Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
menü
 
Ajánlott oldalak!

morvaikrisztina.hu

domonyi.aries.hu

Pro Hungaria

Betyársereg

HVIM

 
Politikusbűnözés
Politikusbűnözés : Rogán egy albumban szerepel Portikék grúz vevőjével

Rogán egy albumban szerepel Portikék grúz vevőjével

egyenlítő blog  2014.12.09. 18:54

Egy grúz testvérpár vásárolta meg Portik Tamás élettársától, Pápa Mariannétől azt a Károly körúti üzlethelyiséget, amely már több mint egy hete borzolja a kedélyeket. Az üzleten ötvenmilliót nyert Habony Árpád (nem vér szerinti) nagynénje. Az Egyenlítő most kiszúrta: Ugyanoda jár szórakozni a grúz vevő, ahol Rogán Antal is rendszeresen megjelenik, ez pedig a belvárosi Kiosk.


Kicsi a világ – tartja a mondás, még kisebb a város. Mi sem bizonyítja ezt jobban az a fotóalbum, amiben egyaránt szerepel Rogán Antal, illetve a 77-es születésű grúz, Mikhail Lokhvitskiy, aki vélhetően testvérével, magánszemélyként vásárolta meg a Károly körút 26. alatti üzlethelyiséget Pápa Marinnétől, Portik Tamás élettársától. 

Ez az album a Kiosk nevű vendéglátóipari egység Facebook-oldalán érhető el. A Kiosk Rogán korábbi kerületében, a Március 15. téren található. Nem lepődnénk meg, ha az egység megnyitásához Rogántól szereztek volna ingatlant. 

Amint arról az Egyenlítő is beszámolt, alig két hónapnyi bérlői jogviszony után vehette meg a belvárosi önkormányzattól az egykori Képcsarnok helyiségét az a Classic Immo Kft, amely Pápa Marianne, Portik Tamás élettársa, illetve Habony Árpád nem vérszerinti nagynénjének cége. A Cégiratok alapján lényegében erre az ügyletre jött létre a gazdasági társaság. A cég októberben bérlő, decemberben már tulajdonosa volt a 212 négyzetméteres utcafronti üzlethelyiségnek, amit mindössze 52 millió forintért kaparinthattak meg. Hét hónappal később viszont már 102 millióért vették meg grúz magánszemélyek, többek közt a Kiosk-albumban is felbukkanó Mikhail Lokhvitskiy.

És a képek (Grúz vevő a bal szélen):

gruzrogan1.jpg

és Rogán ugyanott, egy a grúzzal közös ismerőssel:

gruzrogan2.jpg

 
Ajánlott videók

 
Ősi jelképeink és zászlóink

Ez a magyar címer.

Esztergom zászlója

A Fekete sereg zászlaja

Árpád-házi királyi zászló

Honfoglaláskori

fejedelmi zászló

Az Árpád-házi királyok

családi zászlaja

 

 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!