról gondoskodni, hogy a pozsonyi magyar népcsoport ugyanolyan helyzetbe jusson, mint a többi ottani népcsoport.
Amennyiben a területek Magyarországnak való átengedéséből a Csehszlovákiának megmaradó terület számára gazdasági vagy forgalomtechnikai természetű hátrányuk és nehézségek jelentkeznének, a magyar királyi kormány megtesz minden tőle telhetőt, hogy az ilyen hátrányokat és nehézségeket a csehszlovák kormánnyal egyetértésben kiküszöbölje.
Amennyiben ennek a döntőbírói ítéletnekkeresztülvitele során nehézségek vagy kétségek támadnának, a magyar királyi kormány s a csehszlovák kormány ezek tekintetében közvetlenül egyezik meg. Ha ilyen módon valamilyen kérdésben nem tudnának megállapodni, ezt a kérdést végérvényes döntés céljából a német és olasz királyi kormány elé terjesztik.

Aláírás: Joachim Ribbentrop és Galeazzo Ciano"

Magyarország 11.925 km2-rel és közel 1 millió lakossal gyarapodott, ennek 86,5%-a volt magyar nemzetiségű. Visszakerült az országhoz Kassa, Rozsnyó, Ungvár, Munkács, Beregszász, Rimaszombat, Érsekújvár, Komárom, Léva és Losonc, mint fontosabb városok. A Kárpátalját azonban kettévágták, Pozsony és Nyitra sem került vissza az országhoz, ami nagy felháborodást váltott ki, különösen Pozsony kérdése.

Magyar gyalogság Kassa felé menetel

Az első bécsi döntés nem elégítette ki a revíziós igényeket, mivel Kárpátalja sorsa nem dőlt el, és nem alakulhatott ki a közös magyar-lengyel határ sem. A magyar vezetés, a németeket kihagyva, újabb önálló akciót tervezett. Az újonnan felállított VIII. hadtestből(1) és a gyorsalakulatokból létrehozták a "Kárpát-csoportot" azzal a céllal, hogy elfoglalják Kárpátalját. Hamar kiderült azonban, hogy a németek hozzájárulása nélkül már semmi sem történhet a térségben. Hitler 1939. január 21-én jegyzékben határozottan utasította a magyar kormányt, hogy tartózkodjon mindenféle önálló akciótól.

Ezzel egy időben; 1939. március 11-én új honvédelmi törvényt fogadtak el, ami aztán bizonyos módosításokkal 1960-ig érvényben is maradt. Az 1939. évi II.tc. 7 részből és 235 szakaszból állt, lényege a következő volt:
- általános honvédkötelezettség, ezen belül: levente hadkötelezettség, honvédelmi szolgáltatások és légvédelmi kötelezettség
- a Legfelső Honvédelmi Tanács létrehozása (az L.H.T. 1928 júliusától már működött, de tevékenysége itt jelent meg először magasabb jogszabályban foglalva, továbbá ettől kezdve már minden miniszter tagja lett a tanácsnak), rögzítette, hogy a honvédség szárazföldi-, légi-és folyami erőkből áll
- a hadkötelezettséget 18 és 60 év között állapította meg, elrendelte, hogy a tényleges szolgálati kötelezettség 3 év, továbbá, hogy a póttartalékos szolgálati idő békében 10-16 heti képzésben valósuljon meg.

A 14. kerékpáros zászlóalj pihenőn, Técsőn.

