De az utóbbi hónapok történéseinek fényében a legfontosabb ígérvény az, hogy lekerülhet a napirendről a magyar kisiskolák egyharmadának tervezett bezárása. Ezen örömtelinek ígérkező fejlemény ugyanakkor fájdalmas pofont is jelent a magyar kormány számára: amit Budapest hónapokig nem akart, nem tudott megoldani, azt Bugárék egyetlen délután alatt letárgyalták. Orbán Viktor ugyanis ahelyett, hogy a Ficoval való nagy barátság és migránsügyi regionális együttműködés közepette saját (kül)politikai érdekein túl nemzeti szempontokat is érvényesített volna és felvetette volna az iskolaügyet, inkább a bezárásra ítélt intézmények magyar állami támogatását jelentette be a Magyar Állandó Értekezlet tavaly decemberi ülésén. Ezt magam kezdettől fogva keményen kritizáltam, a magyar nemzetpolitika ugyanis totális tévúton jár, ha a jogok kiharcolása és megvédése helyett újabb és újabb feladatokat vállal át a szomszédos országoktól a magyar nemzeti közösségek támogatása és intézményeik finanszírozása terén.
Impozáns programpontokból tehát nincs hiány. A pozsonyi parlamentbe hét magyar képviselőt juttató felvidéki vegyespárt, a Most-Híd úgy állt fel a tárgyalóasztaltól március 15-én (!), hogy magyar (és szlovák) szavazói legnagyobb döbbenetére bejelentette: programjuk 90%-a teljesült és így már készek koalícióra lépni nemcsak Robert Ficoval, hanem a magyarokat "rákos kelésnek" tituláló Jan Slotától megszabadult Szlovák Nemzeti Párttal (SNS) is. Ezzel feladták a leckét az eddig előlük elzárkózó magyar kormánynak, amely ezután még nehezebben teheti majd meg, hogy ne álljon szóba velük és csupán a zsinórban három választást elbukó és nem hogy kormányra, de még a parlamentbe sem kerülő MKP-val kommunikáljon. Bár az RMDSZ-szel való kiegyezéshez hasonló megállapodás valószínűleg nem fog születni, de hiába tagadják sorra, az enyhülés és a háttérben való kapcsolatépítés már elkezdődött. Látjuk, tudjuk.
A partnerekre visszatérve: senkit ne tévesszen meg ez a kormányprogram vagy a Slota nélküli SNS jelenlegi visszafogottsága! Egyrészt ugyanis az SNS tagjai döntően ugyanazok, mint a korábbi években, csak néhány arc cserélődött, ez pedig nem jelentett radikális változást. A migránskérdés az SNS-nek most többet hozott a konyhára, mint a magyarügy, így inkább előbbivel kapcsolatban gyűlölködtek. Céljuk azonban – a többi szlovák párthoz hasonlóan – továbbra is a homogén szlovák nemzetállam, a magyarmentes Felvidék megteremtése, efelől egy percig se legyen kétségünk! Arról nem is beszélve, hogy Kotlebáék térnyerése többek között a szélsőséges(ebb) SNS-szavazók elvesztésével valósult meg, ez pedig bizony könnyen visszalendítheti az ingát a magukhoz képest mérsékeltebbé vált nemzetieknél.
A kormányprogram pedig akkor jó, ha végre is hajtják. Márpedig a helyzet az, hogy a felvidéki magyar kisiskolák egyharmadának bezárástól való megmentése, a szlovák nyelv idegen nyelvként és nem anyanyelvként való tanításának előkészítése és bevezetése egy SNS-es oktatási miniszterre vár, hisz e tárcát ők kapták (volt már náluk, nem köszöntük meg...). Ha valahol, akkor itt mindenképpen érdemes lett volna küzdenie a Most-Hídnak, de nem tették, beérték egy államtitkári hellyel, ráadásul ő sem lesz magyar. De az SNS-é lesz a mezőgazdasági tárca is, ami a Felvidék déli részén élő magyarságnak szintén kiemelten fontos (lett volna), a közlekedési minisztériumot pedig a Siet’ embere irányíthatja, igaz, itt is lesz egy hidas államtitkár, a hírek szerint méghozzá az internetes mémgyárak nagy kedvence, Érsek Árpád. A Fico-kormány régi-új belügyminisztere pedig az a Robert Kaliňák lesz, aki szerint a dunaszerdahelyi DAC-szurkolók támadták meg a rendőröket 2008-ban. A magyarság számára fontosabb minisztériumok egyikét sem sikerült tehát a Most-Hídnak megszereznie, be kell érniük az igazságügy és a környezetvédelem irányításával.
