Néhány nappal ezelőtt jelent meg a hír, hogy első fokon elítélték azokat a fiatalokat, akik tavaly decemberben megrongáltak négy köztéri menórát. Nem tudom, pontosan mit követtek el az ifjak, ezért tettüket nem tudom megítélni. Csupán az keltette fel az érdeklődésemet, hogy a még nem jogerős ítélet szerint a vádlottaknak el kell olvasniuk Fejtő Ferenc „Magyarság, zsidóság” című vaskos kötetét. Gondolom, olvasás után szellemi élményükről be is kell majd számolniuk a kijelölt pártfogónak. Tudjuk, történelmi tárgyú könyvek esetében nemcsak az a fontos, ami a műben szerepel. Ugyanilyen fontos, sőt talán fontosabb az, amit a könyv elhallgat. Elhatároztam hát, hogy az elítélt fiataloknak a magam szerény eszközeivel segítséget nyújtok. Nemcsak a Fejtő-kötet hibáira, tévedéseire hívom majd fel a figyelmet, hanem arra is, ami a műből kimaradt. Most csak egyetlen elhallgatott apróságról írok (részletesebben majd januárban térek vissza erre a témára). 2013 tavaszán Tormay Cécile nevétől volt hangos a sajtó. A fővárosi közgyűlés ugyanis úgy döntött, hogy közterületet nevez el az írónőről. Zsidó magánszemélyek és szervezetek azonnal tiltakoztak. Horovitz Tamás, a debreceni zsidó hitközség elnöke levelet írt Tarlós Istvánnak, a küldemény 2013. május 30-án a Mazsihisz honlapján is megjelent. Horovitz többek között ezt írta: Alapvető társadalmi és morális feladat, hogy Magyarországon ne lehessen olyan személyről közterületet elnevezni, aki támogatta a numerus clausus fennmaradását, és személyesen köszöntötte a fasiszta Mussolinit, jelezve ezzel a közvélemény számára egyértelmű állásfoglalását a fasizmus eszmeisége felé. Mások megnyilatkozásaiban is történt utalás arra, hogy 1932 őszén a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének küldöttsége tisztelgett a Duce előtt, s a köszöntő beszédet Tormay Cécile mondta. Máig ezt a beszédet idézik, lobogtatják annak igazolására, hogy az írónő mekkora fasiszta volt. Pedig abban az időben az egész magyar sajtó elismerően, sőt lelkesen írt Itália vezéréről. Lehet, hogy Horovitz Tamás és mazsihiszos elvbarátai ezt nem tudják, de ez az igazság.

Fejtő Ferenc könyvének 207. oldalán megemlékezik arról, hogy Magyarország 1927-ben barátsági szerződést kötött Olaszországgal. Bethlen István miniszterelnök és Benito Mussolini április elején írták alá a szerződést Rómában, s erről a jelentős eseményről minden hazai lap vezető helyen számolt be. Az Egyenlőség is, amelynek fejlécében ez olvasható: „A magyar zsidóság politikai hetilapja”. A lap a neológ zsidóság orgánuma volt, mai megfelelője a Mazsihisz kiadásában megjelenő Új Élet. Az Egyenlőség 1927. április 9-én megjelent számának címoldalán ez a cím virít: „Bethlen és Mussolini”. A terjedelmes írásból csak egy mondatot idézek: Ha a közvélemény nem tudná, úgy most elmondhatjuk itt, hogy az első szövetséget Mussolinivel mi magyar zsidók kötöttük négy évvel ezelőtt, mikor a Hittler-puccs (sic!) lehetetlenné tette, hogy diákjaink továbbra is megmaradjanak a délnémet egyetemeken. A húszas évek elején a zsidó diákokat a magyarországi zsidó vezetők kérésére Mussolini fogadta be. Ez volt tehát a Bethlen-féle szövetséget megelőző ószövetség, amelyre a zsidó hetilap 1927-ben annyira büszke volt. Az idézett cikkről részletesebben majd máskor írok, most ugorjunk inkább a következő évre. 1928 tavaszán olasz képviselők látogattak Magyarországra. Az Egyenlőség című zsidó hetilap címoldalon köszöntötte az illusztris vendégeket:

Köszönet Mussolininak!

