Tiltott szavak

A káromkodás az átkozódás egyik fajtája, amikor a másik emberre szándékosan rosszat mondunk. A régi táltoshit tanítása szerint a rossz kívánság előbb egy másik embert betegíthet meg, majd visszahat a káromkodóra is. Talán ezt az elvet még ismerték eleink, ezért tiltották meg a csúnya beszédet, habár a hivatalos keresztény egyházi felfogás szerint a káromkodás azért árt, mert az Isten mindenhatóságának kétségbe vonását jelenti. A világi hatóságok pedig a felségsértés egyik változatának tekintették.

Erdélyi adatok

A korai időből nagyon kevés adat áll rendelkezésre arról, hogyan büntették ezt a cselekedetet, a kora újkori erdélyi országgyűlés viszont elég sok rendeletet hozott a csúnya beszéd ellen. 1619. május 5-én például kimondták:”`Isten ellen való káromkodó és hallani is irtózásra való szitkozódások kezdettenek bészármazni csak nem régen hazánkba, melyért is, hogy annak neme és mivolta szerént való kemény büntetésekkel, és ha érdeme úgy mutatja, halállal is megbüntettessenek affélét cselekedők, végeztetik.”

Úgy tűnik, hogy nem volt nagy foganatja a tiltásnak, hiszen nagyon sokszor elhangoztak még hasonló rendelkezések, még a 18. Század folyamán is találkozunk vele. A történészek szerint ennek az volt az oka, hogy a törvényhatóságok nem alkalmaztak elég szigorú büntetést a vétkesek ellen.

Alföldi cifraságok

A Kárpát-medence más területein sem volt túl hatékony a káromkodás elleni fellépés, főleg az alföldi tanyákon élők, valamint a kunok és Szeged népe járt elől a csúnya beszédben. Sokan ennek elterjedését összekötik a török hódoltságbeli viszonyokkal. A helyi rendeletek a fokozatosság elvét követték. Előírták, hogy akit káromkodáson kapnak, azt először meg kell vesszőzni, másodszorra pálcával kell megverni, harmadjára pedig ki kell végezni. Volt, ahol felakasztottak valakit ezért, de általában pénzbüntetést szabtak ki rá. Hiába parancsolták meg a hatóságok, hogy a lakosok kötelesek jelenteni a káromkodókat a hatóságoknál, de a bejelentések rendszerint elmaradtak.

OB