Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
menü
 
Ajánlott oldalak!

morvaikrisztina.hu

domonyi.aries.hu

Pro Hungaria

Betyársereg

HVIM

 
Pubicisztika
Pubicisztika : Becsókolás

Becsókolás

Radical Puzzle  2014.05.29. 09:06


A közhely megtestesül: ez a kép aztán valóban többet mond ezer szónál. Éppen a napokban járja be az internetet egy képsorozat, amelynek ez az egyik tagja, és mind azt ábrázolja, amit egyszerűen nem akarunk elhinni a szemünknek.

Olyan pápa ez, mint a többi?

Ne legyenek illúzióink, a történelem folyamán két évezred alatt mindenféle csibész, zsivány, linkóci és fura pápa is ült már Szent Péter trónusán. De amit most látunk, az vadonatúj.

Már rögtön a megválasztásakor hallottam olyan hangokat, hogy nicsak, ez itt egy zsidó. Az arcvonások alapján. Én konkrétan nem tudom eldönteni. Lehet, hogy az. A katolikus egyházban zsidó is lehet pap. Bezzeg a zsidóknál elképzelhetetlen és kerek perec tilos, hogy olyanból legyen rabbi, aki nem zsidónak született. Ki a toleráns, ki a kirekesztő, ki a rasszista?

De mint Szegedi Chanádnál, jelen esetben sem a származás a fő gond vele. Hanem amit művel.

Tudatában van annak, mit tesz? Milyen szimbolikus hordereje van ennek?

Minden bizonnyal. Persze hogy tudatában van. Ugyanúgy, mint ahogyan a fősodratú média is, amely mélységesen elhallgatja, eltitkolja ezt az eseményt és jelenetet. Legalábbis nálunk. Izraelben bezzeg mutogatják, a zsidók közt szépen terjed, a legnagyobb örömükre. Még egy skalp! Nem akármekkora.

Magától, önként, saját ötletből teszi? Nagyon valószínűtlen. Ezt megrendelték tőle. Képzeljük el azoknak a lelkivilágát, akik ilyet kérnek.

És képzeljük el a hatalmukat. Ehhez aztán valóban óriási hatalom kell. Csak úgy egymagában a pénz nem lenne elég. Egy mindent átitató totális hatalom kell hozzá. Azt a hatalmat pedig mi mindenre lehet még használni. Lényegében bármire. Mindenre. Világuralomra, szó szerint.

Eszünkbe jut az előző pápa lemondása. Évezredes hagyományt tört meg vele. Nyomós oka kellett legyen. Vagy egy ekkora hatalom intézte. Miért is mondott le Josef Ratzinger? Nem tudjuk. Nem kötötték az orrunkra. Volt egy hablaty, hogy idős már. De amikor megválasztották, ezt előre tudni lehetett. Az egészségi állapotának romlásáról sem hallottunk. Köszöni, megvan – öregesen, csendesen, de megvan. Akár még mindig pápa lehetne.

Kellett a helye. Valamilyen céllal. Annak a hatalomnak, amely akár a Római Katolikus Anyaszentegyház pápáját is képes cserélgetni. Kívülről.

Mindeközben konferenciázgatnak, és ezeknek a témája jééé, mi más – nyilván véletlenül –, mint a katolicizmus közelítése a zsidó valláshoz. Nem fordítva, hanem ebben a szereposztásban. Erdő Péter, a magyarországi katolikus egyház feje ezek során azt hangsúlyozza, hogy a zsidó vallás az „idősebb testvér”, meg hogy az igaz keresztény nem lehet antiszemita.

Miért kell úgy hangsúlyozni, hogy „idősebb” testvér? Ha már mindenképpen testvérnek akarja beállítani, akkor nem volna elég az, hogy testvér? Á, dehogy. Idősebb! A domináns. Ezt kell éreztetni.

Az ám, Erdő Péter.

Á, hagyjuk inkább...

Én már csak egyet nem értek. Hogy ezen képek láttán legkésőbb mostanra miért nem eszmél rá mindenki arra, hogy mi folyik körülöttünk világméretekben? Hogyan fordulhat elő, hogy sokak számára még mindig nem világos az ábra?

Még nincs hozzászólás.
 
Ajánlott videók

 
Ősi jelképeink és zászlóink

Ez a magyar címer.

Esztergom zászlója

A Fekete sereg zászlaja

Árpád-házi királyi zászló

Honfoglaláskori

fejedelmi zászló

Az Árpád-házi királyok

családi zászlaja

 

 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!