Abból az alkalomból, hogy az olasz fascista képviselők Budapesten vannak, szükségesnek tartjuk, hogy e hasábokon külön is leszögezzük: mennyi hálával és köszönettel tartozik a magyar zsidóság Mussolininak. Az ő zseniális tekintete és államférfiúi belátása ismerte fel először Európában azt a nagy értéket, amelyet a numerus clausus által földönfutóvá tett magyar zsidó diákok képviselnek. Mussolini lángesze, szerető szíve és parancsszava nyitotta meg a mi bujdosó fiaink előtt az olaszországi egyetemeket. Ma Mussolini fascista államában háromszor annyi magyar zsidó diák tanul, mint a hazai zsidó egyetemeken és sok százan vannak azok a fiaink, akik elnyervén oklevelüket, megtelepedtek és ekszisztenciát (sic!) alapítottak a fascista állam jóindulatából Olaszországban. A magyar zsidóság hálájának és köszönetének akarunk szerény tolmácsai lenni akkor, amikor a nálunk időző olasz képviselőket szeretettel üdvözöljük. Kérjük őket, hassanak oda, hogy a fascista Olaszország továbbra is második otthona maradjon a magyar zsidó diákoknak és tolmácsolják köszönetünket a magyar zsidó ifjúság igaz barátjának, Olaszország nagynevű miniszterelnökének, Benito Mussolininek, ki bujdosóink ezreit mentette meg a pusztulástól. Sok-sok magyar zsidó szülő hálás szeretete tekint a nagy olasz Vezér felé. (Egyenlőség, 1928. április 21., 1. o.)

 Megérdemelte a Duce a köszönetet? Meg. Zsidó szemszögből nézve kétségtelenül megérdemelte. Nagy kérdés, hogy a honi zsidóság akkori háláját miért hallgatja el a mai zsidóság. Ami 1928-ban köszönetet érdemelt, ma már említésre sem méltó epizód? Mondhatja persze a Tormay Cécile nevétől megbokrosodó Horovitz Tamás, hogy az idézett szövegben nincs semmi kivetnivaló. A zsidó lap köszönete nem jelenti azt, hogy a hazai zsidóság, a zsidó vezetők szimpatizáltak volna a fasizmussal. Ez persze pehelykönnyű érv, de fogadjuk el, hiszen lovagias nemzet vagyunk. A zsidóság hálás nép, a szeretet népe, náluk például már ősidők óta működnek az emberszeretet különböző intézményei, én legalábbis ezt olvastam egy száz évvel ezelőtti cikkben: A Tan népe, az Egyisten nemzete még elnyomottságában is szervezte a gettókban az emberszeretet intézményeit, amikor más nemzetek nyereg alatt puhították a húst. (Zsidó Szemle 1917. december 14., 3. o.) Érthető tehát, hogy a többi, nyereg alatt húst puhító néppel ellentétben a Tan népe szinte perzselő szeretettel köszöntötte a zsidó ifjakon segítő Mussolinit. De történt azért más is.

