A szervilizmus összetett tulajdonság: az alázat, a szolgalelkűség, a mások előtti hajbókolás, a meghátrálás, esetleg a félelem mind-mind belejátszik egy kissé, és így alakul ki a szervilizmus, mint állandó személyiségjegy. Az egyénre jellemző ez, de az egyén tulajdonságait, ha nagyon jellemző jegy, át szokták származtatni egyes népekre, többé-kevésbé sikeresen. A németek pontossága, precízsége, az angolok hűvössége, a franciák elegánssága, a latin népek hevessége, a románok megbízhatatlansága mellé lassan, de biztosan felsorakozik a magyarok szervilizmusa is. Főleg az utóbbi évtizedek a kormányzati munkája alapján, úgy néz ki, nem is alaptalan ez a megállapítás.A Gyurcsányi idők előljártak e tekintetben, az új Isten, az EU, a kapitalista értékek, a zsidó mentalitás, kvázi: az un. neoliberalizmus előtti hajbókolás, mind-mind ezt jelzi. Ma is ez látszik dominánsnak, mintha nem is lenne tisztességes élet, lépten-nyomon beleütközünk a kommunista múlt és a liberális jelen esztelen, értelmetlen valóságába.

Ilyen momentum a Szabadság szobor, a Szovjet Hősök Emlékművei a Szabadság téren és a Gellért téren, amelyek máig őrzik a gyalázatos múltat, a kommunizmus időszakát, a lelki és fizikai rabság momentumai. Már senki sem kényszerít, de még sem tudunk szabadulni ezektől a bilincsektől.

Valahogy hiányzik a mindent elsöprő akarat, hogy igenis leszámolunk a múlt, a keserű múlt még keserűbb emlékeivel. A kegyelet, az más dolog. A háború áldozatait, akár ellenséges katonák voltak, akár a saját halottaink, kegyelettel kell emléküket őrizni, a megfelelő helyen, az erre kialakított kegyeleti körülmények által.
De semmi sem indokolja a díszes emlékhelyek fenntartását, amelyek protokolláris alkotások, politikai megrendelésre.

A Gellért hegyi Szabadság szobor valóban kiváló művészeti alkotás. De az mindig is a Szabadság szobor lesz, a szovjet katonák hozták el nekünk, a szovjet szabadságot, ami a kommunista rabságot jelentette a maga valóságában. Totális rabság volt ez, a lélek rabsága, a félelem, az embertelenség, a megalázottság, a nemzeti érzés eltiprása, a hazugság, a gyalázat.
És most is keletre nyújtja pálmáját a szobor.

Ha egy turista, aki semmit nem tud a magyarokról, megkérdezi az idegenvezetőjét, hogy miről is szól ez a szép, büszke női alak, az elmondja: a magyarok örök háláját fejezi ki az elnyomásnak, a tömeges erőszaknak, a padlás-söpréses, körömtépéses, betapasztott szájú múltnak, elmondja az igazat, a turista megkérdezi:
– A magyarok még mindig megalázkodnak a kommunisták előtt? Még mindig itt tartanak? Ilyen szervilis nép a magyar?
És otthon elmondja mit látott, tapasztalt.
Így tejed a világban a hírünk. Persze a finom töltött káposzta, a jó kis pálinka is hírvivő, de nem annyit esik a latba, mint a kommunizmus emlékének őrzője.
Sok vita lezajlott már tudom e témában, de a szobor áll, és keletre nyújtja pálmáját. És a többi emlékmű is áll. Őriz valamit, ami senkinek nem kell. Megtapadt a lélekben, és ott él, örökké. A szervilis magyarok lelkében a kommunista múlt.
Lehet másképp is magyarázni ezeket az emlékhelyeket, a létüket.
De a valódi ok: a szervilizmus.

Van egy maroknyi ember, akinek emlékében a kommunista múlt a gazdagságot, a kényelmet, a mások feletti uralkodást jelentette. Ez a maroknyi ember most is befolyással bír: övék a végső szó az ilyen kérdésekben. Így is lesz, amíg el nem tűnnek a közéletből, a magyar valóság palettájáról. Mikor lesz ez az idő? Várjuk ki türelmesen, vagy magunk vegyük kézbe a dolgot, és állítsuk be a történelem óráját pontosan. Hogy a valóságot mutassa.
Nehogy mindnyájan a szervilizmus hibájába essünk.

Erdélyi János

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés