Németország semleges pozíciót kell felvegyen az Egyesült Államok és Oroszország gazdasági háborúja közepette, mert a minisztériumokban és a hadseregben egyre több tisztviselőnek van alternatív nézőpontja a kormány külpolitikai döntéseiről.

Monika Dorner osztrák jogtudós szerint a nyugat-európai országok minisztériumaiban és fegyveres erőiben egyre nő azon tisztviselők száma, akik alternatív nézőpontot képviselnek a meghatározó külpolitikai döntésekkel kapcsolatban, és ebben a tekintetben élen jár Németország. Elmondása szerint a hatalmi struktúrák alkalmazottai jóval mélyebb megértéssel rendelkeznek annál, mint amit az országok külpolitikája tükröz, de közülük csak nagyon kevesen merik kockára tenni karrierjüket azzal, hogy nagy nyilvánosság előtt hangot adjanak véleményüknek – emiatt nem születnek felelős döntések.

Dorner a Contra magazinnak nyilatkozva kifejtette, hogy az Egyesült Államok nyomást gyakorol a vezető nyugat-európai politikusokra, mert fokozottan tart attól, hogy az Európai Unió és a posztszovjet térség együttműködésében jóval több lehetőség rejlik annál, mint amit a transzatlanti együttműködés képvisel, és ezzel a nyugat-európai hatalmi struktúrák szakértői is tisztában vannak. Elmondása szerint az Egyesült Államok háborúra készül Oroszország ellen, mert nem várja meg, amíg Nyugat-Európa egy reális gazdasági együttműködés mellett dönt és függetleníti magát az amerikai befolyás alól.

Dorner felhívta a figyelmet arra, hogy a válság ellenére Európa nyugati országai máig fejlett iparral és technológiai szektorral rendelkeznek, Oroszország pedig kimeríthetetlen természeti erőforrásokkal, és olyan katonai erővel, ami stabilizáló tényező lehet Nyugat-Európa számára is.

A két gazdasági tömb együttműködése önmagában egy új, minden tekintetben önellátó szuperhatalom kialakulásához vezethet, amiben az Egyesült Államok részvétele szükségtelenné válik.

Washington emiatt próbál éket verni az Európai Unió és Oroszország közé, és ez az egyetlen oka annak, hogy a NATO haderő-összpontosítást folytat Kelet-Európában: az Egyesült Államok katonai konfliktust akar kirobbantani két rivális gazdasági térség közt, mielőtt azok szorosabb együttműködést alakítanának ki. Dorner szerint egyedül az amerikai nyomásgyakorlásnak tudható be, hogy az Európai Unió gazdasági háborút kezdett Oroszország ellen. A szankciós politika ugyanis megakadályozza, hogy a két gazdasági tömb szorosabb együttműködést kezdjen; ehelyett elszigeteli egymástól Washington két riválisát, ami mindkét felet sebezhetőbbé teszi az amerikai gazdasági érdekérvényesítéssel szemben.

Dorner szerint sokak számára Vlagyimir Putyin démonizálása jelenti azt a fordulópontot, ahonnan már nem tudják elfogadni az amerikai külpolitika által szabott irányt. “Ha Putyin olyan közveszélyes őrült lenne, mint amilyennek a média lefesti, ilyen katonai erővel már egy hét alatt meghódíthatta volna Európa felét.” Ezzel szemben a gyakorlat azt mutatja, hogy a transzatlanti tömb viselkedik agresszorként. Németország újraegyesítése után Mihail Gorbacsov ígéretet kapott arra vonatkozóan, hogy a NATO nem terjeszkedik tovább a volt Szovjetunió érdekövezetéhez korábban tartozó országokra. Ezzel szemben a NATO két évtized alatt bekebelezte Kelet-Európát, és már Oroszország határainál tart.

Dorner szerint a mai nemzetközi környezet legnagyobb kihívása, hogy újra fel kell ismerni, ki barát, és ki ellenség. Az Egyesült Államok pedig a felszínes diplomácia mögött arra törekszik, hogy Európát elszigetelje potenciális szövetségeseitől, mert két kisebb rivális könnyebben kezelhető, mint egy új szuperhatalom.