Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
menü
 
Ajánlott oldalak!

morvaikrisztina.hu

domonyi.aries.hu

Pro Hungaria

Betyársereg

HVIM

 
Politikusbűnözés
Politikusbűnözés : Nem nagyon akaródzik működni az elszámoltatás

Nem nagyon akaródzik működni az elszámoltatás

alfahir.hu  2015.08.11. 10:28

Egy 2006-os, politikai és katonai szállakat is felvonultató bünteőügyben illetékességi viták miatt képtelenek már két éve jogerős ítéletet hozni – tudta meg a Népszabadság.


A lap arról ír, hogy a Kúriának kellett véget vetnie a hatásköri vitának, mely során a bíróságok egymásnak passzolták Juhász Ferenc volt MSZP-s honvédelmi miniszter és államtitkára, Fapál László ügyét.

Fapál László még 2006-ban jutott hozzá harmad áron egy számára kiutalt szolgálati lakáshoz. Ezért Juhász Ferenc egykori honvédelmi minisztert és Fapált is hűtlen kezeléssel vádolták meg 2011-ben. Budai Gyula egykori elszámoltatási kormánybiztos szerint Juhásznak nem volt jogosultsága arra, hogy határozatlan időre szóló lakáshasználatot utaljon ki Fapálnak.

Az ügyben tavaly márciusban a Pesti Központi Kerületi Bíróság felmentő ítéletet hozott, de áprilisban ügyészségi fellebbezésre a Fővárosi Törvényszék az ítéletet hatályon kívül helyezte. Ekkor az volt az érv, hogy egy katona ügyében civil bíróság nem lehet illetékes. Ezért új eljárást rendeltek el, amelynek lefolytatására a törvényszék katonai tanácsát jelölték ki, de az a saját bírósága döntése ellen a Kúriához fordult.

A Kúria megállapította, a vád egyetlen olyan ténnyel sem állt elő, amely arra utalna, hogy az ügy a katonai büntetőeljárás hatálya alá tartozna, és utasította a törvényszéket a másodfokú ítélet meghozatalára.

Fapál Lászlót úgy véli, hogy az egész illetékességi vita csupán az időhúzást szolgálta. A politika szolgálatába állt bíróság csupán azt a látszatot akarta fenntartani, hogy ő és Juhász Ferenc bűncselekményt követett el.

Egy azonban biztos, a Fidesz által még 2010-ben beígért elszámoltatás nem igazán hozott jelentős sikereket.

 

 
Ajánlott videók

 
Ősi jelképeink és zászlóink

Ez a magyar címer.

Esztergom zászlója

A Fekete sereg zászlaja

Árpád-házi királyi zászló

Honfoglaláskori

fejedelmi zászló

Az Árpád-házi királyok

családi zászlaja

 

 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.