Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
menü
 
Ajánlott oldalak!

morvaikrisztina.hu

domonyi.aries.hu

Pro Hungaria

Betyársereg

HVIM

 
Politikusbűnözés
Politikusbűnözés : A bizottság elfogadta: Orbán úgy költ a költségvetésből, ahogy akar

A bizottság elfogadta: Orbán úgy költ a költségvetésből, ahogy akar

alfahir.hu  2016.03.23. 10:35


Gyakorlatilag megvalósul költségvetési ügyekben a rendeleti kormányzás, amennyiben a Parlament is rábólint a költségvetési bizottság által elfogadott törvényjavaslatra. Ne legyenek illúzióink: rá fog.


A Portfólió beszámolója szerint a javaslatról nem sokat vitatkoztak: a bizottsági ülésen két ellenzéki módosítót szavazott le a fideszes többség 10:3 arányban, Lázár János módosítóját pedig ugyanilyen arányban szavazták meg; az ülés mindössze 20 percig tartott.

Pedig a Lázár által benyújtott javaslat finoman szólva sem jelentéktelen: az indoklással együtt mindössze 3 oldalas módosítás

lehetővé teszi, hogy a kormány korlátlanul vállalhasson kötelezettséget a kifizetésekre.

A miniszterelnöknek mostantól meg sem kell szavaztatnia a parlamentet az extra költekezésekről, és megkerülheti a Költségvetési Tanácsot is: elég lesz egy rendeletet hoznia, a Nemzetgazdasági Minisztérium pedig utólag majd megtalálja rá a forrásokat. Eddig az volt az eljárás, hogy ha valamire nem állt rendelkezésre forrás a költségvetésben, akkor módosítani kellett a költségvetési törvényt, így a parlamentnek vitáznia, majd szavaznia kellett róla. Mostantól már erre a színjátékra sem lesz szükség.

Sajtóhírek szerint az NGM-ben kiborultak a javaslaton, hiszen év közben is növekedhet a költségvetési hiány, a fedezetet pedig nekik kell majd megteremteni.

A rendeleti úton meghatározott költekezésekről a Magyar Közlönyből tájékozódhatunk majd,

ám ha a kormány úgy ítéli meg, hogy stratégiai fontosságú ügyről van szó, akkor még onnan sem.

Lázár János korábban a Kormányinfón azt mondta, a módosításra azért van szükség, hogy a havonta felhalmozódó maradványt könnyebben felhasználhassa a kormány, így jobban haladnak majd a fejlesztések.

A leszavazott ellenzéki javaslatokat egyébként Hegedűs Lorántné, a Jobbik képviselője nyújtotta be. A képviselőasszony azt szerette volna elérni, hogy ne lehessen akármeddig elkölteni a tartalékot legalább a parlamenti választások évében, és kifogásolta azt is, hogy a nemzetgazdasági miniszter gyakorlatilag zárójelbe lesz téve.

 

 
Ajánlott videók

 
Ősi jelképeink és zászlóink

Ez a magyar címer.

Esztergom zászlója

A Fekete sereg zászlaja

Árpád-házi királyi zászló

Honfoglaláskori

fejedelmi zászló

Az Árpád-házi királyok

családi zászlaja

 

 

Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!