A cikk szerzője – Jim Wald professzor – utal arra a közismert tényre, hogy a VIII. században a kazárok (egy türk eredetű harcias nép) kollektíven áttértek a judaizmusra. A Kazár Birodalom nagy kiterjedésű volt, és magába foglalta a későbbi Oroszország déli vidékeit és Ukrajnát. Három fővárosa is volt: először Balanjar, Samaran, majd Khazaran-Atil, a Volga torkolatának a közelében. Ma még vitatkoznak a történészek azon, hogy mi történt a kazárokkal a XI. század körül, amikor Oroszország elfoglalta a birodalmukat. A legelfogadottabb feltételezés az, hogy az ő utódaik az Európában élő askenázi zsidók. Erre a körülményre arab tudósok már hosszabb ideje hivatkoztak, mert gyengítette a jelenkori zsidóságnak a történelmi igényét a jelenlegi Izrael területét illetően.

Koestler Arthur 1976-ban írta meg „A tizenharmadik törzs” című könyvét, azt remélve, hogy ha sikerül megcáfolnia a közös zsidó népi önazonosságot, akkor a faji identitással együtt eltűnik az antiszemitizmus is. Koestlernek ez a vágya nem teljesült. Nézeteit azonban felkarolta Shlomo Sand izraeli történész, aki a „Hogyan alkották meg a zsidó népet?” című munkájában azt igyekezett bebizonyítani, hogy a zsidók vallási közösségként különböző népekből származó zsidó hitre áttért emberek leszármazottai és így nem alkotnak egy őshonos nemzetet és nincs is szükségük arra, hogy saját nemzetállamuk legyen. A tudományos közvélemény azonban nem fogadta el a kazár hipotézist, mert a genetikai bizonyítékok nem álltak rendelkezésre.

2012-ben azonban Eran Elhaik izraeli kutató közzétett egy tanulmányt, amely bebizonyította, hogy a kazár vérvonal az egyedüli meghatározó alkotórésze az askenázi génkészletnek. Shlomo Sand úgy tekintett erre az eredményre, amely az ő kutatásait erősítette meg. A Haaretz és a The Forward is fontos hírként kezelte. Az izraeli kormány is beadta a derekát. Elsőrendű tudósok ezt követően készítettek egy titkos jelentést a kormány számára, amely elismeri, hogy az európai zsidók valójában kazárok. Első látásra úgy tűnt, hogy ez rossz hír Netanjahu számára, aki kitartóan azt követelte, hogy a palesztinok ismerjék el zsidó államnak Izraelt.

A magát meg nem nevező kormány közeli hírforrás elmondotta, hogy először úgy érezték, ha elismerik, hogy ők kazárok, akkor a palesztinok vezetője, Abbasz, ragaszkodni fog ahhoz, hogy egyetlen zsidó se maradjon a palesztin államban:

“Amikor azonban Abbasz más álláspontra helyezkedett, akkor jobb megoldásokat kellett keresnünk. Ukrajnának az a felszólítása a zsidókhoz, hogy térjenek vissza a történelmi hazájukba, isten adománya volt a számunkra. Valamennyi telepesnek az átköltöztetése Izraelen belül rövid idő alatt rendkívül nehéz lenne mind logisztikai, mind gazdasági szempontból.”

„Nem arról van szó – folytatta a kormány közeli hírforrás -, hogy valamennyi askenázi zsidó visszatérjen Ukrajnába, hanem csak arról, hogy mindenki, aki vissza akar térni, az megtehesse ezt anélkül, hogy állampolgár lenne. Ez még inkább indokolt, ha az áttelepülés a nagyszabású izraeli katonai segítségnyújtás – beleértve a csapatok és felszerelés küldését, valamint új támaszpontok építését – keretében történik. Ha a kezdeti átköltöztetés sikeres, akkor a Nyugati-parti telepeseket arra bátorítanánk, hogy költözzenek Ukrajnába is. Miután az így támogatott és megerősített Ukrajna helyreállítja a szuverenitását egész területe felett, akkor a Krími Autonóm Köztársaság ismét egy autonóm zsidó területté válhat. A közép-kori Kazár Birodalom e kis utódát jiddisül ismét Chazerai-nak hívnák.”

Jól tájékozott kormány közeli hírforrásunk ehhez még hozzátette:

„A miniszterelnök újból és újból elmondta, hogy a zsidók olyan ősi és büszke népet alkotunk, amelynek a történelme négyezer évre megy vissza. Ugyanez igaz a kazárokra vonatkozóan is, akik Európában éltek és nem oly sokáig. De ha megnézzük a térképet, akkor látjuk, hogy a kazároknak nem kell ’Auschwitz határain belül’ élniük. Senki nem mondhatja meg a zsidóknak, hol élhetnek és hol nem szuverén népként azon a területen, ahol történelmük során éltek.”