1928 nyarán az Egyenlőség hosszú cikkben számolt be arról, hogy Mussolini fogadta a Padovában tanuló magyarországi zsidó diákok csoportját. A „Mussolini beszéde a páduai magyar diákokhoz” című cikk első feléből idézek: Az itteni fasiszta diákszervezet (Gruppo universitario fasiszta) vezetője, Menini a kormány megbízásából avval a felszólítással fordult hozzánk, hogy mi külföldi diákok alapítsunk egy fasiszta egyesületet. Ennek az legyen a célja, hogy mi is megismerkedjünk a fasizmus lényegével és ezáltal az olasz nemzet legsajátosabb szellemi mozgalmával. De szükséges ez azért is, hogy majd otthon, hazánkban a fasiszta eszméket általunk megismerhessék. Mi magyar zsidó diákok a legnagyobb készséggel teszünk eleget a kormány felszólításának. ((Egyenlőség, 1928. június 2., 2. o.) A cikk ezek után idézi Menini fasiszta ifivezér beszédének néhány mondatát, majd a cikkíró (Roboz László, „szigorló orvos, a padovai magyar zsidó diákok elnöke”) közli, hogy „megalakult a mi fasiszta egyesületünk”. Most, a holokauszt-emlékév alkonyán nem árt tudni, hogy magyarországi zsidó ifjak fasiszta szervezetet alapítottak Mussolini Olaszországában. Tormay ilyesmit nem tett, kedves Horovitz úr! Tormay ráadásul a saját lapjában sem tett semmit azért, hogy honfitársai a fasiszta eszméket általa megismerhessék. Bezzeg a Tan népe, a zsidó ifjak! Végezetül az említett cikk második feléből idézek egy hosszabb részt: Az olasz kormány néhány nappal ezelőtt megszervezte a páduai diákok római kirándulását. Ez a római kirándulás legteljesebb mértékben szimbólumává vált annak a meleg barátságnak, mely bennünket, magyar zsidó diákokat a fasiszta államhoz fűz. A páduai magyar diákok nagy serege néhány nappal ezelőtt utazott Rómába, hogy Mussolininál tisztelegjen. Az olasz államvasutak úgyszólván teljes szabadjegyet adtak nekik, a római pályaudvaron pedig egy 200 tagú diákküldöttség várta őket kalaplengetéssel és fasiszta üdvözléssel. Rómában vége-hossza nem volt az üdvözlésnek. A polgármester a Capitoliumban fogadta őket, majd az új Stadionban a fasiszta párt hivatalos vezetősége rendezett fogadtatást (sic!). Az üdvözlő beszédet itt Berkovics Miklós magyar zsidó diák tartotta gyönyörű olaszsággal. Mire Turati, a fasiszta párt főtitkára felelt, ki kijelentette, hogy tudja, milyen fényes eredménnyel tanulnak Páduában a külföldi diákok. A római egyetem rektora az egyetem aulájában rendezett tiszteletünkre reggelit, majd a diákok megjelentek testületileg Mussolini miniszterelnöknél. Mussolininak két magyar zsidó diák rózsacsokrot nyújtott át és erre az olasz diktátor a következő szavakat intézte a fiúkhoz: Én akartam, hogy idejöjjetek, mert meg akartalak ismerni benneteket. Kijelentem, hogy Olaszországnak nagy haszna van abból, hogy ti itt tanultok a mi földünkön. Igen fontosnak tartom ezt, mert evvel Olaszország barátokat szerez magának. De ti is boldogok lehettek fiaim, mert szemtanúi vagytok a fasiszta állam fölépítésének, mely egy új társadalmi és világrendnek veti meg az alapját. Továbbra is jó munkát és jó mulatást fiúk! Azt akarom, hogy Róma és Padova hatóságai és egyetemei továbbra is szeretettel fogadjanak benneteket és álljanak rendelkezéstekre. A magyar zsidó diákok kitörő evvivája fogadta Mussolini beszédét, ki ezután lefényképeztette magát a fiúkkal. Középen áll az olasz diktátor, a fasizmus vezéralakja és körülötte a magyar numerus clausus magyar zsidó diákjai. (Egyenlőség, i.h.) Az idézett mondat után olvassuk, hogy „a fényképet legközelebbi számunkban közöljük”. Így is történt. Az Egyenlőség következő lapszáma címoldalának alsó felét a történelmi nevezetességű fénykép tölti ki, fölötte Sándor Pál zsidó országgyűlési képviselő ódai emelkedettségű szövege olvasható. A képen sok-sok zsidó diák gyűrűjében látható a Duce. De még valami van a fényképen. Egy nagy asztal. Ennél az asztalnál írta alá egy évvel korábban a magyar és olasz kormányfő a barátsági szerződést, amelyre most a zsidó ifjak ütötték rá képletesen a maguk fasiszta pecsétjét. Vajon mi lett a sorsa ennek a nevezetes fényképnek? Horovitz Tamás úr helyében felkutatnám a zsidó levéltárat, s ha meglelném, kiakasztanám a hitközségi irodában. Mert ott a helye.

 Bistrán Demeter