A magyar területi követelések időközben új lehetőséghez jutottak. 1939 márciusára a cseh és szlovák viszony erősen megromlott. A németek biztatására a szlovák függetlenséget követelő nacionalisták március 9-én teljesen szakítottak a központi kormánnyal. Miután a Tiso-féle Szlovákia hivatalosan is bejelentette önállósulási szándékát, Hitler azonnal lépett. Március 13-án megindította csapatait, és 24 órát biztosított a magyar kormány számára, hogy hasonló módon járjon el a Kárpátalján, vagyis megindulásra való felszólítást küldött a magyar vezetésnek. A magyarok azonban gondban voltak. A január 21-ei jegyzék alapján leállították a katonai előkészületeket, és minden alakulatot visszavontak a határról, így szinte nem volt hadra fogható erő a bevonulásra. Félve azonban a késedelem hátrányaitól 14-én az "összeszedett", javarészt 5 hetes újoncokból álló csapatok megindultak. Lényegében a VI., VII. hadtest határ menti részeiről, illetve a gyorsdandárok egyes lovas, kerékpáros és gépkocsizó alakulatairól volt szó. A bevonulás során csupán kisebb összecsapásokra került sor az ukrán milíciával (Szics-gárda), így a csapatok 18-án az Uzsoki-szorosnál elérték a lengyel határt. Románia mozgósított ugyan az események hatására és további csapatokat küldött Erdélybe, de tartva a németektől nem avatkozott be.
A magyar vezérkar azonban úgy döntött, hogy a zavaros helyzetet kihasználva, az újonnan visszacsatolt területeket még Szlovákia felé kitolja, így a területi nyerésen túl, megfelelően előnyös határszakaszt is kialakítson. Konkrétan az Ung völgyéről volt szó és nem utolsósorban az ott található út- és vasútvonalról.
Március 23-án aztán délelőtt 10 óra tájban az Ung-folyó völgye felé induló menetoszlop elsőként lépte át a határt. Ezt az oszlopot a falu elérése előtt már szlovák repülők támadták, majd később az elővéd puskatüzet kapott, de rövid idő múlva a szlovákok visszavonultak. Közben az Iglóról felszálló szlovák gépek bombázták Ungvárt és Nagybereznát, de a magyar légierő rövid időn belül válaszcsapást mért az iglói repülőtérre. Szobránc fölött légiharc is kialakult a két fél gépei között. Végül a tárgyalások eredményeként a magyar csapatok maradtak a közben elért Kelen - Végaszó vonalon.

Magyar Ansaldo "kisharckocsi" század Huszton.

Összességében Magyarországhoz a Kárpátalja visszatértével, 12.171 km2 területet csatoltak vissza 436.000 lakossal. Ennek azonban csak 12,7%-a volt magyar nemzetiségű.

Közben erőltetett ütemben folyt a HUBA-hadrend kialakítása, amely már jóval túlmutatott az eredeti terveken és kereteken. Az események felgyorsulása és a területi nyereségek arra késztették a felső vezetést, hogy a HUBA I. programot felgyorsítsák és kiegészítsék. 1939 végére felállították a három hadsereg-parancsnokságot, a VIII. gyalog- és I. gyorshadtest parancsnokságot, valamint a Kárpátok védelmére az 1. hegyi dandárt.

Ünneplő tömeg fogadja a bevonuló magyar katonákat Kassán.

Csehszlovákia feldarabolása után hirtelen megromlott a kapcsolat Németország és Lengyelország között, amelynek kiváltó oka Danzig hovatartozásának kérdése volt. Európa, ezen belül a magyar vezetés is, tisztán látta, hogy Hitler következő áldozata felé fordul, és rövid időn belül háború kezdődhet Európában. A közös lengyel-magyar határ felett örvendező és a Romániával szembeni revíziót követelő kormány szorongva figyelte az eseményeket. Az álláspontjukat azonban igyekeztek gyorsan kialakítani, amely a következő fő gondolatokat tartalmazta:
- távol kell maradni a konfliktustól, mert a közvéleménnyel nem lehet elfogadtatni semmiféle Lengyelország-ellenes lépést, és a részvétel a nyugattal való szakítást és a háborúba való sodródást jelentené
- alapelv a kérdésben a "fegyveres semlegesség", de azért készülni kell.

A magyar revíziós politikában egyébként is egyre jobban érezhetővé vált, hogy komoly ellentét van a civil és a katonai vezetés között. Teleki biztos volt abban, hogy a még tervezett revíziós lépéseket békés úton is meg lehet oldani, így nem tartotta szükségesnek a német támogatást sem. Ebben a hangnemben Teleki levelet intézett Hitlerhez, melyben közölte, hogy a magyar kormány nem kíván beleszólni a német - lengyel konfliktusba, és különösen nem kíván csapatokat küldeni a német fél oldalán.
Hitler felháborodása határtalan volt a levél elolvasása után. Ennek eredményeként augusztus 9-én közölte Csáky külügyminiszterrel, hogy nem is tart igényt a magyar részvételre, viszont elvárja, hogy Magyarország semleges maradjon. Ugyanakkor súlyos szemrehányásokkal illette a magyarokat. Ezek után a kormány meghátrálása nem volt meglepetés, és kérték Hitlert, hogy Teleki előbbi levelét is tekintse semmisnek.

Lengyel-magyar találkozás a közös-, új határon.