A 325 igennel, 5 nem szavazattal és 14 tartózkodással elfogadott Lisszaboni szerződés, amely módosítja az Európai Unióról szóló és az Európai Közösséget létrehozó alapszerződéseket, nem kevesebbről szól, mint Magyarország független államiságának a tényleges feladásáról, az egyenjogúság és mellérendeltség alapján működő nemzetek Európája helyébe nemzetek feletti, föderatív birodalmi állami struktúra létrehozásáról, és e birodalmon belül is az Európai Központi Bank diktátori jellegű különleges hatalommal való felruházásáról. Az a sejtésünk, hogy azért került sor a demokrácia legalapvetőbb normái megkerülésével - a választópolgárok háta mögött - e fontos nemzetközi szerződés elsietett ratifikálására, mert a nemzetközi pénzvilág szolgálatában álló politikai érdekcsoportok nem akarták, hogy a magyar társadalom megértse, miről is született valójában döntés.

Miért kellett volna érdemi vitát tartani a Lisszaboni szerződésről?

Elsősorban azért, mert ez a szerződés - figyelembe véve az európai integrációs folyamat egész történetét - a legjelentősebb változtatásokat hajtja végre az Európai Unió szerkezeti felépítésében, működési rendjében és politikai döntés hozatalának az alakításában. Legalább 15 nyomós érvet tudunk felsorolni amellett, hogy a magyar országgyűlés képviselőinek miért kellett volna alapos vitát tartaniuk erről a sorsfordító nemzetközi szerződésről.

A nemzetközi pénz és korporációs oligarchia érdekeit felvállaló politikusok Brüsszelben és másutt természetesen üdvözölték, hogy a Lisszaboni megállapodás létrejött, és így véget vetett annak az immár két és fél éve tartó bizonytalanságnak, amely az EU alkotmányos szerződésének a franciaországi és hollandiai elutasítása nyomán alakult ki. A Lisszaboni Szerződés, amely más csomagolásban ugyan, de pontosan azt tartalmazza, amit az elutasított alkotmányos szerződés, az Európai Unió birodalmi állammá való átalakítását szorgalmazó érdekcsoportok számára azért megnyugtató, mert lehetővé teszi az uniós intézmények átláthatóbb, hatékonyabb, és számukra kiszámíthatóbb működését. Úgy vélik, hogy egy föderatív állammá átalakított Európai Birodalom, az új Római Birodalom, hatékonyabban képes kezelni a globális kihívásokat, köztük kiéleződött gazdasági versenyt, a felmelegedéssel járó problémákat, mint a konföderációként működő Nemzetek Európája, a jelenlegi Európai Unió, és nagyobb figyelmet tud fordítani a regionális válságok megelőzésére is.

Az újra csomagolásra azért vállalkoztak a nemzetközi pénzvilágnak elkötelezett Európai Unió-s döntéshozók, mert ezzel a formai megoldással számos tagállamban ki lehet kerülni - a demokrácia megszégyenítésével - az állampolgárok véleményének a kikérését. A pénzoligarchia szolgálatára szegődött politikusok számára ez kényelmes megoldás. Tisztában vannak azzal, hogy több tagországban is az Európai Unió nemzetek feletti birodalmi állammá történő átalakítása nem kapná meg a többségi támogatást, és ezért a népszavazás kiküszöbölendő kockázat. Ezt álszent képmutatással úgy is lehet magyarázni, hogy a közvetlen demokrácia, azaz a népszavazás, csak akkor lehet hatékony, ha az eldöntésre előterjesztett kérdésekre el lehet várni a választóktól a hozzáértő választ. Egy több száz oldalas nehéz jogi, közgazdasági, politikai szöveg esetében, amely tartozékaival háromezer oldalt tesz ki, aligha lehet elvárni, hogy a választók megfelelően eligazodhassanak, és érdemben dönthessenek. Úgy látszik, hogy tartalmi tájékozódás nélkül csak a magyar országgyűlés képviselői alkalmasak a legrövidebb időn belül is jó döntést hozni. Erre a virtuóz teljesítményre más nem képes.

Itt csak annyit jegyzünk meg, hogy a legbonyolultabb kérdéseket is lehet a lényegre szorítkozva közérthetően elmagyarázni úgy, hogy azt az átlag választópolgár is megérthesse. Ebből a meggyőződésből indulnak ki a brit parlament, a Westminster képviselői, akik komoly erőfeszítéseket tesznek, hogy Nagy Britanniában népszavazáson nyilváníthasson véleményt a lakosság arról, hogy kész-e történelmi alkotmányát egy nemzetek feletti birodalom bürokráciája érdekében feláldozni, és elfogadni, hogy ezentúl a legfontosabb kérdésekben ne az általa választott és neki politikai felelősséggel tartozó képviselők döntsenek, hanem politikai felelősséggel nem tartozó, felelősségre nem vonható, nemzetek feletti hatalmi struktúrák bürokratái. Nagy Britanniában még csak beindult az a küzdelem, amelynek célja a népszavazás megtartása, hiszen mind a Tony Blair, mind, pedig a Gordon Brown kormánya ígéretet tett az Egyesült Királyság lakóinak, hogy az Európai Unió alkotmányos szerződéséről népszavazást fog tartani. Mivel pedig a Lisszaboni Szerződés tartalmilag teljesen megegyezik az Európai Unió megbukott alkotmányos szerződésével, ezért a népszavazást a Lisszaboni Szerződésről is meg kellene tartani. Írországban annyiban jobb a helyzet, hogy az Ír köztársaság alkotmánya kötelezővé teszi az alkotmány módosításával járó minden kérdésben a népszavazás tartását. (Úgy látszik, hogy az ír nép sokkal okosabb, mint a magyar, mert nekik el lehet magyarázni: miről szól az EU-Reformszerződés, és képesek is az érdekeiknek megfelelő döntés meghozatalára. De az is lehet, hogy az ír politikusok jobbak, mert értik a módját, hogy bonyolult információkat is közérthetően adjanak át.)

Első észrevételünk a Lisszaboni Szerződés kapcsán: tisztességtelennek tartjuk az Európai Unió döntéshozói részéről azt, hogy egy demokratikus választással elutasított alkotmányos szerződést hasonló tartalommal, de eltérő formában ismét előterjesztenek, vagyis a dánokkal szemben korábban alkalmazott antidemokratikus technikákhoz nyúlnak, amely "demokratikus zaklatás" néven vált ismertté a szakirodalomban. Ennek lényege az, hogy a pénz- és korporációs-oligarchia kiszolgálói addig és annyiszor szavaztatják meg a polgárokat, amíg azok végül is el nem fogadják a nemzetek feletti hatalmi struktúrák igényeit. A Lisszaboni Szerződés tehát semmi egyéb, mint a demokratikus zaklatás szégyenteljes alkalmazása immáron 27 európai állam választópolgáraival szemben.

Második észrevételünk arra vonatkozik, hogy a Lisszaboni Szerződés 46. cikkelye szerint az Unió jogi személy. Ez alapvetően átalakítja az európai integráció belső kapcsolatait, mert amit eddig a tagállamok együttesen eldönthettek, vagyis a demokratikusan választott kormányzatok hatáskörébe tartozott, azt most a nemzetek feletti jogi személyiséggel rendelkező struktúra a saját hatáskörében is eldöntheti. A jogi személlyé átalakult birodalmi bürokrácia úgy mozoghat a nemzetközi kapcsolatok rendszerében, mintha külön állam lenne, mintha megalakult volna Európai Egyesült Államok. Ennek megfelelően saját diplomáciai kara lehet, ugyanúgy, mint az Amerikai Egyesült Államoknak, nemzetközi szerződéseket köthet, beleértve a nemzetközi kereskedelmi megállapodásokat; meglévő nemzetközi szerződéseket beiktathat saját jogszabályai közé, és külön helyet is igényelhet magának az Egyesült Nemzetekben, valamint annak irányító szerveiben, így a Biztonsági Tanácsban is.

Harmadik észrevételem: A Lisszaboni Szerződés 9. cikkelye az, amelyik kimondja, hogy az Európai Unió Tanácsa, amely eddig a tagállamok miniszterelnökeiből, és külügyminisztereiből állt, tehát kormányközi testület volt, most uniós intézménnyé, nemzetek feletti birodalmi kormányzati testületté alakul át. Egy ilyen Tanács többé nem az egyes tagállamok választópolgárainak az érdekeit képviseli, ahogyan az egyes állam-és kormányfők felelősséggel tartoznak saját parlamentjüknek és lakosságuknak. Ez a Tanács már csak a nemzetek feletti birodalmi érdekeket, értékeket és célokat érvényesíti. Ezeket az értékeket, célokat és érdekeket nem a választópolgárok akarata határozza meg, amelyet választásokon juttatnak kifejezésre, hanem a tekintélyuralmi birodalommá átalakult Európai Unió meglévő és a jövőben elfogadásra kerülő jogszabályai.

