Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
menü
 
Ajánlott oldalak!

morvaikrisztina.hu

domonyi.aries.hu

Pro Hungaria

Betyársereg

HVIM

 
Erdely
Erdely : Egy erős gyomrú erdélyi szász: Iohannis lenyelte a Románia Csillaga plecsnit

Egy erős gyomrú erdélyi szász: Iohannis lenyelte a Románia Csillaga plecsnit

NIF  2016.03.07. 10:30

Iohann is


Bekövetkezett az, ami előrelátható volt: Klaus – most már végképp – Iohann is engedett a posztkommunista többségű becsületbírósági indítványnak és visszavonta Tőkés Lászlótól a Románia Csillaga érdemrendet. Csak úgy mellékesen jegyezzük meg: amit az 1989-es rendszerváltás elindításában szerzett érdemeiért kapott, még Traian Basescu elnöksége idején.

A román államfő ezzel a lépésével beállt azon politikusok sorába, akiknek legfőbb és egyetlen célja: a román nemzetállamiság, a Kocsis István által oly találóan dákoromanizmusnak nevezett nagyromán eszmék szolgálata. Azoknak, akiket meglepett az elnöki döntés, akik értetlenül fogadták a barátságtalan lépést: már amikor felmerült a nagyszebeni polgármester neve a lehetséges államelnök-jelöltek között, már akkor sokan feltették kérdést: egyáltalán lehet-e esélye arra, hogy megválasszák? Azaz: a romániai állapotok, az államilag gerjesztett és fenntartott, gyakran a kizárólasságig terjedő nacionalizmus körülményei között lehet-e esélye egy nem román jelöltnek arra, hogy ilyen magas tisztségbe megválasszák? A válasz egyértelmű volt akkor is, ma is: nincs!

Tudtuk róla, hogy szász nemzetiségű és luteránus, amiként azt is, hogy korábbi karrierje, polgármesteri tisztsége, illetve liberális pártbeli sikerei nem voltak összefüggésben nemzetiségi hovatartozásával. Akár az is kijelenthető: németsége (szászsága) ellenére lett az, aki. Ami pedig a legfontosabb: kizárólag úgy és azért válhatott azzá, amivé vált, mert teljesen beépült a román politikai környezetbe, tökéletesen hasonult hozzá. Erkölcsben, magatartásban egyaránt. Tudnia kellett, az előrejutást az biztosíthatja számára, ha románabbá és ortodoxabbá válik a románoknál, az ortodoxoknál.

A mostani eset, Tőkés érdemrendjének megvonása is azt bizonyítja, hogy Iohannisban kóros tüneteket produkál a túlhajtott megfelelési kényszer. Ebből következően, mint ahogyan érzéketlenül viszonyul a magyarság autonómiatörekvései iránt is, egyáltalán nem számíthatunk arra, hogy szót emeljen a kisebbségi jogok szavatolásáért.

Forrás: Egy autonóm székely feljegyzése, Szentgyörgyi László

 
Ajánlott videók

 
Ősi jelképeink és zászlóink

Ez a magyar címer.

Esztergom zászlója

A Fekete sereg zászlaja

Árpád-házi királyi zászló

Honfoglaláskori

fejedelmi zászló

Az Árpád-házi királyok

családi zászlaja

 

 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.