Kulturális önrendelkezés

Mindenek előtt viszont lépjünk túl a "merjünk kicsik lenni" gondolkodásmódon és tisztázzuk az alapkérdést! Minden nemzetnek joga van saját önazonosságának meghatározásához, melynek része pl. saját nevének, nyelvének és írásának elnevezése is. Nem csak a világ 3. legnagyobb gazdasági hatalma, Japán sportolói viselhetik a Japan mellett, vagy helyett a Nippon feliratot mezükön, de a kis Finnország sem enged a Suomi-ból. Ugyanígy a világ írásainak nevei is az adott nyelvből származnak, kiváltképp, ha élő írásokról van szó. Tehát a japánok hiragana, katakana vagy a koreaiak hangul írásának neve sincs "lefordítva" ... tehát a rovás is maradjon csak rovásl!

Jelen pillanatban ugyanis a rovás íráskultúra egyetlen fennmaradt örököse magyar nemzet, amely a Föld szinte minden pontján életben tartja a rovást. Ennek ellenére néhányan megpróbálják nem csak az írás nevét kitörölni az emberiség emlékezetéből, de még a magyar kulturális önrendelkezést is igyekeznek ellehetetleníteni. S mindez már nem csak "távoli" szabványosítási központokban történik, hanem a lobbisták hazai kiszolgálói (pontos lista hamarosan) már a magyar nemzeti testület döntéshozatalát is megkísérlik akadályozni.

A kulturális örökség- és érdekvédelem állami feladat

Mielőtt azonban csak más szemében keresnénk a szálkát, ki kell jelentenünk, hogy rovás technikai szabványosítása körüli tesze-toszaság alapvetően a mindenkori kulturális és oktatási kormányzat felelőssége. A nemzeti kulturális örökségének - így a nemzeti írásnak - védelme, fejlesztése és szabványosítása az adott ország feladata a világon mindenütt.

Az elmúlt pár esztendőben a rovásműveltség szerencsére kitört a ráerőltetett "ideológiai karanténból", és mára nem csak az "egyik vagy másik oldal" számára, illetve csak a hagyományőrzőknek fontos, hanem széles társadalmi rétegek mindennapjaiban része az életnek, a közbeszédnek. Éppen ezért eljött az idő, hogy a rovás kutatásában, fejlesztésében, oktatásában megjelenjen a "hivatalos tudomány", valamint a  magyar állam is.

Egy maszek törpecég ugráltatja Magyarországot

Tekintettel arra, hogy még 2012-ben sincs határozott közéleti és állami kiállás a rovásműveltség tekintetében, a területet továbbra is többnyire "lelkes amatőrök", aktivisták uralják. A nemzetközi technikai szabványosításban is nyomon követhető ez a tendencia. Mivel szinte az összes ma élő írásrendszer és a főbb történeti (kihalt) írások is már kódolásra kerültek, mára csak néhány  igen csak "kisebbségi" természetes, valamint pár mesterséges írás mellett csak a még fel nem dolgozott kihalt írások maradtak szabványon kívül. No meg persze a százezres, dinamikusan növekvő felhasználói közösséggel rendelkező élő rovás.

A nem jelentős, kihalt írások szabványosítását eddig megkönnyítette, hogy nem kellett sokat a felhasználói közösséggel egyeztetni ... De pont ez az, ami miatt gond akadt a rovással, vagy ahogy egy kis magáncég (Evertype) szabványosítani szeretné: Old Hungarian-nal (a szakzsargonban az Old jelző csak kihalt írások előtt áll...).

A cég tulajdonképpen Michael Everson, szabványosítási aktivista, akinek saját, sokat csiszolt Wikipédia szócikke szerint vallástörténetből és indo-európai nyelvészetből van egyetemi diplomája, de ennek ellenére a magáról szóló honlapokon szerényen "a világ írásainak szakértője" címet használja.

Bár magyar kutatók már 1993 óta foglalkoznak a rovás technológiai célú szabványosításával, megfelelő képviselet híján az Unicode-nál nem foglalkoztak az üggyel. Ezért keltett sokakban Everson 2008-as magyarországi látogatása (SEI porject) reményeket, melyeket azonban gyorsan lehűtött a "kultúrfölény", amihez ráadásul sem a magyar nyelv tudása (a rovás szakirodalom 99%-a magyarul van), sem a rovás ismerete nem társult. Olyannyira, hogy a 2008. július 12-én megtartott "Első Magyar Rovásírás Szabványosítási Találkozó" magyar résztvevői kénytelenek voltak írásos nyilatkozatban követelni még a rövid és hosszú magánhangzókat is (a kis és nagybetűk, valamint a ligatúrák mellett).

Megjegyzendő, hogy Everson első kódolással kapcsolatos tevékenysége (N1686, N1758) a rovással kapcsolatban még dr. Hosszú Gáborra és az ÓMBT-re támaszkodott, azonban 2008-tól beadványainak társszerzője már André Szabolcs Szelp. Ettől az időtől a szabványosítás folyamata teljesen figyelmen kívül hagyta a Magyar Szabványügyi Testület, a felhasználói kör, illetve a magyar tudományos élet összes javaslatát, kérését - megszegve mind az ISO, mind maga az Unicode eljárásrendjét.

Hogy a "világ írásainak szakértője" és az ő munkássága (pl. az asszámi és khmer írások félrekódolása) nem örvend mindenütt rokonszenvnek, arról rövid keresés után is meggyőződhetünk. Az "írások világának géniusza" által egyszerűen csak "újjáélesztők"-nek nevezett rovásfelhasználói társadalom egyébként sem lehet a "guru" kedvence, mert az angol nyelvű Wikipédia rovással kapcsolatos szócikkeinek legszorgosabb vandálja, a "rovás" kifejezés aprólékos cenzora egy Evertype nevű felhasználó...

