Antonio Bonfini így írja a nándorfehérvári győzelem eme részletét „A magyar történelem tizedei” című művében:

„Egynéhány török a piacra viszi a zászlót, némelyik a tornyok tetejéről igyekszik letépni a király jelvényét, mely eladdig érintetlenül fennmaradt a falakon. Emlékeznek egy zászlóval odalopakodó törökre, aki gyorsan kúszott fölfelé a legmagasabb toronyra, hogy királyának jelvényét annak a csúcsára kitűzze, és ezzel bátorságot öntsön a többiekbe, akik még nem nyomultak be, hogy ők is jöjjenek a városba, a magyart pedig le akarta hajítani, hogy a keresztényeket elcsüggessze. Nyomban utánaered egy magyar, és mielőtt amaz a nemzeti zászlót ledobná, a torony tetején verekedni kezdenek. És mert a magyar másképp nem tudja megakadályozni, megragadja a törököt, és a legmagasabb csúcsról azzal együtt a mélybe veti magát.” (Kulcsár Péter fordítása)

Emlékezete

Dugovics Titusz figurájának a hőstettét több költemény és festmény is megörökítette. A legismertebb kép Wagner Sándor festőművész 1853-ban alkotott műve, mely a Magyar Nemzeti Galériában látható.

Családja

Dugovics Bertalan, Dugovics Titusz  fia 1459-ben Pozsony vármegyében birtokot kapott Mátyás királytól apja hőstettéért.

Egy magyar nemes a levelében — amit 1588-ban keltezett Bükön — arról értesíti az egyik, Drugeth zászlaja alatt katonáskodó Dugovicsot, hogy egyik atyjafia, aki a zágrábi várban raboskodott, „…Sárkuthy Dugovucz T. unokája, ez elmult napokban ith volth, az mi azth il ethy jó nemes ember az condescensioth az nagy withiz Belgrády Thitushoz tette.” Bercsényi Miklós egy 1705-ben keltezett levélben Dugovich György nemzetes urat említi, “kinek Tit Eleje Belgrádi toronál Magyar mód el holt [...] s most Németnek embere.”

Dugovicsnak a legnagyobb kultusza a Vas megyei Nagysimonyi községben van, ahol  a mai napig tartják, hogy Titusz az ő falujuk szülötte. A nagysimonyiak kőkeresztet állítottak emlékére, s az általános iskolát is őróla nevezték el.