Itt az idő az ésszerűség mentén meghúzni a határokat, a nagyhatalmakat mellőzve, csakis az itt élők érdekeinek alárendelve.
Először is axiómaként kell elfogadni: senki ellen nem irányul ez a megbékélési egyezség, össznemzeti érdek a teljes tisztánlátás, a reális, kölcsönös jóakarat. Mert a nagyhatalmak által ránk erőltetett béke csak a magyar nép megalázására törekedett, és senkinek sem érdeke a jelenlegi helyzet fenntartása.

A történelmi Magyarország körülmetélése, mint tett, már önmagában is zsidó rituálé, de ezen túlmenően is nyilvánvaló a zsidó érdekek megnyilvánulása. A magyarság nemzeti érdeke az igazságosság, a történelem tiszteletben tartása, a más népek önrendelkezésének elismerése. Felvethető ugyan a kártérítés kérdése, ez azonban nem tárgya rövid kitekintésünknek.
Az ismert történelemi tények, és a határmódosítások főbb elvei a következők:

Ausztria kárpótlásként kapta az őrvidéki területet dél-Tirol elcsatolásáért. Dél-Tirol visszajár Ausztriának, Őrvidék pedig Magyarországot illeti. A maga ügyében Ausztria illetékes eljárni.
A Felvidék nyilván a cseh imperializmus, a pánszláv eszmék hatására lett “Szlovákia”, cseh gyarmati terület. A tót lakosságot soha sem kérdezték meg, akar-e önálló országot, vagy továbbra is jól érzi magát a Magyar hazában. Itt az ideje a népszavazás kiírásának, és amennyiben a tótok elszakadni kívánnak, azt tiszteletben kell tartani, azokon a területeken, ahol ők élnek többségben. Az olyan színmagyar vidékeken azonban, mint a Csallóköz, Mátyus föld, Bodrog köz nyilván a magyarság a magyar hazát fogja választani. A ruszin lakosság döntsön, hogy a tótokkal vagy a magyarokkal kíván egy hazában élni. Ukrajna adjon önrendelkezési jogot a kommunista örökségből kapott Kárpátaljának, döntsenek az ott élők a hovatartozásról.

Az oláhokkal kicsit nehezebb az egyezség: a nacionalizmus annyira erőteljes közöttük, hogy az ésszerűség nem nagyon fog szóhoz jutni. De maradjunk a jóhiszeműség talaján! Talán az oláhok is megértik, hogy maguknak ártanak a magyar lakosság millióinak rabságban tartásával.

Csakis ésszerű kompromisszum árán lehet megoldást találni Erdély ügyében. A nagy létszámú, betelepített regáti románok szóhoz juttatása Erdély ügyében mellőzendő.

A délszláv népek egy akolba terelése Tito halálával azonnal megszűnt összetartó erőnek mutatkozni. A népirtások, amelyeket ezen a földrajzi területen végrehajtottak, azt igazolják, egyik délszláv nép sem tud a másik fölé kerekedni. Hagyni kell őket békében, majd rájönnek arra, hogy mi a helyes út. A magyarságot is hagyják békén.

A Tisza-Duna közét, és a Drávánál délebbre eső területeken többségben élő magyarokat engedjék vissza a anyaországhoz. A Mura-köz magyar lakossága is értelemszerűen visszatérhet oda, ahova ezer éve tartozott.

Ez a logikus terület átrendezés, nagy vonalakban. Az olyan területek, mint pl. a szerémségi magyarok kérdését, csak alapos szociológiai, néprajzi elemzésekkel lehet megnyugtatóan rendezni, az ott élők akaratának, érdekeinek maximális figyelembevételével. A lakosság kiírtása, áttelepítése nem egy színmagyar terület etnikai összetételét megváltoztatta, a megszállók akaratának megfelelően.
Legtisztességesebb eljárás ezeken a vidékeken az utolsó, 1910-es népszámlálás adatainak elemzése, persze, az népmozgások jóakaratú figyelembevételével. Nem törekedhetünk az egész Kárpát-medence magyarítására, viszont az erőszakos beolvasztásokat, amennyire csak lehet, orvosolni kell. Mindig, és mindenek feletti elvként kell elfogadni az ott élő őslakosság kívánságát, akaratát.

Más országokat, különösen a nagyhatalmakat, akik ezt a borzalmat, ezt a tengernyi kínt, könnyet és kiontott vért előidézték, arra kérjük, tartsák távol magukat a térség megbékélési folyamatától. Egyszer s mindenkor legyen vége a beavatkozásnak, az önös érdekek ráerőltetésének a kisebb népekre.

Különösen áll ez a kérés Oroszországra, Angliára, Franciaországra, Németországra és az Amerikai Egyesült Államokra.

Naivitás persze az önmegtartóztatás lehetősége akár a nagyhatalmak részéről, akár az egyes népekre nézve, akiket érint a dolog. Azonban meg kell értenie minden nemzetnek, hogy végszükségben vagyunk mindnyájan. A keresztény Európát elárulták, eladták a fejünk felett. Csak magunk vagyunk. Vagy le tudjuk bírni az önös érdekeinket, el tudjuk felejteni a pofonokat, amit kaptunk, és új erőre kapva, egymást segítve, a kölcsönös érdekek mentén tudunk élni és cselekedni.
Ez az egyetlen út a továbbéléshez, a megmaradáshoz.

Ezek a kijelentések csak a magyarok szájából hangzanak hitelesen, akik az utóbbi idők fő vesztesei. A programok fő elszenvedői és a legnagyobb vérveszteséget kibíró nációja vagyunk a térségnek. Szándékunk tisztaságához nem férhet kétség, hiszen testvéreink egyharmada most is idegen országban él, jog fosztva, embertelen körülmények között. Mi nyújtunk békejobbot, ezért csak egy az elvárásunk, hogy higgyen mindenki őszinte jó szándékunknak. Mondjon le önként a nagyhatalmaktól kapott ajándékról, ami nem is ajándék, hanem az ő becsapásuk, zsarolásuk végzetes eszköze, a független életük akadályozója lett. És a jövőbeli rabságuk bűnös öröksége.

Erről az örökségről jobb lemondani, a lopott jószágot visszaadni, mert az sohasem lesz az övé. Ha a nagyhatalmi játszmák következtében jutott hozzájuk, akkor is lopott a jószág, az orgazda szerep épp olyan bűnös, mint a tolvajé. Ezzel kell szembenézni a mai nemzedéknek, amelyik csak ily módon tud megtisztulni az bűnös úton szerzett tulajdontól, és tiszta lelkiismerettel nézni a jövőbe.
A megbékélés egyúttal tabula rasa-t is jelent: tiszta lappal lépni be a jövő kapuján.

Új testvériséget is kínál az örökös ellenségeknek, új erőt és új lehetőséget a kölcsönös tisztelet alapján.

/Folyt.köv/

Erdélyi János

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés