A világtörténelemben fontos szerepet játszó település, mely Árpád magyarjainak is otthont adott egykoron, közel másfél évszázada a nemzetközi figyelem középpontjában áll, nálunk viszont alig hallunk róla, nem értesülünk az ott folyó ásatásokról sem.

Görögök és szkíták

Az ókorban alapított Tanaisz város ma Oroszországhoz tartozik és Rosztov-na-Don néven ismerjük. Éppen ott épült fel, ahol a Don-folyó beleömlik az Azovi-tengerbe, a mi Meotiszunkba. A város és környékének története bizonyítottan elemi részét képezné a magyar őstörténeti kutatásnak, hiszen ez volt őseink egyik szállásközpontja a korai középkor folyamán, melyet a rómaiak, majd a bizánciak Hunnugurinak, majd Onoguriának emlegettek.

A torkolat már az ókoriban is hajózható volt és ezt a vidéket a Kimmer Boszporuszban (ma: Kercs) élő alaposan szemügyre vették, majd ott a a szkíták engedélyével kikötővárost alapítottak, hogy megvásárolva a sztyeppei kincseket és javakat, prémeket, gabonát, rabszolgát, bort, ruházati termékeket valamint egyéb nyersanyagot elszállítsák Hellászba. A Kr. e. 3. század első felében már működött a telep, ahol a görögökön kívül szarmaták, szkíták, alánok is éltek. A város a „nyugati” civilizáció egyik legkeletibb városa volt, nemesfémet szállítottak az Égei-tengeri hazájukba. A görög-szkíta érintkezésből egy páratlan egyedi kultúra született, a szkíta mesterek megörökítették aranytárgyaikon a görög-szkíta mitológia jeleneteit. A külföldi kutatók egyoldalú görög vagy hellenisztikus hatásról írnak, holott a hosszú együttélés során a görögök sokkal többet tanultak a szkítáktól, mint azt ma beismerik az antik világ kutatói. Számos, általunk görögnek vélt mitológiai alak vagy történet ered a Fekete-tengeri sztyeppéről.

Támadás Tanaisz ellen

Tanaiszt sohasem támadták meg és fosztották ki szkíták vagy hunok, akiket a nyugati történészek barbárnak állítottak be, annál inkább rómaiak és gótok portyáztak ebben a csodálatos városban. A város virágzását nem a szarmata vagy a szkíta lovasok hátráltatták, hanem a rómaiak egyik szövetségese, I. Polemon, boszporuszi király, aki leromboltatta a település egy részét, mert riválisnak vélte a virágzó települést. A város azonban kiheverte a pusztítást és a következő évszázadban újjáépült, ez a korszak egészen a Kr.u. 3. századig tartott. Ekkor új épületek magasodtak a folyóparton. A római függés alól kikerült boszporuszi uralkodó jobbnak látta áthelyezni oda a székhelyét, a védett tengeröbölbe és onnan vezetett tárgyalásokat a szomszédos szarmatákkal. Ekkor történt a település megerősítése erős falakkal és bástyákkal. A város ismét nagy pusztulást szenvedett a 3. századi gót betörések során és a régi fényét csak a 8-9. században nyerte vissza, akkor Onoguria vagy Hungária részét képezte.

Feltáruló falak

A város felkeltette az orosz régészek érdeklődését, először 1823-ban kezdődött meg kutatása, amikor I. A. Sztempkovszki a helyszínre utazott és beazonosította Tanaisz egykori központját. Ezután, 1853-ban kezdődtek meg a feltárások, melyet R. M. Leontyev vezetett, aki munkájáról a következő évben egy beszámolót tett közzé. A város feltárása folytatódott a 19. század második felében és az orosz régészek előtt ismertté vált az egykori szkíta város.

A Szovjetunió idején, az 1960-as években kialakítottak egy régészeti-múzeumot, amely szigorú állami védelmet kapott. Az ősi városban akkortájt újabb feltárás vette kezdetét, lengyel és német kutatók közreműködésével. A ma látogató romok nagyjából 20 hektáron terülnek el, ez alapján megismerhetjük a régi sztyeppei és görög keverék város szerkezetét.

OB