Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
menü
 
Ajánlott oldalak!

morvaikrisztina.hu

domonyi.aries.hu

Pro Hungaria

Betyársereg

HVIM

 
Antimagyarizmus
Antimagyarizmus : Az államtitkár szerint nem egymás mellett, hanem együtt kell élnünk a cigányokkal – nem szabad összekeverni őket a migráns

Az államtitkár szerint nem egymás mellett, hanem együtt kell élnünk a cigányokkal – nem szabad összekeverni őket a migráns

kuruc.info  2015.09.14. 10:03

Az egymás mellett élés helyett az együttélésben vagyunk érdekeltek a "romákkal", "mi egy jövőben gondolkodunk" – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat (KRSZH) tanévnyitóján vasárnap Nyíregyházán.


Czibere Károly a főiskolán megtartott ünnepségen Péter apostol levelét idézve a születésre, a növekedésre és a szülésre hívta fel a megjelent hallgatók figyelmét. Mint mondta, a szakkollégium létrehozása is egyfajta születés, az "életre hívás volt, a hallgatóknak ennek értelméről és az önmaguk elé állított kihívásról is el kell gondolkozniuk.

Az államtitkár szerint a születés mellett ugyanilyen fontos az eszmei gyarapodás is. A hallgatókhoz szólva figyelmeztetett, hogy ez csak úgy lehetséges, ha mindennap feltöltekeznek "az életet adó forrással", azaz azzal az eszmével és a mozgalommal, amely a KRSZH létrehozásához kötődik.

A másik ember felé történő megnyílás fontosságát hangsúlyozva Czibere Károly azt mondta, a megkapott tudást tovább kell adni – ebben segít a cigány szakkollégium intézménye.

Valamiféle "roma kultúráról" is beszélt

Az államtitkár szerint a szakkollégiumon belül "folyik a munka, az állványok állnak", de minden közreműködőnek – a kollégiumnak, a minisztériumnak, egyházaknak és a hallgatóknak is – meg kell tudniuk válaszolni, mi épül pontosan az állványok mögött. "Az is fontos, hogy a fő alkotóelemeket, a szakmát, a roma kultúrát és öntudatot, közösséget és kereszténységet tudjuk-e mérlegre tenni, mi a célunk ezekkel és mire helyezzük a hangsúlyt" – mondta Czibere Károly.

Összekeverhetők a migránsokkal

Ha ilyen értelemben előre lehet lépni, akkor félre lehet tenni az áthallásokat, a rosszindulatot, "akkor nem fogjuk összekeverni a migránsokat a romákkal" – hangsúlyozta az államtitkár, aki nyilván a cigányokra gondolt, csak folyamatosan egy idegen és egyébként is helytelen kifejezést használ.

Az ökumenikus istentisztelettel egybekötött tanévnyitón igét hirdetett Fabinyi Tamás evangélikus püspök, a tanévnyitót követően igazgatótanácsi ülést tartott a szakkollégium vezetése.

A rendezvényen a KRSZH tagintézményeinek több mint száz hallgatója vett részt, közük a budapesti Jezsuita Roma Szakkollégium, a debreceni a Wáli István Református Cigány Szakkollégium, a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium, a Miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium, valamint a szegedi cigány szakkollégium hallgatói. Az eseményre meghívást kaptak a pécsi, az egri és a hajdúböszörményi felsőoktatási intézményben működő cigány szakkollégiumok is.

(MTI nyomán)

 
Ajánlott videók

 
Ősi jelképeink és zászlóink

Ez a magyar címer.

Esztergom zászlója

A Fekete sereg zászlaja

Árpád-házi királyi zászló

Honfoglaláskori

fejedelmi zászló

Az Árpád-házi királyok

családi zászlaja

 

 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!