E tények pedig mázsás kérdőjeleket pakolnak amögé, hogy megérte-e Bugáréknak az SNS-szel és Ficoékkal jóféle 1994-es SZDSZ-mintára összebútorozni. Magam úgy vélem, hogy semmiképpen. Választóik döntő többsége ugyanis a korrupt haverjait (a nagy szövetséges, Orbán mintájára) egyre nyíltabban pénzelő Fico megbuktatására adták szavazatukat. (Elvileg tehát most az eddigi smeres kurrupció ellen kampányoló Bugárék dolga lesz a korábbi visszaélések felderítése úgy, hogy egyébként együtt kormányoznak Ficoval.) Sok hidas tehát – etnikai háttértől függetlenül – joggal érzi magát becsapva, elárulva, aminek hangot is adnak a különféle médiumokban és közösségi oldalakon. Grigorij Meszezsnyikov, az elismert szlovák politológus például azt mondta, hogy most először bánta meg leadott szavazatát, mert az érdemtelenül ment a Most-Hídra. Bugár tehát nemcsak elvtelen és becstelen, de még különféle hátterű választói előtt is vállalhatatlan döntést hozott, amivel valószínűleg hosszabb távon kinyírta pártját és ezzel a rendszerváltás óta amúgy is rekordalacsony létszámúra süllyedt magyar (érdek)képviseletet is Pozsonyban.
Miért? Egyesek szerint bizonyos (jól körülhatárolható, de ebbe most ne menjünk bele) gazdasági körök egyértelmű követelésére ült be a kormányba. Mások szerint pusztán a hatalomért és a pénzért. Néhányan elhiszik azt, hogy a szélsőségesek megállításáért. Akárhogy is legyen, neki egyetlen esélye az, ha ez a koalíciós kormány kitart négy évig és a vegyespárt jól kommunikálható eredményeket tud majd felmutatni benne. Például szlovák nemzetiségű igazságügyi minisztere a korrupciós ügyekben (ami Ficoék miatt nem lesz egyszerű), netán a magyarság számára fontos problémák kapcsán (van bőven), ez azonban Lucia ®itňanskának valószínűleg nem lesz prioritás. A környezetvédelem területén pedig egyébként sem lehet nagyot villantani, nemzetiségi szempontból meg pláne nem. Eredmények nélkül pedig a Most-Híd nemcsak egy előre hozott választás esetén, hanem 2020-ban is biztosan ki fog esni a törvényhozásból, választói pedig szétszélednek.
A kérdés csak az, hogy hova megy, hová mehet majd az a 70-80 ezer magyar szavazó. Ha ugyanis az MKP sem képes megújulni (márpedig egyelőre ez messze nem tűnik bizonyosnak), akkor oda semmiképp sem. Jelen írásomnak nem tárgya és témája az MKP szereplése, ismételt kudarca és ennek okainak vizsgálata, ez bőven megérne egy külön elemzést is, de azt mindenesetre leszögezhetjük, hogy komoly önvizsgálat, szemlélet- és stratégia-váltás, személyi és szervezeti kérdések alapos átgondolása nélkül az MKP nem lesz képes új támogatók tömegeit megszerezni, miközben még az idő és a demográfia is ellene dolgozik. És akkor legkésőbb 2020-tól már névleg sem fogja senki sem képviselni Pozsonyban a majd félmillió felvidéki magyart.
A dolgok jelen állása szerint tehát a szlovák politika dörzsölt donja, Robert Fico totális győzelmet aratott. Bár a választók bő kétharmada a leváltására szavazott, mégis kormányfő marad, ráadásul az EU-elnökséget úgy tudja majd júliusban átvenni, hogy kirakatába teheti a migránsügyben megengedő magatartást tanúsító (emiatt egyébként súlyos százalékokat veszítő) elvileg félig magyar vegyespártot is, ami mindig jól jön ilyenkor. A kisiskola-bezáratások belengetésével pedig úgy sikerült koalícióba vinnie Bugáráékat, hogy a Benes-dekrétumok vagy az állampolgársági törvény elő sem kerültek a koalíciós tárgyalások során a felvidéki magyarság hosszú távú megmaradását biztosító területi autonómiáról már nem is beszélve, amit azonban már a mostani MKP sem mer zászlajára tűzni.