Ősi ünnep nyomában

Február elejét már az ókorban is megünnepelték. A görög hagyomány a Föld anyjának, Démétér istennőnek szentelte ezt a napot, aki valószínűleg Kübele, kisázsiai Földistennő alakjából származott. Állítólag ezen a napon ragadta el Hádész, az alvilág ura az istennő gyönyörű lányát, Perszeponét. Az anya könyörgésére a vő végül megengedte, hogy felesége évente egyszer, február 2-án feljöhetett a felső világra, hogy anyjával találkozzon. Ezt az ősi termékenységi ünnepet megörökölték a rómaiak is, ők ezen a napon tavaszkezdő napra emlékeztek és fáklyás engesztelő körmenet során végiglátogatták a város bálványszobrait. Ezt a szokást átvették a keresztények, akik meghagyták az ősi tűzkultusz nyomait és égő fáklyákkal, illetve gyertyákkal tartottak körmenteket a városban, hogy a fény győzelmét hirdessék.

Középkori szokások

A gyertya megszentelése az asszonyi termékenységet, valamint a megújuló természetet jelképezi. Ezen a napon a templomban megszentelt gyertyát eleink nagy becsben tartották, azzal gyógyították a betegeket. Amikor nagy vihar söpört végig a falvakon, vagy villámlott, meggyújtották, hogy a szent láng oltalmazza őket. A középkori Pray-kódex tanúsága szerint a magyarok ezen a napon először a tüzet áldották meg, majd ennél a szentelt tűznél gyújtották meg azután a gyertyákat. Elképzelhető, hogy ebben a szertartásban az ősi magyar szokás őrződött meg, a tűz Nimród óta fontos szerepet kap eleink életében. A kaukázusi magyarokról értekező muszlim források egyenesen tűzimádónak tartották őseinket.

Időjós nap

A gyertyaszentelés napjához egy nagyon elterjedt időjóslás kapcsolódik. Ezen a napon a téli álmából felébredő medve kijön a barlangjából. Ha napos időt talál és meglátja a saját árnyékát, akkor visszabújik, ami azt jelenti, hogy még hosszú tél vár még ránk. Szegeden megfigyelték, hogyha szenteléskor nem alszik el a gyertya, akkor jó méztermés lesz. Máshol a kaptárokat takarították ki a bőséges termés reményében. Sok helyen a megszentelt gyertyákkal megveregették a gyümölcsfákat is, hogy bő termést hozzanak.

Gyógyító szalagok

Délvidéken úgy tartották, hogyha a szentelt gyertya egy kis darabját a kisgyermek nyelve alá helyezik, akkor hamar megtanul beszélni. Máshol nemcsak gyertyákat, hanem piros, fehér és fekete madzagokat sodortak össze és azt is megszenteltették a gyertyákkal együtt és azt otthon a gyermek nyakára kötötték. Ennek betegség távoltartó hatást tulajdonítottak. Volt olyan vidék, ahol csak egy napig hordta a gyermek a gyógyító szalagot, máshol az első égzengésig viselte, de előfordult, hogy egészen nagyszombatig hordták, és csak a böjt végén égették el.  A gyógyító szalagok használata a táltos hitben gyökerezik, ahol bajelhárítás és áldás célját szolgálják.