Itt a választási törvényt, a pártokat, a képviselők zömét, a politika szerkezetét a nómenklatúra találta ki és etette meg a néppel. Ez a demokrácia csak egy álca, egy kiüresedett diktatúra továbbélése, legjobb esetben is egy demokratúrának nevezhető hibrid, ahol mindennek az ellenkezője érvényes. A normál demokrácia egyfajta hatalomgyakorlási technika, csak jóléti államban működhet valamilyen fokon, azaz ha vannak elosztható javak. Ha nincs elég kenyér, csupán cirkusz juthat a népnek, osztogatás helyett pedig fosztogatás.

Nálunk kultuszt, már-már vallást csinálnak a demokráciából a helyettünk is zabálók, míg nekünk minden kisemmizést, megaláztatást, jövőtlenséget el kell viselnünk miatta. Nálunk a létező demokrácia körülbelül olyan, mint a létező szocializmus: a nómenklatúra bűvészmutatványa; a bolsiból liberális demokratává, a párttitkárból menedzserré, a marxistából kozmopolitává formálódás művészete. Mivel elmulasztottuk a kommunizmus gyökeres kitépését, a pálfordulás után megint ránk köszöntött a pártállamot csődbe vivő „szakértők” paradicsoma.

Egy olyan rendszernek, ahol a népnek csak alárendelt joga van a vezetőkkel s az idegenekkel szemben, semmi köze a demokráciához; ez tán még sátánibb, mint a sztálinizmus. Az erőszak mindenkor fokozódik, ha csökken az ellenállás: ma szavazatot kényszerít ki, holnap fenyeget, holnapután megsemmisülésbe taszít (mert szétdúlja a családot, a humán kapcsolatokat, az erkölcsi normákat, állandó rettegésbe kerget, fölébreszti az állatot az emberben, és elszabadítja a poklot).

Ebben a furcsa politikai egyensúlyban, ebben a groteszk szabadságban a vezetés egyik vagy másik csoportja bírálható és támadható ugyan, de tilos a rendszer, a parlamentáris demokrácia, a paktumozás s a korrupció megkérdőjelezése, mert rögtön „szélsőségessé, antidemokratikussá”, tehát üldözhetővé, kitaszíthatóvá válunk. A korlátolt demokráciának nem lehet valódi ellenzéke, ezért egyenes folytatása a régi látszatnak; csak most államosítás helyett privatizáció (szabad rablás), tervgazdálkodás helyett piacgazdaság, köztulajdon helyett magántulajdon van. A választásokon bármi történhet, hiszen az irányító hatalmat mindig ugyanaz a monolit banda birtokolja; e szűk körbe kívülálló nem juthat be, csak ha alkalmazkodik és befogadják. A nómenklatúra fölfalta a megalkuvó értelmiséget, az áruló írástudókat. A zsarnokság réme már a lelkünkbe égett.

Az „elitnek” semmi köze a társadalomhoz; a politika csupán az egyes érdekcsoportok belső harca egymás ellen s az egész nemzettel szemben. A korábbi egypárt néhány kisebb állampárttá bomlott, s alulról építkezés nélkül, fölülről szervezett hűbéri klientúrával működik. Az állam elzárkózik a néptől, annak ellenségévé, kifosztójává, eltiprójává válik. A tömeg csak a kormányra kerülésig érdekli a pártokat, céljuk a minél eredményesebb harácsolás s a meglévő állapotok konzerválása. Nincs kiút, nincsenek igazi gazdasági és szociális programok, csupán porhintés, hazug propaganda, kettős színjáték, csak zavarosban halászás, törvényszegés és „médiaháború”. Mindenki mást mond, de egyformán gondolkodik és cselekszik. A reális problémák föl sem vetődnek, a társadalom egészséges mozgása megbénult, a valóságot abszurd modellek helyettesítik. Az áldemokrácia kiábrándító és gyűlöletes, mégis a hullamerev rendszer szinte megdönthetetlen (legalábbis „békés, alkotmányos” eszközökkel!).

Az eszmék kora lejárt: a dialektikus történelmi materializmus, az ateista proletár-internacionalizmus után sajnos a keresztény szellemiség (jórészt az egyházak közömbössége miatt!), a hazafiság, a népi-nemzeti gondolat is megtört. Fölváltotta egy zárt kasztrendszer: a szűk körű „élcsapat”, az önkiválasztottak dőzsölő demokráciája; míg velük szemben áll a rosszkedvű, nyomorgó magyar többség tompa fájdalmú, lélektelen biológiai vegetációja, a gyomor szocializmusa.

Sürgősen el kell tehát gondolkoznunk tisztelt felebarátaim, hogy akarjuk-e és hagyjuk-e tovább ezt a gyalázatos állapotot, vagy létrehozunk végre – külföldi minták szolgai másolása helyett – egy gyökeresen eltérő rendszert, egy olyan államformát (a Szent Korona értékrendjén alapuló királyságot!), ami minden tekintetben megfelel történelmi hagyományainknak s a nemzet sajátos érdekeinek.

Siklósi András