Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
menü
 
Ajánlott oldalak!

morvaikrisztina.hu

domonyi.aries.hu

Pro Hungaria

Betyársereg

HVIM

 
Politikusbűnözés
Politikusbűnözés : Gyurcsány Ferenc úgy érezte, meg kell szólalnia

Gyurcsány Ferenc úgy érezte, meg kell szólalnia

alfahir.hu  2015.10.29. 18:12

A botrányos Gergényi-ítélet ügyében. Csak erős idegzetű olvasóink figyelmébe, az alábbiakban a Gyurcsány szöveghű közleménye olvasható.


Ma született ítélet a Fidesz által 2006 óta gerjesztett rendőrperben. A Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa első fokú ítéletében a tizennégy vádlott közül tizenkettőt felmentett, Gergényi Pétert és Dobozi Józsefet pedig csupán megrovásban részesítette.

Már a büntetőtárgyalás kezdetére is megsemmisült az a Fidesz által felépített teória, miszerint az utcai zavargásokat az akkori kormány vezetői szervezték, illetve provokálták ki, illetve hogy a rendőri túlkapások valódi oka a kormány, illetve a kormányfő közvetlen megrendelése volt. A nyomozati szakaszban e hamis híreszteléseknek és vádaknak semmilyen nyomát nem találták a hatóságok, így elmaradt a Fidesz által annyira remélt bűnvádi eljárás az akkori kormány vezetőivel szemben. Ma világossá vált, hogy a rendőri vezetők bűnössége nem állapítható meg.

A személyes meggyőződésem is az, hogy a rendőri vezetők nem bűnösek. Lehetséges, hogy voltak olyanok, akik hibáztak, ezt szakmailag megítélni nem tudom, de rendőrszakmai hibát büntetőjogi tényállással összekeverni súlyos tévedés. Az ítélet a tekintetben viszont megnyugtató, hogy talán végleg megcáfolta a jobboldalon oly népszerű összeesküvés elméleteket és reményt ad arra, hogy a magyar bíróság egy része képes önmagát megóvni bármilyen durva politikai megrendelések teljesítésétől.

Végeredményben a Fidesz 2006 óta épített hazug politikájának egyik tartóoszlopa dőlt le a mai napon.

Gyurcsány Ferenc
Demokratikus Koalíció

 

 
Ajánlott videók

 
Ősi jelképeink és zászlóink

Ez a magyar címer.

Esztergom zászlója

A Fekete sereg zászlaja

Árpád-házi királyi zászló

Honfoglaláskori

fejedelmi zászló

Az Árpád-házi királyok

családi zászlaja

 

 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.