Negyedik ok, amiért a magyar országgyűlés tagjainak vitát kellett volna rendezniük a parlamentben az, hogy a Lisszaboni Szerződés 9. cikkelye megszünteti az egyes tagállamoknak azt a jogát, hogy automatikusan kijelölhessenek a Brüsszeli Bizottságba egy Európai Uniós biztost. A hivatkozott cikkely megerősíti a Bizottság függetlenségét. Előírja, hogy a Bizottság és annak tagjai nem kérhetnek és nem fogadhatnak el egyetlen tagállam kormányától vagy más intézménytől, testülettől és hivataltól semmiféle instrukciót, utasítást, iránymutatást. Minthogy a Bizottság felelős az Európai Unió jogszabálytervezeteinek az elkészítéséért, és ő rendelkezik a kezdeményezési jogkörrel, a teljes függetlenség a politikai felelősséggel tartozó és demokratikusan megválasztott tagállami kormányoktól, azt jelenti, hogy a Bizottság teljesen elszakadt minden választott testülettől, legyen az nemzetállami szintű, vagy nemzetek feletti szinthez tartozó. A Bizottság tehát többé nem beszámoltatható, és tetteiért nem számon kérhető.

Itt most csak megjegyezzük, hogy informálisan több olyan oligarchikus szervezet is működik már, mint például az 1983-ban létesült "European Roundtable of Businessman" (ERT), amely a nemzetközi pénz és korporációs oligarchia legmagasabb rangú irányítóit tömöríti, kifejezetten abból a célból, hogy az érdemi stratégiát kidolgozzák az Európai Unió formális irányító szervei számára, és azt velük végre is hajtassák. Az ERT ilyen irányú tevékenységéről számol be Keith Richardson "Big Business and the European Agenda" 'Az üzleti világ és az európai célkitűzések" című munkájában, amely 2000-ben jelent meg a University of Sussex kiadásában. Keith Richardson, mint az ERT titkárságának az irányítója, értékes tájékoztatást nyújt arról, hogy a nemzetközi pénz- és korporációs-oligarchia, hogyan irányítja az Európai Uniót saját stratégiájának megfelelően alibiként fenntartva a demokrácia látszatát. Keith Richardson fontos megállapításaira a továbbiakban visszatérünk.

Ötödikként arra hívjuk fel a magyar országgyűlés képviselőinek a figyelmét, (akiknek a ratifikálás előtt e problémának az átgondolására sem volt idejük), hogy a Lisszaboni Szerződés az Európai Unió birodalmi struktúráit feljogosítsa arra, hogy saját szerződéseiket kiegészítsék, módosítsák anélkül, hogy e célból kormányközi tanácskozást tartanának, és kötelezve lennének új szerződés kötésére, illetve arra, hogy ezeket az új szerződéseket és szerződésmódosításokat a tagállamokkal ratifikáltassák. A Lisszaboni Szerződés előtt az EU szerződések módosítása csak a tagállamok kormányainak a hozzájárulásával volt lehetséges. (Írország esetében, pedig az egész lakosság részvétele kötelező a döntéshozatali folyamatban.) Az Európai Tanács egyhangú döntéssel most már kiegészítheti a szerződéseket, és többé nincs szükség ratifikációs eljárásra. Ez azt is jelenti, hogy a jövőben alapvetően módosítani lehet a hatalmi és igazgatási struktúrákat, az eljárásokat és hatásköröket, anélkül hogy az Európai Uniónak népszavazást kellene tartania ezekről a változtatásokról.

Hatodikként arra kívánjuk felhívni a figyelmet, hogy a Lisszaboni Szerződés tartalmaz nyolc új cikkelyt, amely lehetővé teszi az Európai Tanács számára olyan új hatáskörök gyakorlását, amelyek eddig nem álltak a rendelkezésükre. Ezek közé tartozik a birodalmi szintű közös kül- és biztonságpolitika, amelyet most már nem egyhangúlag kell gyakorolni, hanem elégséges hozzá a minősített többség. Ez érvényes a büntetőjog birodalmi egységesítésére, amely túllép a büntetőjog és büntető-eljárásjog eddigi harmonizációján. Az új rendelkezések kibővítik az Európai Tanács hatáskörét egy Európai Uniós államügyészség létrehozásával, amelynek élén a "European Public Prosecutor", vagyis az Európai Ügyész állna.

Hetedikként kiemeljük, hogy az Lisszaboni Szerződés 105 hatáskört von el a tagállamok hatásköréből és helyez át birodalmi szintre. Ezek közé tarozik a kül-, a biztonság- és a védelmi politika, a kereskedelem, az igazságszolgáltatás irányítása, valamint a gazdaságpolitika. A magyar választókat érdekelték volna azok az érvek, amelyek alátámasztják, hogy ezt a 105 hatáskört miért célszerű nemzetállami hatáskörből Európai Uniós hatáskörbe átadni. Ez ugyanis a legnagyobb hatásköri kibővítés a tagállamok hátrányára az európai integrációs folyamat és az Európai Unió egész történelmében. A tömegtájékoztatási intézmények munkatársainak feladata lett volna, hogy pótolják ezt a tájékoztatást a magyar társadalom számára, hamár a választott képviselők ezt a kötelezettségüket nem teljesítették.

Nyolcadik ok, amiért szükség lett volna egy érdemi parlamenti politikára az, hogy 68 kérdéskörben az egyhangú döntéshozatal helyébe a minősített többség lép az Európa Tanács keretében. Ez azt jelenti, hogy a kisebb méretű, és kisebb érdekérvényesítő erővel rendelkező tagállamok kevésbé lesznek képesek választóiktól kapott megbízatásuknak megfelelően a nemzeti érdekeket képviselni a Tanácsban. A konszenzuson alapuló döntéshozatal megkövetelte a kisállamok egyetértését is, és így azok nagyobb befolyást tudtak gyakorolni. 68 területen ez a lehetőségük megszűnik.

Kilencedikként kiemeljük azokat a jelentős eljárási változtatásokat, amelyeket a Lisszaboni Szerződés tartalmaz, de szándékosan homályban tart. A reformszerződés felsorolja a két létező alapszerződés bonyolult kiegészítését, azzal a nyilvánvaló hátsó gondolattal, hogy igen kevesen fognak ezeknek utánanézni, és ennek megfelelően az ezzel kapcsolatos viták elmaradnak. Az átláthatóság és világosság alapvető követelmény minden ilyen fontos nemzetközi szerződés esetében. Ilyen világos áttekintés hiányában valóban nem várható el az átlag választópolgártól, hogy kellő felkészültséggel dönthessen.

A tizedik észrevétel is közérdeklődésre tarthat számot. A Lisszaboni Szerződés megerősíti a gazdaságpolitikának azt az egyoldalú irányát, amely aláássa az állam által nyújtott közösségi szolgáltatásokat és a munkavállalók jogait. Az Európai Unió alapszerződései, és a Lisszaboni Megállapodás nem tesz említést a közjó érdekében álló közszolgáltatásokról. Ehelyett a szerződéseket két csoportra osztja fel. Egyrészt olyan szolgáltatásokra, amely az általános gazdasági érdeket képviselik (Services of General Economic Interest), és olyan szolgáltatásokra, amelyek viszont az általános érdek szolgálatában állnak (Services of General Interest). Ha pontosan meghatároznák, hogy mi minősül ez utóbbinak, akkor talán eligazodhatnánk ezen a megkülönböztetésen.

A jelenleg érvényes Európai Bírósági eseti döntések értelmében az minősül gazdasági tevékenységnek, amely piacon forgalmazható javakat és szolgáltatásokat állít elő. Egy ilyen meghatározás értelmében valamennyi közszolgáltatás is beilleszthető az általános gazdasági érdek kategóriájába, és sokkal kevésbé sorolható az általános érdeket kielégítő szolgáltatások kategóriájába. A Lisszaboni Szerződés 16. cikkelye új gazdasági és pénzügyi feltételeket csatol az általános gazdasági érdeket kielégítő szolgáltatásokhoz. Ez azért érdekes például magyar vonatkozásban, mert az olyan közszolgáltatások, mint a szolidaritás alapú, közös kockázat viselésen alapuló társadalombiztosítás, s benne az egybiztosítós, de többpénztáras egészségügyi ellátás, továbbá a közszolgáltatásként nyújtott iskolai képzés, könnyen átsorolható a piaci kategóriába, és átalakítható nyereségérdekelt, profitorientált privát üzleti vállalkozássá.