Az izraeli miniszterelnök többször kijelentette – folytatta a hírforrás -, hogy „kész fájdalmas áldozatokra a béke érdekében, még úgy is, ha az a bibliai haza egy részének a feladását jelenti Júdeában és Szamariában, de ezt követően elvárjuk, hogy gyakorolhassuk máshol történelmi jogainkat. Úgy döntöttünk, hogy ez a Fekete-tenger partjai mentén legyen, ahol mi őshonos nép voltunk, több mint kétezer éven át. Még a nagy történész, Simon Dubnow is, aki nem volt cionista, azt mondotta, hogy jogunk van gyarmatosítani a Krímet. Ez mind benne van a történelemkönyvekben, le lehet ellenőrizni”.

„Úgy képzeljük el, mint egyfajta hazát távol az otthontól, vagy az eredeti hazát” – jegyezte meg, hozzátéve: „Végülis Herzl Tivadar írt a Régi-Új Országról, nemde? A telepesek számára nem lesz túlságosan nehéz az átkötözés, mert ők még érzik, hogy milyen pionírnak lenni: megtapasztalni a veszélyt, új otthont építeni, fegyvert viselni, az asszonyok folytathatják a kendő viselését, és az élelem nem fog nagyon eltérni attól, amit már esznek.”

Az amerikai külügyminisztérium arabszakértője azt fűzte ehhez, hogy érkezett korábban egy csekély figyelmet keltett jelentés arról, hogy Oroszország szigorúan fellépett azokkal az izraeliekkel szemben, akik kazár műtárgyakat, történelmi emlékeket csempésztek ki az országból. Ez az arabista emlékeztetett arra is, hogy Spanyolország és Portugália már kész állampolgárságot adni az Ibériából száműzött zsidók leszármazottainak, és azt is megemlítette, hogy az ukrán kormányt támogató milíciák irányítói között az Izraeli Védelmi Erők számos korábbi tagja található.

Jim Wald, már hivatkozott írásában (www.timesofisrael.com)[2], idézi a Fatah ramallahi szóvivőjét – aki felemelve egy kazár harcost ábrázoló archeológiai műtárgyat – a következőket mondotta:

„Folyamatos a hódítás és a kegyetlenség. A genetika nem hazudik. Láthatjuk az eredményeket: a cionista rendszer és a brutális megszálló erők harcias barbárok leszármazottai. A palesztinok békés pásztorok utódai, valójában az ősi izraelitáktól származnak, akikről a mai zsidók tévesen állították, hogy az ő őseik. Azt is kijelenthetjük, hogy a kazár zsidók őseinek soha nem volt templomuk Jeruzsálemben.”

Ukrajnában (amit most már „második Izraelként” is emlegetnek) a kijevi kormányzat és Igor Kolomojszkij az izraeli hadsereg számos volt tagját alkalmazta az Önkéntes Zászlóaljakban. Az elsőként felállított egyik ilyen önkénteseknek nevezett zsoldosokból álló katonai egységet – az Azov zászlóaljat – Igor Kolomojszkij, ukrajnai zsidó oligarcha finanszírozta kezdettől fogva. Kolomojszkijt a kijevi hatalomváltást követően az ugyancsak zsidó származású Alekszander Turcsinov ideiglenes államfő nevezte ki Dnyetropetrovszk terület kormányzójává. (Az 1963-ban született Valerijovics Kolomojszkij 2,5 milliárd dollár vagyonnal rendelkezik és Ukrajna harmadik leggazdagabb embere. Egy TV állomás, a Privat Bank, kőolaj ipari üzemek és számos ingatlan tulajdonosa. Az Azov zászlóaljnak mintegy 500 jól felszerelt és páncélozott járművekkel is ellátott zsoldosa van. Az Azov katonai egység zászlajára az van írva, hogy „szabadság vagy halál”.)

Egy másik izraeli egység is ismertté vált, amely a „Maidan Kéksisakosai” nevet viseli. Ennek a parancsnoka is egy izraeli veterán, aki a „Delta” álnevet használja. Ha Izraelnek nem lennének hosszútávú céljai ukrajnai befolyásának a kiterjesztésével, akkor könnyedén meg tudná akadályozni, hogy az izraeli hadsereg egykori tagjai zsoldosként vegyenek részt az ukrajnai polgárháborúban.

Dombász oroszul beszélő lakosai nem bíznak az izrael-barát kijevi kormányzatban és aggodalommal figyelik Kolomojszkij tevékenységét is. Az oligarcha egyik kelet-ukrajnai tartomány kormányzója, mégis Nyugat-Ukrajnában, Európában és Izraelben toborzott a magánhadseregébe zsoldosokat. Privát hadseregében számos nyugat-ukrajnai neonáci harcol, akik mindig lelkes hívei voltak annak, hogy legyen egy nagy harc Oroszország és az egykori Kazár Birodalom utódai között, akik ma Ukrajnában, Lengyelországban, Izraelben, Grúziában, Amerikában és más országokban is élnek. Így kellene bosszút állni azt a vereséget, amelyet a kazárok a XI. században elszenvedtek az Orosz Birodalomtól.

