|
Az utolsó bálvány
alfahír 2014.05.11. 10:37
 Népmeséinkben sokszor olvashatunk kőből faragott kapubálványokról. A régi magyar ünnepi szokásokban is fontos szerepet játszott ez a különös építmény. Úgy tűnik, hogy őseink ehhez kapcsolták régi, kereszténység előtti hiedelmeket.
Bálvány átalakulása
Régen, még a kereszténység felvétele előtt, őseink nem a faluvégi temetőkbe jártak megemlékezni a holt családtagokról, hanem egy tágas helyen összegyűlve áldoztak őseik tiszteletére. Sok helyen szkíta módra bálványokat állítottak. Ezek a kereszténység elterjedése idején jelentősen átalakultak, hol feszületek kerültek helyére, hol pedig a kapufélfához társították a régi hiedelmeket, a kapu ugyanis két, a külső és a belső világ határán emelkedett. A kapufélfa gyakran szerepel a mondákban. Van, ahol emberi alakot öltöttek és kőből faragták ki, máshol csak emberi felsőtest vagy fej látszódott. Máshol csak emberi fejhez hasonló kapuformák terjedtek el.
Szentelmények nyomában
A régi öregek szentelt barkát és kenyeret tűztek a kapufélfára, hogy távol tartsák a természeti csapásokat, például a falvakban gyakran pusztító villámcsapást vagy a tűzvészt. Volt olyan, ahol szitát helyeztek a kapufélfára, ami távol tartotta a tüzet. Egyes területeken tűz esetén oldalánál fogva szitát forgattak kifelé fel és le. Ezzel akarták mérsékelni a károkat. A szita a táltoshit dobját helyettesítette. Karácsony böjtjén az asztalra helyezett szitával körbefutották a házat, hogy mágikus védelmet biztosítsanak a rossz erők ellen.
Rossz előjelek
A kapufélfához jó néhány babona kötődött. Annak hirtelen kidőlése közeli halált jelentett. Ha a családban meghalt valaki, akkor úgy próbálták megakadályozni az újabb halálesetet, hogy a temetés utáni kézmosóvizet a kapufélfára öntötték.
OB
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