A Lisszaboni szerződés 6-os számú jegyzőkönyve előírja, hogy az Európai Uniónak szavatolnia kell a verseny tisztaságát, torzításmentességét. Ez a rendelkezés felhatalmazza az Európai Uniót, hogy a közszolgáltatásokkal kapcsolatban is eltávolítson minden versenyt akadályozó szabályozást és rendelkezést. Melyek lehetnek ezek? Ide sorolható az állami támogatás, a közfinanszírozás, a piac védelme, az egészségügyi ellátás közszolgáltatásként való megtartása, a környezetvédelem, a munkavállalók jogainak a biztosítása, valamint az ún. "állami monopóliumok". Ha az Európai Unió mindezt eltávolíthatja az egyes tagállamok jogrendszeréből, az gyakorlatilag a szociális piacgazdaság és a jóléti állam maradványainak a felszámolását jelenti, és véget vet az európai kultúra csúcsteljesítményének bizonyult szociális piacgazdaságnak, és a jóléti állam modelljének. Helyébe a nemzetközi pénztőke kívánságai kerülnek, a teljes liberalizáció, dereguláció és a privatizáció, a protekcionizmus minden fajtájának a felszámolásával. Egyes szociáldemokrata politikusok azt hangsúlyozzák, hogy a Lisszaboni Szerződés 9. jegyzőkönyve kiveszi a közszolgáltatásokat e szabályok alól. Mivel azonban az általános érdekű szolgáltatások nincsenek pontosan meghatározva, ezért valójában a közszolgáltatások sincsenek kivéve a tőke korlátlan szabadságát biztosító rendelkezések alól.

A tizenegyedik észrevételünk az, hogy a 2/2 cikkely az Európai Unió történetében első ízben az árak szilárdságának a védelmét is célkitűzésként jelöli meg. Az infláció mérséklése valóban fontos közérdek. Ha azonban az árstabilitást arra használják, hogy korlátozzák vele az egyes tagállamok fontos közcélokat szolgáló kiadásait, vagy csökkentsék a tagállamok költségvetéseinek a deficitjét, akkor bizonyíthatóan már negatív hatást gyakorolhat az egyes tagállamok gazdasági és társadalmi életére. Ha az árstabilitás megőrzése konfliktusba kerül olyan fontos közérdekkel, mint a teljes foglalkoztatottság vagy a társadalmi haladás, akkor az európai bíróság hatáskörébe tartozik eldönteni, melyik cél élvez elsőbbséget. A demokrácia deficitet az jeleneti, hogy a kinevezett, felelősségre nem vonható Bíróság dönt a demokratikusan választott és politikai felelősséggel tartozó tagállami kormányok és törvényhozói testületek helyett.

Tizenkettedik észrevételünk az, hogy a Lisszaboni Szerződés 10-től 28-ig terjedő cikkelyei lényegesen megnövelik az Európai Unió ellenőrzését az egyes tagállamok kül-, biztonsági- és védelmi politikája felett, ezt nemzetek feletti hatáskörbe vonja. Ennek, pedig nyilvánvaló célja az EU, mint nemzetek feletti állami struktúra katonai erejének a megnövelése, és így világpolitikai súlyának erősítése. Az új szabályozás értelmében a külpolitikával, biztonságpolitikával és védelmi politikával kapcsolatos döntéseket egyhangúlag kell meghozni, a 17. cikkely azonban lehetővé teszi az Európa Tanács számára azt is, hogy minősített többséggel határozzon kül- és biztonságpolitikai kérdésekben. Mindez azt jelzi, hogy megkezdődött a kül-, a biztonsági és a védelmi politikai hatáskörök átcsoportosítása az Európai Unió nemzetek feletti bürokráciájához. A 28. cikkely szerint a tagállamoknak fejleszteniük kell védelmi képességeiket. E cél érdekében külön alap létesül, és olyan eljárásokat vezetnek be, amelyek szavatolják a védelmi célokra fordítandó források gyors szétosztását. Mindez együtt jár azzal, hogy a tagállamoknak lényegesen növelniük kell az Európai Unió közös fegyverkezéséhez a hozzájárulásukat.

A 28-as cikkely tartalmazza azt is, hogy az Európai Unió közös biztonsági és védelmi politikáját összhangba kell hozni az Észak Atlanti Szerződés Szervezetével, azaz a NATO-val szemben vállalt kötelezettségekkel. Ez továbbra is fenntartja azt a helyzetet, hogy a NATO-ban elsöprő fölénnyel rendelkező Egyesült Államok akarata érvényesüljön, és az Európai Unió megnövekedett fegyveres erejével hatékonyabban támogassa azt a szuperhatalmi politikát, amelyet az Egyesült Államok a felette is hegemóniát gyakorló globális pénzimpérium érdekében folytat. Ez megerősíti azt, hogy az Európai Unió nem más, mint a világ hegemóniát megszerzett pénzügyi hálózatok kiszolgálója, a tervbe vett egy központból irányított világrendszer, egy lehetséges Globális Unió földrésznyi régiója. Mindezeket a kérdéseket nemcsak a magyar országgyűlésben kellett volna részletesen megvitatni, de a magyar társadalom széles köreinek a bevonásával közéleti vita tárgyává is kellett volna tenni, hogy minél több magyar polgár értse meg azokat a nagy horderejű változásokat, amelyekre a Lisszaboni Szerződés nyomán sor került és kerül.

A tizenharmadik észrevétel az, hogy a Lisszaboni Szerződés nem foglalkozik megfelelően az éghajlatváltozással és a nyomában járó fontos feladatokkal. Mindössze annyit említ, hogy az Európai Unió támogatja a környezetvédelmi problémákkal való regionális és világszintű foglalkozást, különösen a felmelegedéssel és éghajlatváltozással kapcsolatos problémák megoldását. Tekintve a kérdés súlyosságát mindez csak jelképesnek tekinthető, és egyáltalán nem növeli az Európai Uniónak e fontos feladatkörben a hatáskörét, ugyanis a jelenlegi szerződések is lehetővé teszik a környezetvédelemmel kapcsolatos feladatok ilyen szintű megközelítését.

Tizennegyedikként az országgyűlés tagjainak alaposan meg kellett volna vitatniuk a Lisszaboni Szerződésnek azokat az új rendelkezéseit, amelyek kizárólagos hatásköröket biztosítanak a kereskedelmi politika terén az Európai Unió transznacionális bürokráciájának. Ezek közül is kiemelkedik az, hogy nemzetközi tárgyalásokat folytathat, és megállapodásokat köthet kereskedelmi kérdésekben. A 10a cikkely hangsúlyozza, hogy az Európai Unió a korlátozások teljes megszüntetésére törekszik a nemzetközi kereskedelemben, és ez az egyik vezérelve az Európai Unióhoz nem tartozó országokkal kapcsolatos politikájában. Az Európai Unió jelenleg is arra törekszik, hogy a "fejlődő országok" megszűntessék a "határokon túlmenő ellenőrzést", vagyis hogy lazítsanak az ellenőrzéseken, korlátozásokon, a környezetvédelmi előírásokon, a munkavállalók jogait védő szabályokon, tekintet nélkül arra, hogy milyen következményekkel jár e védelmi szabályok eltávolítása. Már első látásra is jelentős visszalépésnek tekinthetők ezek a rendelkezések, a világméretű szegénység és egyenlőtlenség elleni küzdelemben. Itt említhetjük meg a Lisszaboni Szerződésnek az a nukleáris energia békés felhasználásával kapcsolatos rendelkezését. A 12. jegyzőkönyv szerint az Európai Atomenergiai Bizottság, EURATOM, tevékenységét változatlanul támogatni kell. E szervezet célja a nukleáris energia felhasználásának elősegítése. Jó lenne tudni, hogy az Európai Unió tagállamaiban végülis kívánatos-e az új atomerőművek építése vagy se? Az Európai Unió egyik alapító országában, Franciaországban 58 atomerőmű működik. Ezzel szemben Németországban már a 80-as évek végén és az 1990-es évek végén épült csúcstechnológiájú atomerőművek sem kezdhették meg a működésüket. Az Európai Unióhoz csatlakozott kelet-európai országok szovjet típusú atomerőműveiből, pedig többet már a belépés feltételeként le kellett állítani.