Rovás szabványt tessék - Bécsi Egyetem Finnugor Tanszék...

A szabványosítási pénzek megjelenése óta az Everson-féle javaslatban feltűnik André Szabolcs Szelp neve, akinek rovással kapcsolatos tevékenységéről mindössze két nyom lelhető fel. Az egyik terület maga a többször módosult rovás külföldi magán szabványjavaslat, ami elég merész kezdésnek tűnik, még akkor is, ha a szerző magyar nyelv szakon folytatta tanulmányait a Bécsi Egyetemen, illetve ugyanitt a Finn-ugor tanulmányok keretén belül képezték történeti nyelvészetre...

Szelp rovással kapcsolatos másik tevékenysége a Nikolsburgi ABC forrástörténeti elemzése, mely egyébként a maga területén figyelemre méltó munka. Kiderül belőle ugyanis, hogy az egyesek által még mindig valamiféle "etalonként" bálványozott ABC-t valószínűleg egy bizonyos Philip de Penczicz (lengyel, vagy cseh) ifjú humanista készítette 1490–1526 között, talán Visegrádon, vagy Budán. Ennek tudatában nem is olyan véletlen, hogy a magyarul talán nem is tudó szerző által alkalmazott betűelnevezési rend - melyet egyes amatőr körök egyenesen "ősi betűneveknek" hisznek - miért tér el nem csak a magyar nyelvészeti hagyományoktól, de máig bevett gyakorlattól is. 

Se végzettség, se képzettség, se teljesítmény...

Az idegen szabvány hazai reklámarca Joó Ádám, akinek a rovással kapcsolatos eddigi munkásságára hiába keresünk, mert sem a kutatás, sem az oktatás, sem a fejlesztés témakörökben nem lelni annak nyomára. Nevével az Everson-Szelp javaslat melletti "nyílt leveleken" kívül nem lehet találkozni. Hacsak nem számoljuk az Unicode levelezőlistáját, ahol - az akkor még éppen - BME-n tanulni próbálgató ifjú a szabványosító szervezet tagsága előtt kétségbe vonja a Magyar Szabványügy Testület, így Magyarország képviselője jogkörének valódiságát (link), a rovótársadalom hozzáértését, stb.

A végzettséggel azóta sem rendelkező fiatalember érdekes módon a Magyarok Világszövetsége sajtószolgálatának tálalásában már mint "informatikus" jelenik meg. Sajnos a rovótársadalom önjelölt prófétái között szinte hagyomány, hogy bármilyen alap nélkül egymást vagy önmagukat szakértőnek, írástörténésznek, tanárnak, sőt professzornak szólíttatják, elfeledve, hogy a közelmúlt közéleti botrányai nyomán már Közép-Európában sem igen megtűrt a hamis tudományos fokozattal, végzettséggel való szélhámoskodás.

Szintén az MVSZ sajtószolgálati leveleiből tudhatta meg a nagyérdemű, hogy Joó "az egyetlen hazai webfejlesztéssel foglalkozó lap főszerkesztője" szerepében "szakérti" enyire nemzeti írásunk szabványosítását. Mindazonáltal a lendületes - a valódi szakértőket támadó - politikai pamfletben elfeledték megadni annak a csodás és egyetlen hazai szaklapnak a nevét, ahol egy kibukott egyetemista lenne az első ember. De ez nem véletlen, ugyanis a "főszerkesztő-informatikus" Joó nevére keresve az egyedüli hozzá köthető weblap a saját nevét, e-mail-jét, telefonját és aláírását tartalmazó 3 soros csoda  

És a Magyarok Világszövetsége?

Mindezek fényében óriási kérdőjel a Magyarok Világszövetségének viszonya az idegen szabvány készítőivel, kiváltképp, hogy André Szabolcs Szelp a szervezetet VII. Világkongresszusának határozatát az alábbi módon minősítette pont 4 éve, az Unicode levelezési listáján:

"A Magyarok Világszövetsége emigráns szervezetek / társaságok ernyőszervezete. Az emberek, akiket az utóbbi években pozícióba választottak, - finoman szólva is - megkérdőjelezhető ideológiát vallanak.

Már bocsánat, de az MVSZ "Világkongresszusa" csak egy rakás küldött az emigráns magyar szervezetekből. Nincs mély ismeretük sem a rovásról, sem az Unicode szabványosításról. Biztos vagyok benne, hogy nem is olvasták HG 106 oldalas javaslatát. Ezért a határozatuk teljesen lényegtelen."

The "World Federation of Hungarians" is an umbrella organisation of emigrant Hungarian organisations/associations. In the last years the people who got elected into key positions have a  questionable ideology, to say the least.

 With all due respect, the "World Congress" of the WFH is a bunch of  delegates from the emigrant Hungarian associations. They have neither  deep knowledge about rovás, nor about Unicode or encoding. I'm sure  that not one read the 106 pages document of HG.  The statement therefore completely irrelevant.

Erre erősít rá Joó, aki ugyanitt kijelenti, hogy (link):

"... valószínűleg egyikük sem hallott még az UCS-ről, többségük nem is használja a rovást. A szabványosítás dolga nem tartozik a hozzáértés nélküli, megvezetett konferenciákra".

However, you can bet on that most, probably no one of them had ever heard of the UCS before, most of them neither use Old Hungarian. Encoding is not a business which belongs to fobb, incompetent congresses.