A székelyek 

   A székelyeket, mint a kik ugyanazon nyelvet beszélik és beszélték a magyarokkal, nem is soroztuk volna más osztályba, de minthogy törvényeinkben a kettő, mint külön nemzet jön elő, mivel jogaiban és jellemében más nép, külön adjuk elő.

(…)

   Lakhelyük ma is az, mit két ezredév előtt elfoglalának. Erdély keleti határszéle, azon kevés kivétellel, hogy a kászoni székelyekből V. István király a kunok és tatárok ellen kimutatott hűségök s vitézségükért, Torda-megyében az eredeti 4 székely székhez az ötödiket, Aranyos-széket telepité. Ezen táj a legtisztább magyarsága nem csak Erdélynek, hanem az egész magyar világnak. Mert földén tiszta székelység lévén, idegen nyelvvel nem vegyülhetett, sőt az idegen nyelvűek ha közikbe jutának, azoknak saját nyelvökről le kellé mondaniuk. (…)

Jelleme.

   A székely nép mióta fegyvert hord, sokat vesztett eredeti typusából. Azért mégis ma sem kevésbé magyar, mint a magyarság. A magyar bátor, a székely merész; a magyar büszke, a székely becsvágyó; a magyar perlekedőnek, a székely prókátornak született; a magyar birtoka , a székely fegyvere mellett szegény; a magyar jószivvel látja vendégit, a székely jóságával megbetegiti. Átalában a két nemzetnek ugyan azon vonásai, de a székelyben kirívóbbak. Szóval jogvédőbb, szorgalmatosabb , megkülönböztetést keresőbb, tartózkodóbb, pedig szive még nyíltabb. Paget utazásában, büszkesége- szegénysége- szorgalma- és vállalkozó szelleménél fogva a scotokkal hasonlítja. S jól mondja rolók azt, hogy ők a confortban, kéj elemben, minden népek és nemzetek után vágynak. Nagyrészint oldalos hegyes kopár fenlapályt turva, néha élelmöket sem képesek a földből kiszerezni. A scottali hasonlatát perlekedő szelleme is folytathatja, mert nem oly rég jött az , hogy az angol parliament megparancsolá a scotoknak hogy nadrágot hordjanak, s ők hordani is kezdék a hátukon. Ilyen a székely eszejárása is. (…) A székely alakja szálosabb mint a magyaré, legtöbbnyire barna piros, kerek képpel, Nőji különösen a határszél felé igen szépek, izmos testi erővel, honnan nem egyet említ a história, hogy fegyvert ragadott. A mádéfalvi bujdosáskor sokan az erdőkön a hó hátán szülének. (…) Nyelve mint mondám a legtisztább magyar, azon megjegyzéssel, hogy néhol a kettős e-t (mint ember) az utolsó helyen ő-vel, a kettős a-t elől á-val cseréli mint anyám, apám , álmát stb. s egyéb apró eltéréseket, melyek székenként vagy vidékenként is különböznek, szoktak csinálni.

Forrás: KŐVÁRY LÁSZLÓ, 72varmegye.eu