Tizenötödik ok, amiért érdemi vitát kellett volna tartani a magyar országgyűlésben, annak az elemzése, hogy a Lisszaboni Szerződés valóban hatékonyabbá és demokratikusabbá teszi-e az Európai Uniót? A Lisszaboni Szerződés mellett érvelők arra hivatkoznak, hogy ez a reformszerződés több hatáskört biztosít a tagállamok nemzeti parlamentjeinek, és az állampolgároknak nagyobb beleszólást, emberi jogaiknak, valamint politikai szabadságjogaiknak, pedig hatékonyabb védelmet biztosít. Arra hivatkoznak, hogy a 27 tagúvá növekedett Unió a jelenlegi szervezeti felépítéssel és hatásköri megosztással már nem képes megfelelően működni. Ezekkel az érvekkel az a probléma, hogy ténylegesen az ellenkezőjük az igaz. A Lisszaboni Szerződés a tagállamok nemzeti törvényhozásainak és az állampolgároknak csak látszólag biztosít többletjogokat. Ezeket teljesen semlegesítik, illetve felhígítják azok a szabályok, amelyek fontos hatásköröket vonnak el tagállamoktól, átadva azokat az Unió nemzetek feletti intézményeinek. Az emberi jogokra vonatkozó rendelkezések nem bővültek, és az alapvető emberi jogokra vonatkozó nemzetközi szerződések alkalmazását is erőteljesen korlátozzák az Európai Unió szabályai. Ami a bővítést illeti, azt tapasztalhattuk, hogy az Európai Unió képes volt nagyobb válság nélkül működni, és az Európai Uniónak a működésképtelenségére hivatkozás nem egyéb, mint a figyelemelterelés arról, hogy milyen lényegbevágó hatásköri átcsoportosításokra került sor a reformszerződés nyomán a tagállamoktól az Uniós szervek irányába.

Születőben az Európa szuperkorporáció

A ratifikálás alatt álló új Európai Unió valójában egy transznacionális szuper-korporáció lesz. Ennek az Európa Korporációnak legfelső szintű irányítói a nemzetközi pénz és korporációs oligarchia vezérkarát alkotó szupergazdag nemzetközi bankárok. Ők az "Európa Korporáció Projekt" megrendelői és tényleges létrehozói. A legfelsőbb irányítást is ők végzik. A "European Round Table of Industrialists" elnevezésű, 45 európai központú világcég legfelső vezetőiből álló, feladatkijelölő és irányító testület segítségével. E rendkívül befolyásos pénzügyi és gazdasági oligarcha testület hozza meg a legfontosabb döntéseket, amelyeket a továbbra is Európai Uniónak nevezett "Európa Korporáció" - a transznacionális birodalmi Európa - testületeinek engedelmesen végre kell hajtaniuk. Az Európa Korporáció második irányítási szintjén a kizárólag neki felelős Európai Központi Bank a meghatározó intézmény, de mint egy nagy korporáció esetében is, az igazgatóság szerepét több intézmény is ellátja, úgy mint a Bizottság, az Európai Tanács és a Tanács. Az Európai Unió Bíróságának olyan szerepe van, mint a világcégek vitáiban döntő választott-bíróságoknak. A számvevőszék, pedig a korporációk esetében is alkalmazott auditáló intézmények funkcióját tölti be.

A korporációs struktúra irányításának harmadik szintjén a menedzserek foglalnak helyet, ők a felelősek a korporációs vállalatbirodalom napi irányításáért, az Európa Korporáció menedzsereinek azok a magasan képzett, több nyelvet beszélő és keményen dolgozó EU bürokraták, szakemberek, specialisták felelnek meg, akik a pénzimpérium Európa Projektéhez nap-nap után hozzáadják tehetségüket, szervezési képességüket, és ellátják a korporációs birodalom ügyvezetőinek a feladatkörét. Az Európai Parlament szerepe ebben a korporációs struktúrában PR igényeket, azaz közönség-kapcsolati feladatokat elégít ki. Az a rendeltetése, hogy egy alapvetően tekintélyuralmi és diktatórikus nemzetek feletti struktúrának a demokratikus látszatot kölcsönző kulisszája legyen. Az Európai Parlament ennek az alibi szerepkörnek meg is felel azzal, hogy csupán olyan vitaklub, amelynek legfeljebb ajánlások megtételére van hatásköre.

Arra, hogy az Európai Korporációt konkrétan hogyan irányítja egy demokratikus legitimitással nem rendelkező oligarchikus magántestület, még részletesen visszatérünk.

Miként lett szuperkorporáció az Európai Unió?

Vegyül közelebbről szemügyre azt a tíz legfontosabb változást, amely Transznacionális Korporációvá alakította azt az európai integrációt:

I. A Lisszaboni Szerződés jogi státuszát tekintve egy teljesen új Európai Unió. Ténylegesen egy nemzetek feletti, birodalmi állam jött létre vele az európai földrészen. A Lisszaboni Szerződés ebből a szempontból teljesen megegyezik azzal az európai alkotmánnyal, amelyet 2005-ben a francia és holland polgárok elutasítottak. Formailag két már létező szerződést módosít. Az egyik a Szerződés az Európai Unióról (Treaty on European Union, TEU), a másik az Európai Közösség létesítéséről szóló szerződés (Treaty Establishing The European Community, TEC). Ez utóbbit átnevezték az Unió működéséről szóló szerződésnek (Treaty on the Functioning of the Union, TFU). Ez a két módosított szerződés valójában alkotmányt alkot, csak éppen nem nevezik annak. A világ pénzimpérium vezérkara, amely az Európa Korporáció kezdeményezője, a 2005 évi kudarc után úgy döntött, hogy kellően álcázva kényszeríti rá saját alkotmányát Európa népeire. A Lisszaboni Szerződés Uniója teljesen új nemzetközi képződmény ahhoz az EU-hoz képest, amelynek a 27 tagállam eddig a tagja volt.

II. A Lisszaboni Szerződés ezt a teljesen új Európai Uniót felhatalmazza, hogy államként kössön szerződést más államokkal és azok polgáraival. Ennek a megállapításnak a hordereje akkor válik világossá, ha értjük, hogy a jelenlegi Európai Unió nem alkot külön államot. A ratifikációs folyamat befejeződéséig az EU nem jogi személy, nem is korporációs struktúra a saját jogán. A jelenlegi jogi szabályozás szerint az Európai Unió két, egymástól jól elkülönített különböző hatásköri szabályozás szerint működik. Egyes kérdésekben a nemzetállamok feletti szabályozás érvényesül, más vonatkozásban, pedig a nemzetállamok együttműködésén alapuló kormányközi szabályozás. Ehhez az utóbbihoz tartozik a külpolitika, a belpolitika és a bíróságok, vagyis az igazságszolgáltatás működése. A kormányközi együttműködés az egyenjogúság elve szerint működik, megőrizve minden tagállamnak a szuverenitását mindazokon a területeken, ahol a nemzetek feletti Uniós jogszabályok nem érvényesek.

A Lisszaboni Szerződés lényegesen megváltoztatja ezt a helyzetet, miközben változatlanul fenntartja az Unió elnevezést. A ratifikálás utáni Európai Unió olyan külön, nemzetek feletti állami struktúra, amely a tagállamok fölött áll, hasonló módon, ahogy az Egyesült Államok szövetségi kormányzata is az egyes tagállamok felett állónak számít. Európában ugyanez a helyzet a szövetségi köztársaságokból álló Németország esetében, ahol a szövetségi kormány a tartományi kormányok felett áll. Miután egy új állam jön létre, ez már a nemzetközi jog alanyaként a saját nevében is köthet nemzetközi szerződéseket, és jogot formálhat arra, hogy az ENSZ tagja legyen. Miután egy új állam születik, ezért az is logikus, hogy legyen saját államfője, elnöke, külügyminisztere és államügyésze. Ez az új nemzetek feletti birodalmi állam saját törvényeként kihirdetheti az emberi jogok európai konvencióját.

Rendkívül fontos az az új szabályozás, hogy ennek a nemzetek feletti föderációnak a jogszabályai elsőbbséget élveznek a tagállamok törvényeivel és jogszabályaival szemben. Ratifikálás után a nemzetek feletti állam hozza meg a tagállamok jogszabályainak többségét. Ezeket a szabályokat már nem egyhangúan fogadják el, hanem túlnyomórészt többségi szavazással. 68 új hatáskör kerül transznacionális hatáskörbe, és ennyivel szűkül a tagállamok jogszabály-alkotási jogosultsága.

III. Az európai integrációs folyamat történetében első ízben igazi állampolgári státuszt kapnak az Európai Unió lakói. Eddig elsősorban jelképes és tiszteletbeli európai polgárok voltak, a ratifikálás után azonban egy tényleges állam tényleges állampolgárai lesznek. Mivel a jelenlegi Európai Unió nem állam, ezért az állampolgári jogosítványok az egyes tagállamokhoz kapcsolódnak, és az uniós polgárság csak kiegészítő jellegű. A Lisszaboni Szerződés azzal, hogy létrehoz egy nemzetek feletti államot, teljesen átalakítja az uniós állampolgárság tartalmát is. Az új rendelkezés szerint az uniós állampolgárság hozzáadódik az adott nemzethez tartozást kifejező állampolgársághoz. Ennek megfelelően az EU 27 tagállamának mintegy 500 millió lakosa valóságos új, külön állampolgársági státuszhoz jut. Ehhez az Új Unió állampolgárságához kapcsolódó jogok és kötelezettségek elsőbbséget élveznek az egyes tagállamokhoz kapcsolódó állampolgári jogokkal és kötelezettségekkel szemben. Ez abból is adódik, hogy a nemzetek feletti birodalmi állammá alakuló EU közösségi joga elsőbbséget élvez a tagállamok nemzetállami alkotmányával és jogszabályaival szemben. Az egyes tagállamok megőrzik nemzeti alkotmányukat, de ezek alárendelődnek az új uniós alkotmánynak. Ebből következik, hogy a 2005-ben elutasított uniós alkotmány helyébe lépő Lisszaboni Szerződés de facto uniós alkotmányként visszaminősíti az egyes nemzetállamok saját alkotmányait, és azok hasonló státuszt kapnak, mint például az Amerikai Egyesült Államok egyes tagállamainak alkotmányai Amerika szövetségi alkotmányával szemben.

IV. A Lisszaboni Szerződés készítői kiemelt figyelmet szenteltek annak, hogy rejtve maradjon az azonosság az elutasított EU-Alkotmány, és a Lisszaboni Szerződés között. Ez összefügg azzal is, hogy egyes fontos tagállamokban a kormányok kötelező ígéretet tettek arra, hogy a lakosság referendummal dönthet az EU-Alkotmány elfogadásáról. Ha pedig egy referendum kimenetele kétséges, akkor egyszerűbb az alapvető változásokat a parlamentekkel és törvényhozó testületekkel elfogadtatni. Ehhez viszont jó hivatkozási alap, hogy ezúttal állítólag nem alkotmányról van szó, s ezért az alkotmányra vonatkozó ígéretek nem számítanak. A Lisszaboni Szerződés három vonatkozásban is megváltoztatja az eddigi Unió alkotmányos természetét.

Egyrészt az integrációs folyamat történetében először teljes-hatáskörű jogi személy lesz az Unió. Olyan korporációs struktúrával rendelkező képződménnyé alakul át, amely a nemzetközi jog alanyaként önálló államként működhet. Másrészt ez az új nemzetek feletti állam minden vonatkozásban a korábbi Európai Közösség jogutódja, és annak valamennyi hatáskörét és intézményét átveszi. A külpolitikában, a bűnüldözésben és igazságszolgáltatásban, valamint a belpolitikában eddig a koordináción alapuló kormányközi hatáskörök érvényesültek. A nemzetek feletti Unió létrejöttével csupán a külpolitika és a biztonságpolitika az, ami továbbra is kormányközi koordináció körébe esik. Az új nemzetek feletti államban a korábbi Európai Közösség eltűnik, és a hatáskörök zöme a nemzetek feletti intézményekhez kerül. A még nemzeti hatáskörökben maradó hatáskörök átadásához további kiegészítő megállapodásokra lesz szükség. Az EU eddigi története arról tanúskodik, hogy a hatáskörátadás egyirányú folyamat, azaz a tagállamoktól kerülnek át hatáskörök a központba, és fordított irányú mozgásról eddig nem tudunk, noha a szubszidiaritás elve az EU egyik legtöbbet hangoztatott alapszabálya. E szerint minden döntést a lehető legalacsonyabb szinten kell hozni. Célja annak biztosítása, hogy a döntéshozatal az állampolgárhoz legközelebb eső szinten történjék annak az állandó ellenőrzése mellett, hogy indokolt-e közösségi, nemzetek feletti szinten intézkedni tagállami hatáskör helyett.

A mellérendeltségen és koordináción alapuló kormányközi döntéshozatal, valamint a nemzetek feletti alá- és fölérendeltségen alapuló irányítás közti határt a Lisszaboni Szerződés a külügyek vonatkozásában átlépi. A közös kül- és biztonságpolitika irányítása az Unió Főképviselője (High Representative) hatásköre lesz, akinek a jogköre kiterjed a külpolitikai kezdeményezések megtételére. Mivel a Főképviselő egyben a Bizottság tagja és alelnöke, és mint ilyen a nemzetek feletti hatáskört gyakorló intézmény egyik vezetője is, abban a helyzetben van, hogy esetében egybemosódik a szupranacionális alá-és fölérendeltségi, valamint a mellérendeltségen alapuló kormányközi döntéshozatal.

Harmadsorban tudomásul kell venni a 27 tagország lakosainak, hogy az új szövetségi állam polgáraiként a különböző nemzetállamokhoz kapcsolódó állampolgárságuk leértékelődik, mert a nemzetek feletti Európai Államhoz való tartozás, valamint az azzal járó jogok és kötelezettségek megelőzik a tagállami állampolgársággal járó jogokat és kötelezettségeket.

V. Az alkotmánypótló Lisszaboni Szerződés létrehozza az Európai Parlament képviselőjének a státuszát is. A jelenlegi Európai Unió, amely nem állam, az Európai Parlamentben olyan választott személyeket tömörít, akik az egyes tagállamok választópolgárainak, törvényhozásainak a képviselői. A ratifikációs folyamat befejeződése után ezek a politikusok már az Unió polgárainak a képviselői lesznek. Ez is jól szemlélteti, hogy a Lisszaboni Szerződés a nemzetállamok együttműködésén alapuló Európai Unió új típusú állammá, az európai polgárok szövetségi államává alakítja ált. Ezzel egyidejűleg a tagállamok független, szuverén államból alkotmányosan és politikailag egy birodalmi állam tartományának a státuszával rendelkező képződménnyé válnak, amelynek csak területi autonómiája van egy önálló állam szuverenitásával szemben.

VI. A jelenlegi Európai Unió Tanácsa az egyenjogúság alapján működő tagállamok állam- és kormányfőinek a csúcstalálkozója volt, amelyet negyedévenként tartottak. A nemzetek feletti birodalommá átalakult Európai Unióban ez az intézmény is kikerül az egyes tagállamok parlamentjeinek ellenőrzése és befolyása alól. A Tanács döntéseiért vagy mulasztásaiért már csak az Európai Unió Bíróságához lehet fordulni felülvizsgálatért, pontosan úgy, mint az új Európai Unió többi intézményei ellen benyújtott kifogások esetén. Másként megfogalmazva, az Európa Tanács többé nem mellérendeltségi viszonyban álló állam-és kormányfők tanácskozása, amely kívül esik az Európai Unió szupranacionális struktúráin. A Lisszaboni Szerződés szerint e testületnek is az lesz a fő feladata, hogy érvényt szerezzen az Európai Unió értékeinek, és megvalósítsa a közös célokat és érdekeket, s mindezt természetesen következetesen és hatékonyan, az általános politikai irányvonal meghatározásával. Az Európa Tanács ténylegesen egy új föderális állam kormányává alakul át, ahol a kormánytagok a közös Uniós érdekeket képviselik szemben az egyes tagállamok érdekeivel. A Lisszaboni Szerződés tehát megfordítja funkcióikat. A Tanács tagjai eddig a tagállamok érdekeit közvetítették az Unió irányába, most pedig az új birodalmi állam érdekeit képviselik majd a provinciákká süllyedt tagállamok irányába.