Ismert tény, hogy Izrael Mihail Szaakasvili korábbi grúz elnök kormányának nagyarányú katonai segítséget nyújtott nemcsak fegyverek szállításával és hírszerzési támogatással, de úgy is, hogy grúz-izraeli kettős-állampolgárok töltöttek be fontos kormányzati posztokat. Izrael – Ukrajnához és Grúziához hasonlóan – Azerbajdzsánnal is szoros kapcsolatot épített ki, mert ennek a kaukázusi országnak is szoros kapcsolata volt az egykori kazár Birodalommal, és területén most is őshonos zsidó közösségek élnek, akiket Szombatosoknak (Subbotniks) hívnak.

Izraelben most már komolyan foglalkoznak azzal a titkos tervvel, hogy a zsidók egy része a kazárok utódaként visszatér Ukrajnába és fokozatosan átveszi ott a hatalom gyakorlását. Az Egyesült Államokban 2007-ben bizonyította be John Mearsheimer és Stephen Walt, hogy Amerika külpolitikáját az Izraeli Lobbi irányítja. A szervezett zsidóság ezt a nagyhatalmú bankárdinasztiák és pénzügyi érdekcsoportok, valamint az olyan szervezetek, mint az AIPAC (Amerikai-izraeli Közügyek Bizottsága), az ADL (Rágalmazás-elleni Liga) és az AJC (Amerikai-zsidó Bizottság) segítségével érték el. A pénzrendszer segítségével az ellenőrzésük alá vették az Egyesült Államok politikai rendszerét és már hosszabb ideje teljes mértékben az ellenőrzésük alatt tartják mind a Republikánus, mind a Demokrata Pártot, valamint a Fehér Házat is, amelynek lakóját lényegében az Izraeli Lobbi választja ki.

Az askenázi zsidóságnak, mint az egykori kazárok leszármazottainak, a részbeni visszatelepülése Ukrajnába azzal járna, hogy két nemzeti otthona lenne a zsidóságnak. Izrael megmaradna a vallási őshazának, a mitikus szellemi alapokon nyugvó nemzeti otthonnak. És lenne egy másik nemzeti otthon, a történelmi őshaza, amelyre történelmi és származási alapon tarthatnak igényt. A vallási és a származási őshaza együtt alkotná az askenázi zsidóság nemzeti otthonát.

Az itt leírtak fényében jobban érthetővé válik, hogy miért volt szükség a hatalomváltás kikényszerítésére Kijevben. Az egyik motívum lehetett az, hogy a nemzetközi zsidóság egy része vissza akart térni ősei földjére, amelyhez a mai Ukrajna is tartozott. Ehhez megszerezték a pénzhatalmi világelit dinasztiáinak és a hegemóniájuk alatt lévő Egyesült Államok politikai vezetésének a támogatását. Washington figyelmeztette Putyint, hogy tartsa távol magát Ukrajnától és mondjon le azokról a történelmi kötelékekről, amelyek a nagyoroszokat a kisoroszokhoz (az ukránokhoz) fűzik. Az askenázi zsidóság újabb honfoglalását zavarja Moszkva közelsége, miközben ahhoz, hogy az ukrán állam működőképes legyen, Oroszország segítsége nélkülözhetetlen.

Az alkotmányosan megválasztott orosz-barát elnök, Janukovics, államcsínnyel való eltávolítását Washington és Izrael, valamint a CIA és a Moszad együtt hajtotta végre Oleg Turcsinov lett az ideiglenes államfő és Arszenyij Jacenyuk a kormányfő, mindketten zsidó származásúak. Hamarosan követte őket a már választott elnökként az ugyancsak zsidó származású Petro Porosenko (Petro Waltzman). Jacenyuk engedélyezte az ukrán állam aranytartalékának az elszállítását New York-ba 2014. március 7-én éjjel. A szervezett zsidóság a pénzügyi és gazdasági hatalom mellett átvette Ukrajna közvetlen politikai és katonai irányítását is. A Kelet-Ukrajnában folyó polgárháborúban pedig a nem-zsidó lakosság veszti életét, vagy kénytelen Oroszországba menekülni. Ukrajnában ismét működnek a koncentrációs táborok, ezúttal azonban bennszülött ukránokat őriznek bennük. A hatalom átvétele nyomán a pénzhatalmi világelit közvetlen irányításával osszák szét az ukrán nép nemzeti vagyonát. Nemzeti tragédiának minősíthető az, ami a sokat szenvedett ukrán néppel a kijevi államcsíny óta történt.

[1]http://blogs.timesofisrael.com/leaked-report-israel-acknowledges-jews-in-fact-khazars-secret-plan-for-reverse-migration-to-ukraine/

[2] ua.

A lap szövege szerzői jogvédelem alatt áll, felhasználni csak pontos forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.