VII. Az Európai Tanács föderációs intézménnyé átalakulását csak hangsúlyozza, hogy élére a Lisszaboni Szerződés nyomán állandó politikai hatáskörű elnök kerül, akinek a hivatali megbízatása két és fél évre szól, de ez egy ízben meghosszabbítható. A korporációvá átalakult Európai Unióban állam- és korányfők tanácskozására már csak úgy kerül sor, hogy a testület elnöke ugyanaz a személy marad, miközben a testület tagjai, a tagállamok állam- és kormányfői, saját országaik viszonyainak megfelelően változnak. Az Európai Tanács új hatáskörű elnökének a szövetségi jellegét a Lisszaboni Szerződés azon rendelkezése is aláhúzza, hogy semmilyen tagállami-nemzeti hivatalt nem tölthet be, és ő az, aki az Európai Uniót kifelé képviseli.

Egyre több információ lát napvilágot arról, hogy az Európai Unió legfőbb irányítói Tony Blair korábbi brit miniszterelnököt szemelték ki az Európai Tanács első elnökévé. Amikor 1993-ban elsőként kapott meghívást a nemzetközi pénz és korporációs oligarchia Bilderberg Csoportként ismert nagytekintélyű testület konferenciájára, Tony Blair mindig elnyerte informális főnökeinek a támogatását. Az ő irányításával sikerült az elvi és etikai szociáldemokráciának elkötelezett brit munkáspártot a pénztőkét szervilisen kiszolgáló, ultraliberális párttá átalakítania, amely végrehajtotta a privatizációs, liberalizációs és deregulációs programot a nagytőke globális stratégiája részeként. Tony Blair belevitte országát olyan háborúkba, amelyek egyértelműen a korporációs profitérdekeket szolgálták. E neoliberális vagy neokonzervatív program szigorú és sikeres végrehajtásáért Tony Blair természetesen megfelelő elismerésben részesült a pénz és korporációs oligarchia irányító testületeitől. Ha ezeknek a háttérhatalmi struktúráknak sikerül Tony Blair-t megtenni az Európai Tanács elnökévé, ez lehetővé tenné, hogy az európai kontinensen teljes sikerrel befejezzék neokonzervatív programjuk átültetését a gyakorlatba. Egy ilyen fejlemény nagy lépéssel vinné előre az egy központból irányított világrendszer működésbe állítását.

Tony Blair jó segítőtársa lehet Nicolas Sarkozy francia elnöknek, akinek már sikerült semlegesítenie Franciaországot, amely korábban az európai Európában, azaz a de Gaulle nevéhez fúződő, az Atlanti óceántól az Urálig terjedő nemzetek Európájában gondolkodott, és szemben állt a pénzimpérium Pax Americana formájában érvényesülő globális hatalmi törekvéseivel. A pénzimpérium urai számára Tony Blair európai elnökké való kinevezése nagy sikernek számítana, ugyanakkor számos politikai erő ellenzi ezt az elképzelést. Máris érzékelhetőek olyan alulról szerveződő erőfeszítések, amelyek célja Tony Blair elnöki kinevezésének a megakadályozása. Mivel az Európai Unió elnökének megválasztása nem az Európai Unió lakóitól függ, ezért kinevezésének megakadályozása rendkívül nehéz. Egy Blair ellenes petíció azonban, amelyet több millióan írnak alá, s ha ez megfelelő nyilvánosságot kap a tömegtájékoztatásban, feltehetően nem maradna hatás nélkül. Ezekről a Tony Blair ellenes szerveződésekről a háttérhatalom döntéshozói is tudnak, ezért nagy valószínűséggel más jelöltet is állítanak erre a tisztségre. Tony Blair természetesen bizakodik és igen valószínű az is, hogy azért tért át az anglikán vallásról a katolikus vallásra, hogy személye elfogadhatóbb legyen az európai kontinens nagy népességű és zömében katolikus vallású országai számára.

VIII. Az alkotmánypótló Lisszaboni Szerződés az Európai Unió alapvető emberi jogokat tartalmazó alapokmányát minden tagállamra kötelezőérvényűvé teszi, és ily módon a Karta az alkotmányos szerződés lényeges részeként meghatározóan befolyásolja az Unió alkotmányos struktúráját. Az alapvető jogokat tartalmazó EU-Karta nemcsak kötelezőérvényűvé válik, hanem azt a tagállamok kötelesek úgy értelmezni és alkalmazni nemzeti jogrendszerükben, hogy az a legteljesebb mértékben összhangban álljon az uniós jogszabályokkal. A Karta továbbá olyan területeken is megköveteli a kötelező összhangot, amelyek eddig kívül estek az Uniós szabályozás keretein. Itt említhetjük a halálbüntetés eltörlését, az állampolgári jogok érvényesülését a büntetőeljárásban és más területeken is.

(Fontossága miatt utalunk rá, hogy a halálbüntetés eltörlése a szabadkőműves ideológia egyik meghatározó tétele. Mivel a szabadkőművesség a háttérhatalom által irányított hatalmi-hálózat része, ezért tételesen bizonyítható, hogy a különböző szabadkőműves irányzatok és szervezetek meghatározó szerepet játszottak a háttérhatalom évszázadokat átívelő világstratégiájának a megvalósításában. A halálbüntetés megszüntetése azon a semmivel se bizonyított állításon alapul, hogy a halálbüntetésnek nincs visszatartó ereje. Valójában nem is a halálbüntetés megszüntetéséről, hanem annak kisajátításáról, a halálbüntetés privatizálásáról van szó. A szervezett magánhatalom olyan intézményeiből, mint a titkosszolgálatok, a szabadkőművesség és a maffia-jellegű szerveződések, soha nem lehet kilépni, és ha valaki megszegi az íratlan szabályokat, akkor gyakran halálbüntetésben részesül. Akik a halálbüntetést elrendelik és végrehajtják a közhatalom részéről ilyen büntetésben nem részesülhetnek, mert hiszen a halálbüntetést humanitárius okokból a kultúrállamok megszüntették. A szervezett magánhatalom büntetési eszközeiből a halálbüntetést nem lehet eltüntetni, mert ott viszonylag szűk a kiszabható büntetési nemek köre. Vagyis a halálbüntetés eltörlésének emberbaráti szólama mögött e büntetési nemnek a privatizálása húzódik meg, és az a célkitűzés, hogy kizárólag magáncélok érdekében lehessen igénybe venni. A magunk részéről természetesen a halálbüntetés megszüntetését óhajtjuk a szervezett magánhatalom részéről is. Másképp fogalmazva: a halálbüntetés eltörlését kezdjék meg a "gyilkos urak", és utána folytassák az államok és bűnüldöző szerveik.)

A Lisszaboni Szerződés új és kiterjedt jogalkalmazói és jogalkotói hatáskört biztosít az Európai Bíróság számára. Ez a testület a végső fórum, amely kimondhatja az utolsó szót az Európai Uniós jog vonatkozásában. Döntéseivel változtathat a tagállamok legfelső bíróságainak állásfoglalásain. A Strassbourgi Emberjogi Bíróság nemcsak az Európai Unió tagállamai tekintetében illetékes, hanem valamennyi európai állam vonatkozásában is. Európai Bíróság (European Court of Justice), viszont az EU luxemburgi székhellyel működő egyik fő jogszolgáltatási intézménye, amelynek feladata egyrészt a konkrét ügyekben való állásfoglalás, másrészt az alapszerződések és az EK-jog értelmezése. Az Európai Unió Bizottsága kezdeményezheti európai uniós jogszabályok meghozatalát, hogy szavatolja a Kartában foglalt jogok biztosítását, és egységes végrehajtását valamennyi tagállamban. Ezek olyan területekre is érvényesek, amelyek kívül esnek az Unió illetékességi körén. Ehhez hasonlóra az Amerikai Egyesült Államok alkotmányos fejlődésében is sor került, amikor is a Szövetségi Legfelső Bíróság döntéseivel lényegbevágóan megnövelte a föderáció, vagyis a washingtoni kormányzat jogkörét az egyes tagállamok jogainak a rovására.

IX. Rendkívül fontos változás az, hogy a Lisszaboni Alkotmányszerződés az egyes tagállamok törvényhozó szerveit alárendeli az Unió nemzetek feletti szerveinek. Kötelezővé teszi a nemzeti parlamentek számára, hogy aktívan segítsék elő az Unió, mint nemzetek feletti képződmény hatékony működését. Az egyes tagállamok nemzeti parlamentjei már több fontos vonatkozásban elveszítették jogszabály-alkotási jogosultságukat. Ennek logikus következménye, hogy ezzel a parlementeket megválasztó állampolgárok is elveszítették a jogszabályalkotás befolyásolásának lehetőségét. Ezt a nagyarányú hatalomátcsoportosítást az alkotmánypótló szerződés azzal kísérli meg enyhíteni, hogy a nemzetek feletti Uniós hatalmi szerv - a Bizottság - köteles újragondolni meghozott rendelkezéseit, ha azt a tagállamok parlamentjeinek az egyharmada ellenzi. A Bizottságnak tehát nem kell lemondania saját törvényjavaslatáról, csupán azt ismételt megfontolás tárgyává kell tennie. Mindez természetesen nem kárpótolja a tagállamok törvényhozó szerveit döntéshozói jogkörük megnyirbálásáért, azért, hogy további 68 fontos kérdésben - a Lisszaboni Szerződés ratifikálása után - már nincs többé vétójoguk.

X. Az EU reformszerződés talán legantidemokratikusabb rendelkezése, hogy feljogosítja az EU nemzetek feletti, kinevezett bürokrata-döntéshozóit, hogy az Uniós szervek hatáskörét saját belátásuk szerint tovább bővítsék. Ez megnyilvánul az ún. "rugalmassági záradék" érvényességi körének a nagyarányú kiterjesztésében. Ha a Lisszaboni Szerződés nem biztosít elegendő hatalmat és hatáskört valamelyik Uniós intézménynek, akkor a Tanács meghozhatja egyhangúlag a szükséges intézkedéseket. A Lisszaboni Szerződés ezt a lehetőséget kiterjeszti az Unió közös piacáról az Unió valamennyi más politikai tevékenységére. Rugalmassági záradékot már eddig is széleskörben használták az Uniós jogszabályalkotás hatáskörének évről évre történő növelésékor.

A saját hatalmi jogosítványok önkényes megnövelése tettenérhető abban a rendelkezésben is, amely lehetővé teszi az Európai Tanácsban résztvevő állam- és kormányfők számára, hogy az egyhangú döntéshozatalról áttérjenek a minősített többség szerinti szavazásra. Ilyen esetben nagyobb súllyal esik latba annak a tagállamnak a szavazata, amelynek a lakossága nagyobb. Ugyancsak a Tanács saját hatalmának az önkényes megnövelését segítik azok az összekapcsoló rendelkezések és "átjárást biztosító" szabályozások, amelyek lehetővé teszik az Európai Tanácsnak az egyhangú döntéshozatalról a többségi szavazásra való áttérést olyan specifikus területeken, mint a polgári jogi ügyekben való jogi együttműködés, az Unió közös büntetőjogi szabályozása, és az Európai Ügyész intézményének a létrehozása.

A változatlanul Európai Unió nevet viselő új birodalmi állam, tehát rendelkezik a szövetségi állam minden lényeges hatáskörével és funkciójával. A birodalmi bürokrata vezetés kényszerítheti a tagállamokat, hogy akaratuk ellenére háborút viseljenek. Kényszerű kompromisszumként egyelőre eltűri Brüsszel, hogy miközben az EU Birodalom háborút folytat, egyes tagállamai "konstruktívan távol maradhassanak" attól. Ez felveti az Európai Unió és a NATO viszonyának kényes kérdését. Nyilvánvaló, hogy a konstruktív tartózkodás elsősorban az EU olyan semleges státuszú tagállamait illetné meg, mint Írország és Ausztria, illetve mint, amilyen Svédország és Finnország, amely ugyan együttműködik a NATO-val a "Partnership for Peace" megállapodás keretében, de formálisan nem tagja az Észak-atlanti Szerződésnek.

A reformszerződés az Európai Uniót, mint a nemzetközi élet teljes jogú alanyát, feljogosítja arra, hogy céljai eléréséhez, politikai törekvésének megvalósításához, maga teremtse elő a szükséges pénzügyi forrásokat és eszközöket. Ez azt is jelenti, hogy joga van EU-adók kivetésére és szedésére, és más bevételi forrásokra. Ezekben a kérdésekben egyelőre csak egyhangúlag lehet dönteni. Az Európai Unió jelenlegi szabályozása szerint (amely a ratifikálás befejeződéséig van érvényben) az Unió finanszírozása túlnyomórészt az egyes tagállamok hatáskörében van. Ennek legfőbb oka az, hogy az olyan fontos közszolgáltatások, mint az egészségügyi-ellátás, az oktatási-rendszer, a társadalombiztosítás, a lakásellátás társadalmi támogatása, a közrendészet, a személy- és árufuvarozás megmarad tagállami hatáskörben, ezért az ezekhez szükséges forrásokat is ezen a szinten kell biztosítani és elkölteni.

A nemzetek feletti birodalmi állam, a tartalmilag kicserélt új Európai Unió, saját külön kormánnyal, jogalkotó, végrehajtó és bírói hatalmi szervekkel rendelkezik, saját államelnöke lesz, saját birodalmi állampolgárokkal. Lesz saját külpolitikája, uniós külügyminiszterrel, diplomáciai testülettel, amelynek saját jogán helye lesz az ENSZ-ben is. Ez a birodalmi állam a nemzetközi élet teljes jogú alanyaként nemzetközi szerződéseket köthet más államokkal, belpolitikájában, pedig nemzetek feletti igazságszolgáltatási rendszere van, külön Európa Ügyésszel, és EU büntetőjogi- és polgárjogi törvénykönyvvel. Máris rendelkezik az olyan szokásos állami jelképekkel, mint a saját lobogó, a saját himnusz és az évi hivatalos nemzeti ünnep.

E nemzetek feletti birodalmi állam legfontosabb intézményei az Európai Tanács, a Miniszterek Tanácsa, a Bizottság, a Parlament és a Bíróság. De működik az egyes tagállamok intézményeiben is, amikor azok az Európai Unió jogszabályait, döntéseit értelmezik és végrehajtják a kötelező jogharmonizáció keretében. Az Európai Unió jogszabályai érvényesülnek a 27 tartományként működő tagállamban, ezért nem szükséges, hogy a katonaság és a közrendészet tagjai külön az Európai Unió fegyveres erőinek az egyenruháját viseljék. A tagállami, katonai és rendőri uniformisok hordozói ugyanazokat a feladatokat hajtják végre, ugyanazokért a célokért, mintha az egységes európai fegyveres erő külön uniformisát viselnék.

Lesz-e közös európai nyelv és kultúra?

Figyelemmel a XVIII. és a XIX. században a birodalmi fejlődés útjára lépett olyan államokra, mint például a függetlenségi háborúban megszületett Amerikai Egyesült Államok, majd a dominiumi rangra emelkedett Kanada és Ausztrália, vagy Európában a fokozatosan megvalósuló német egységből kibontakozó birodalmi németállam a XIX. században, megállapíthatjuk, hogy az Európai Unió mintegy 60 év alatt járta be a nemzetek feletti birodalmi állammá való átalakulás szakaszait. A Lisszaboni Szerződéssel ténylegesen létrejövő Európai Egyesült Államok számos vonatkozásban hasonlít a fent említett szövetségi államokhoz. A lényeges különbség hozzájuk viszonyítva az, hogy akár az Amerikai Egyesült Államokban, akár Kanadában vagy Ausztráliában, amikor az ott élők (a korábbi bevándorlók) gyökeret vertek, már közös nyelven beszéltek, fokozatosan közös történelmük, kultúrájuk és nemzettudatuk alakult ki, amely annak a föderációs államnak a tömegbázisát alkotta, amelynek a polgárai lettek, és amelynek kormányzatát az ő támogatásuk legitimálta. Az említett államok a közös nyelv és kultúra, a közös történelmi sors következtében saját közösségi tudatra tettek szert. A most születő Európai Egyesült Államoknak nincsen ilyen közös nyelvet beszélő, közös nemzeti kultúrát hordozó lakossága.

Hiányzik az integráló - közös, magas kultúrát hordozó - nyelv. Ezt a funkciót egyelőre a "European pidgin-English", a különböző európai nyelvek elemeivel kevert angolalapú, szűkös szókincset használó, ezért primitiv, érintkezési nyelv tölti be. Magyar változata - a "Hungarian pidgin-English" - a kulturális rombolás eredményeként úton van afelé, hogy kiszorítsa a Kárpát-medencében is az irodalmi magyar nyelv használatát, és átvegye az elsőszámú közvetítő nyelv szerepét térségünkben is.

A Lisszaboni Szerződés meglehetősen mesterségesen, művi úton próbál létrehozni a központosított Európai Föderáció számára közös európai tudattal rendelkező lakosságot. Ez a felülről lefelé tartó kényszer azonban nem képes természetes közösséget alkotó európai polgárokat előállítani. Ez még akkor is igen nehéz lenne, ha a birodalmi Európát valamennyi tagállam valamennyi lakója a közvetlen demokrácia keretében, a többségi elv érvényesülésével hagyta volna jóvá. A legérintettebbeknek, az egyes tagállamok választópolgárainak, azonban ezt nem tették lehetővé, mert a demokratikus véleménynyilvánítás során világossá vált volna, hogy az európaiak többsége elutasítja a természetellenes nemzetek feletti államalakulatot, és a vele végrehajtott kényszeregyesítést.

Így viszont azzal kell szembenézni, hogy egy olyan európai föderáció jön létre, amely a minimális alkotmányossági követelményeknek sem tesz eleget. Csak azt lehet demokratikusan legitimált államalapításnak tekinteni, ahol az államot létesítő alkotmányos szabályokat vagy közvetlenül az érintett lakosság hagyja jóvá, vagy pedig a polgárok által közvetlenül választott képviselők teszik ezt az Unió parlamentjében, és egyidejűleg az egyes tagállamok parlamentjeiben. Az alkotmánypótló Lisszaboni Szerződés nem tartalmazza ezt a lehetőséget.

Az EU természetellenes struktúra

A jelenlegi Európai Unióval is az a fő probléma, hogy természetellenes képződmény. Egy család az, természetes képződmény, mert e nélkül nincs biológiai reprodukció. A nagyobb család, a nemzet, szintén természetes képződmény, mert e nélkül nem lehetséges a történelmi hagyományok, a közös kultúra és a nyelv megőrzése, a korszerű tudás elsajátítása. Nemzet nélkül nem lehet közösségi társadalomként reprodukálódni. A jelenlegi és a birodalmi Európai Unió azonban nemcsak természetellenes, de fölösleges intézmény is. Ugyanis az, amit nyújtani tud, azt ilyen bürokratikus vízfejjé nőtt, és rendkívül drága struktúra nélkül hatékonyabban és olcsóbban el lehetne érni. Az EU célkitűzéseihez lényegesen kisebb és olcsóbb kapcsolatrendszereket is elég lenne működtetni. A jelenlegi Európai Unióra azért volt szüksége a főhatalmat gyakorló pénz és korporációs oligarchia vezető csoportjainak, mert ily módon könnyebben tudják felszámolni azokat a szuverén nemzetállamokat, amelyek akadályozzák a pénzuralmi világrendszer teljes kiépülését.

A birodalmi állammá átalakuló új Európai Unió egyre inkább a Szovjetunióhoz hasonlít. A Szovjetunió felbomlása után tapasztalhattuk, hogy ennek a mesterséges államalakulatnak, voltak állampolgárai, de szovjet ember, mint olyan, csak a képzeletben és a jogszabályokban létezett. A valóságban csak oroszok, ukránok, litvánok vagy grúzok, kazahok vagy azerbajdzsánok, és más népek tagjai léteztek. A birodalmi struktúra azonban szembetűnővé teszi az EU és a SZU hasonlóságát. A Szovjetunióban is létezett formálisan az államhatalmi ágak megosztása, vagyis volt törvényhozó, végrehajtó-kormányzó és igazságszolgáltatási-bírói hatalmi ágazat. Ezek azonban alá voltak rendelve a kommunista párt irányító testületeinek, amelyek hatáskörét és illetékességét, azaz korlátlan hatalmát, nem szabályozta törvény. Formailag létezett a demokrácia előfeltételét jelentő államhatalmi ágak megosztása, de ezek fölött trónolt valamennyi hatalom tényleges birtokosaként a kommunista párt felső vezetése, amelynek a tagjait nem választották és, akiket nem lehetett felelősségre vonni.

Már a jelenlegi Európai Unióban is súlyos sérülést szenved az államhatalmi ágak megosztása. Létezik ugyan demokratikusan választott képviselőkből álló Európai Parlament, amelynek képviselői a közvetlenül választott tagállami parlamentek küldötteiként rendelkeznek demokratikus legitimitással. Az Európai Parlamentnek azonban nincs tényleges hatásköre, konzulens szerv, amely lényegében csak ajánlásokat tehet. Ezek nem kötelezőek a tényleges döntéseket meghozó szervekre, az állam- és kormányfőket tömörítő Tanácsra, és a Bizottságra. Az Európai Uniós szabályokat és döntéseket kinevezett bürokraták hozzák. Ugyanez a helyzet az Európai Bírósággal, amely egyszerre jogalkotó és jogalkalmazó, ami szemben áll a legitimitás demokratikus követelményével.

Ebből a rövid fejtegetésből kitűnik, hogy az Európai Unió már jelenleg is olyan antidemokratikus nemzetek feletti struktúra, amely számos lényeges vonásban nagy hasonlóságot mutat a Szovjetunióhoz. Ha pedig keresztülmegy az alkotmánypótló Lisszaboni Szerződés ratifikációs folyamatán, akkor az új birodalmi Európa még inkább fog hasonlítani a bukott kommunista diktatúra államához. A közvetlen demokrácia többé nem érvényesülhet, az érdemi döntéseket azok, akikre vonatkoznak, nem befolyásolhatják. Összemosódik a birodalmi irányításban a törvényhozói, végrehajtói és bírói hatalom, és Európa lakói egy demokratikusan irányított szabad ország polgáraiból egy antidemokratikusan kormányzott, tekintélyuralmi bürokrata államgépezet, egy potenciális rendőrállam alattvalói lettek.

Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy földrészünk lakói nem akarnak ilyen túlközpontosított szövetségi államot, egy második Szovjetuniót, amelyet felelősségre nem vonható politikusokból, bürokratákból és bírákból alakult testületek irányítanak. Ezek egyik tagját sem a lakosság választja, a közvetlen demokrácia szabályai szerint. Azt a 2004 évi Alkotmányos Szerződést, amely tartalmi vonatkozásban teljesen megegyezik a Lisszaboni - alkotmánypótló - Szerződéssel, Franciaország és Hollandia választópolgárai elutasították. A jelenlegi francia elnök, Nicolas Sarkozy, őszintén elismerte, hogy az EU tagállamok állam-és kormányfői maguk között megállapodtak: semmilyen körülmények között sem tartanak népszavazásokat a Lisszaboni Szerződéssé átkeresztelt alkotmányos szerződésről, mivel nyilvánvaló, hogy ezt a választópolgárok ismételten elutasítanák. Ezt az elvárást Írország esetében nem lehet teljesíteni, mert az ír alkotmánybíróság egy korábbi ügy kapcsán már kötelezővé tette, hogy az ilyen horderejű, az ország státuszát és alkotmányos rendjét megváltoztató nemzetközi megállapodásokat csak referendummal lehessen érvénybe léptetni.

Verhofstadt az Európai Egyesült Államokról

Guy Verhofstadt belga miniszterelnök, aki az ún. "euró-federalista" politikai vezetőcsoport tekintélyes tagja, azt az Uniós alkotmányt, amelyet felülről kényszerítenek rá - a közvetlen demokratikus jóváhagyás mellőzésével - az EU 27 tagállamára "az Európai Szövetségi Állam sírkövének" nevezte. Ez a megállapítása annál is inkább figyelemre méltó, mert a belga kormányfő korábban az Európai Egyesült Államok egyik kezdeményezőjének számított, és ebben a tárgyban több nagy fontosságú beszédet is tartott. Ezekből összeállított könyve, pedig magas irodalmi kitüntetésben is részesült.

A belga miniszterelnök a háttérhatalom elit egyetemének számító London School of Economics-on tartott előadásában, 2006. március 21.-én, védelmébe vette az Európai Egyesült Államok létrehozását. Azt állította, hogy az Európai Unió olyan sikeres nemzetközi program volt, amelyet ténylegesen már utánoznak is, mert az ő mintájára jött létre az ASEAN Dél-kelet Ázsiában, továbbá az Afrikai Unió, valamint a Mercosur Dél-Amerikában. Verhofstadt az európai integráció eredményeit felsorolva először az egységes piacot említette, a határok fokozatos lebontását, az Európai Központi Bank létrejöttét, valamint az euró bevezetését. Az Amsterdami Szerződés óta napirenden van közös külpolitika kialakítása. Létrejött a "Sche